|
Anyai ösztön
midnight 2009.01.03. 20:26
őő.. 7.
Kialvatlanul ébredtem. Nem hagyott nyugodni a legújabb agyszüleményem, miszerint Harry azért engedett el könnyen, mert már van valaki más…
- Ginny, megyünk együtt? – hallottam Mia hangját. Nem feleltem, inkább arra fordítottam az erőmet, hogy fel tudjak kelni. Idegesítően szép idő volt odakint. – Hahó!
- Megyünk – nyöszörögtem, majd nagyot ásítottam. Kivánszorogtam a fürdőszobáig, hogy ott aztán egy fogkefét dughassak a számba, és levehessem a pizsamámat.
- Ne feledd, Ginny, el kell lazulnod – kezdte Mia, miközben a szokásos „mit hagyok itthon” köreit rótta. – Azért szakítottál vele, hogy könnyebb legyen, és könnyebb is lesz, amint befejezed ezt a folytonos agyalást. Nem azért akarom, hogy ma bulizni menjünk, mert azt hiszem, olyan könnyű felkészülni egy döntőre, hanem mert tudom, hogyha egy kicsit gyakorlatban is átvesszük, milyen dolog élvezni az életet, rávehetlek titeket, hogy játék meg edzés közben is élvezzétek…
- Mondod est te, a viág legnagyobb pessimistája – nyöszörögtem ki a fürdőszobából.
- Hogy?
Kivettem a fogkefét a számból.
- Mondom, te már csak tudod, hiszen olyan optimista vagy.
Mia elengedte a megjegyzésemet a füle mellett, és tovább erőltetet világmegrengető tanait.
- Persze nem kell, hogy minden móka és kacagás legyen, mindössze arra van szükség, hogy mindig meglegyen bennetek a…
Mire befejezte, átöltöztem, megfésülködtem, összepakoltam és még arra is volt időm, hogy megtaláljam a pálcám.
- Három percet késünk – mondta Mia, mielőtt dehoppanáltunk a lépcsőházból.
Az edzés viszonylag zökkenőmentesen ment; én szinte végig lapítottam, a többieknek viszont nem tűnt fel a szótlanságom. Mind be voltak sózva az este miatt, kivéve Aprilt, aki még mindig csak horkantott, és vonogatta a szemöldökét. És: Mindössze négyszer kellett rászólnom a három óra alatt, hogy húzzon vissza őrizgetni, és ne a csapatot rendezgesse.
De a boldog, kérdésektől mentes órák is véget értek. Ebédszünetben Gertrude és Tabitha ült mellém, és mindkettő arról faggatott, mi történt az előző napon.
- Semmi… Simán csak rosszul lettem. Aztán… Beszélgettünk Harryvel.
Trude és Tabitha – mintha vezényeltek volna nekik – egyszerre csúsztak még közelebb hozzám.
- És miről beszélgettetek? – kérdezte Trude vigyorogva.
- Szakítottunk – vetettem oda.
- Mi?! – sikkantott fel mind a kettő. – De te… Merlinre, de miért?
- Hosszú történet – feleltem szomorkásan mosolyogva. Mindketten sajnálkozva oldalra döntötték a fejüket, és megveregették a vállam.
- DE túléled, ugye?
- Úgy nézek ki?
Nem voltam valami egyértelmű.
- Igen, túlélem.
Tabitha továbbra is kételkedve nézett rám, Gertrude pedig egyenesen készenlétbe állt arra az esetre, ha egy borotvapengét vennék elő a zsebemből, esetleg elhatároznám, hogy nem veszek levegőt többé.
- Na nem baj. Holnap a Reggeli Prófétában majd elolvashatjuk, miért szakítottatok – mondta Trude, én meg helyeseltem.
A délutáni edzés valóban rövidebb volt, ahogy Mia ígérte. De előtte muszáj volt valami olyan ruha után néznem, ami
- Nem túl bő
- Nem túl szoros
- Nem túl ribancos
- Nem túl nyanyás
- Nem túl rózsaszín
- Jól néz ki.
Mivel otthon ilyen aligha akadt ilyen, muszáj volt körbejárnunk pár helyet.
- Tudod Mia, azt hiszem, Harry nem sokáig fog búsulni utánam.
- Erre hogy jöttél rá ilyen gyorsan?
- Nemt’om. Megérzés…
- Megérzés – nevetett gúnyosan – ha olyan fejlettek lennének a megérzéseid… Ójaj.
- Miért mi van?
- Ó, ugyan, semmi. – Elfordult, és elröhögte magát.
- Te tudsz valamit?
- Még hogy tudok! Te jó ég…
- Harryről?
- Is.
- És még kiről? – kérdeztem. A tenyerem izzadni kezdett.
- Egy bizonyos… Ginny Weasleyről. Szerintem nem ismered. Sőt biztos, hogy nem.
- Hahaha! Szemét vagy, tudod? Mondd el, mit tudsz!
Mia megállt, és gunyorosan mosolygott.
- Sokkal jobb lesz, ha magadtól jössz rá.
- De mégis mi a francra?!
- Ó, ugyan semmire – dúdolta. Kis híján megfojtottam, de a világ egy pillanatra forogni kezdett, úgyhogy inkább letettem erről. Meg ha megfojtom, kevés az esély rá, hogy valaha kihúzhatom belőle, amit tud. Vagy csak szívat?
- És így lazuljak el! – pufogtam.
- Így bizony – hagyta helyben. – Ide menjünk be.
Betértünk egy flancos ruhaboltba. Tele volt aranyozott szegélyű üvegpolcokkal, anorexiás eladónőkkel, és olyan topokkal, amikről sütött, hogy minimum féléves gázsimba kerülnek.
- Ez egy rossz hely – jelentettem ki egészen halkan. Az eladónők úgy néztek, mintha a szemükkel hallanának. – És minden tisztára ribancos.
- Ja bocs – súgta vissza – azt hittem, te ezt szereted.
Ezután, mielőtt még sértődötten hozzávághattam volna valamit, fennhangon elkezdett hozzám finnül beszélni, hogy az eladóknak eszébe se jusson csúnyán nézni a két édes kis turistára.
- Tapasztaltam, hogy az ilyen helyeken csak akkor kedvesek hozzád, ha Orex vagy Tiffany van a kezeden, vagy ha turista vagy. – mondta Mia.
- Jó, akkor most menjünk be egy normális boltba, normális ruhák közé, ahol nem kell titkolnom, hogy angol vagyok, és van egy kis tájszólásom.
- Tényleg van? – kérdezte röhögcsélve.
- Volt – feleltem elvörösödve. – De csak akkor tűnt fel, mikor Londonba költöztem, és mindenki – még te is – olyan… Londoniul beszéltél.
Továbbhaladtunk a sétálóutcán. Elszáguldott mellettünk egy csapat 17 év körüli – mivel az egyik mobilozott, valószínűleg mugli – lány. Mindegyik kezében volt vagy húsz reklámszatyor, és mindegyik úgy vihogott, mint egy hiéna.
- Na, ha az én lányom ilyen lesz, inkább vízbe fojtom – mondta. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy egyszerre figyelte lenézően a lányokat, s közben a szeme sarkából engem is figyelt.
- Hát persze, Mia, téged mindenki az anyai ösztöneidért szeret – feleltem. Mia elvigyorodott.
- És a te anyai ösztöneid?
Nem értettem a célzást, úgyhogy hagytam is a francba a témát. Az agyam újra ráállt a normális ruhabolt megtalálására.
- Ne felejtsd el, hogy nem sima gebe-bolt kell, hanem valami olyan, ahol 180 centis gebékre is van nadrág – tájékoztatott Mia.
- Hogyne, vasalódeszka barátom. Nadrág?! – torpantam meg.
- Nem gondoltad, hogy szoknyában fogok neked lábatlankodni a hatméteres lábaimmal Darcy előtt?
Ritka pillanat volt az – Mia a szája elé kapta a kezét, és elvörösödött. Ha nem teszi, talán fenn sem akadok a dolgon…
- Darcy előtt? Mit keres az ott?
- Izéé… szóltam pár embernek, hogy ott leszünk az este… De csak pár embernek, és csak hogy ne legyen tele impotens nyomorékokkal, meg melegekkel a hely.
- Miért, ez egy melegbár, vagy mi?
- Az istenért Ginny, ez egyszer fogd be a szád, és menjünk be ebbe a boltba – dohogott Mia.
Végre – teli kézzel távoztunk. Mia is talált nadrágot, és végül én is egy fekete csőnadrág mellett döntöttem. A felsőrészem pedig egy szintén fekete, nyakpántos bő top lett. A változatos színválasztás miatt Mia meggyanúsított, hogy gyászolok.
Kár volt, mert az azt megelőző, ruhapróbálgatós egy órában nem jutott eszembe Harry.
- Most miért vágsz ilyen képet?
- Vajon mit csinálhat most? – kérdeztem elgondolkodva.
- Edz, edz, edz, interjút ad, edz, edz, vagy pedig az öltözőben hentereg egy… Nyugi már, csak viccelek!
- Irtó vicces vagy.
- Figyelj, ha annyira hiányzik, mi a francnak szakítottál vele? Nem látod kevesebbet, mint előtte.
- Nem hiányzik, csak furcsa ez az érzés.
- Tudod mit? Akkor érezd úgy, hogy most bármelyik szembejövő helyes pasival szemezhetsz. Stimm? Aztán még tovább is gondolhatod a történetet.
- Azt előtte is csináltam – vallottam be elvörösödve. Mia elhúzta a száját.
- Te kis huncut. Akkor ne csak gondold a történetet – csináld is… Így már jobban tetszik?
Végre én is elmosolyodtam.
- Jobban tetszik, de… Az istenért, Ginny, szingli vagy! – kiáltottam fel.
- És skizofrén? – motyogott Mia.
- Élvezzük az életet – idéztem Miát, felkaptam a ruhámat tartalmazó zacskót, és nagy lendülettel elindultam.
***
Felültem a seprűre, és csak repültem. Repültem, repültem… April legnagyobb örömére csak dobáltam a gólokat. Jól éreztem magam. Kezdett bejönni Mia terve, pedig még csak el sem kezdődött igazán a tréning. Bár valószínűleg a szingli-dolog volt az, ami végre jobb belátásra bírt. Az egyik gólomnál viszont – April cseppet dühös pillantása miatt – eszembe jutott Sam és Alice teóriája arról, hogy April meg akarja magának szerezni Harryt. Mi van, ha csak azért nem vág hozzám valami nagyon okos dolgot, mert megtudta, hogy szakítottam Harryvel?
Ginny, nem jársz Harryvel… Szingli vagy…
De April végül mégiscsak szitkozódott egy sort, hogy ne dobjak már ilyen lehetetleneket, amiket nem lehet kivédeni. Azt sem felejtette el megjegyezni, hogy egy levágott kezű kobold is normálisabbakat tud lőni nálam. Erre megnyugodtam, és elmosolyodtam, ő meg összezavarodott. Annie elkapta a cikeszt, végre leszállhattunk. Ebben a pillanatban rápillantottam a stadion végében álló órára, és mivel idő volt, belefújtam a kicsi zöld sípomba, jelezve, hogy az edzésnek vége.
Mia kisietett a pálya közepére, és türelmetlenül várta, hogy befejezzem a „mind nagyon jók voltatok, és ha így haladunk, akár még esélyünk is lesz rá, hogy ne rúgják szét a seggünket a japók Pekingben” szövegemet.
- Peking Kínában van, a kínai lányok ellen fogsz játszani, ha nem zavar – jegyezte meg Mia, aztán a többiekhez fordult. – Akkor tehát nektek is elmondom, hogy a ma este kiruccanásunknak nem szimplán az a célja, hogy az újságok holnap a címlapon nyomassanak titeket, hanem… Ha egyszer megérzitek az ízét, nem felejtitek el.
- Ez most olyan volt, mintha alkoholizmusra buzdítanád őket – szúrtam oda.
- Úgy értem…
És beadta nekik, mennyire jót tesz majd, ha bulizunk. April horkantott.
- Kilencre mindenki a lakásunkon! Nem előbb, mert Ginny csiga… A hely meglepetés…
- Úgy érted a MI lakásunkon? – háborodtam fel. – Nade…
- Sziasztok! – vigyorgott Mia, majd elsietett a páholy felé.
- Ó, hogy rohadnál meg.
***
Történt egyszer – úgy 14 lehettem, mikor úgy igazán kezdtem lány lenni. Előtte simán belementem a sárbirkózásba, meg minden baromságba… Abban az évben viszont féltékenységi rohamaim, hisztijeim, meg félretett galleonaim lettek. Mire gyűjtöttem? Valami nagy baromságra. Valószínűleg ruha volt az.
Mindig imádtam készülődni – bármi is volt, ahova kicsit ki kellett csípni magad, én két órával előtte már a tükör előtt álltam. És összeszorított szemekkel vártam, hogy „igazi nagylány” legyek, és úgy igazán kikenhessem magam, meg minden…
Ám ez a korszak elmaradt. Talán Harry miatt. Nem tudom. De mikor bálba készültünk, az sem olyan volt, amilyenre a lányok úgy igazán vágynak…
Most viszont régi ismerősként üdvözöltem ezt az érzést. Az előszobai nagytükör előtt állva vizsgáltam magam, milyen szögből nézek ki hülyén. És próbáltam rájönni, hogy akkor most melyik is az én színem. Próbáltam beállítani a hajam, hogy ne legyen olyan, mint egy sárkányfészek, de legyen benne valami… szokatlan?
A ruha jobban állt, mint reméltem. A szempilláim fél méterrel hosszabbak, mint általában, a szemem egész vadmacskás, de a szám még mindig nem volt elég piros…
Mia is felbukkant mellettem, majd mielőtt fintoroghattam volna egy sort a parfümje miatt, kifakadt.
- Ginevra, ezt te komolyan gondoltad? – kérdezte a cipőmre nézve. A kedvencem, egy fekete Converse, bokáig érő…
- Te is így szoktad – vontam vállat.
- Az istenért, én 183 centi vagyok! És nekem jól áll. Ú... Tudtam, hogy egyszer hasznát veszem.
Mia elsietett a szobánkba.
- Minek? – kérdeztem, de már rég magamban gyönyörködtem. Kezdtem rájönni, mi hiányzott az életemből. Nem mintha Harry mellett nem lett volna alkalmam kicsípni magam, de túl sok értelme sosem volt.
- Ennek. Így valamivel könnyebb lesz felcsípned bárkit is…
- Ki mondta, hogy ÉN felcsípek VALAKIT? Valaki fog engem…
- Na! Az még jobb, csak ne ess túlzásba, mert annyira nem aktuális.
Már megint az a „tudom mit tettél” mosoly.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Én, Lily Evans