Érdekházasság, vagy mégsem?
- Lily – letérdelt elém, majd elővett egy zöld bársony dobozt. - Szeretném új lécsőfokra emelni a kapcsolatunkat. Te vagy a leggyönyörűbb, legokosabb, legkedvesebb nő a világon, az egyetlen, akit el tudnák magam mellé képzelni. Gyere hozzám feleségül.
- O, Kevin... Annyira... boldog vagyok... de...
- Mondj igen! - nézett rám mosolyogva, és reményteljes pillantások közepette.
- Kevin... Szakítani akarok...
Most biztos mindenki hülyének néz. Egy állati jó pasi, aki állati jó az ágyban, és aki állatilag vagyis állítólag csak engem imád... hűséges, és hasonlók. Én pedig dobtam, mert megkérte a kezem.
Igen, ezért adtam ki az útját.
Szegény, ha tudná, fel se merte volna hozni.
Már akkor sejtettem mire készül, mikor az egyik este az ágyban megkérdezte, hogy mik a terveim a jövőre nézve. Már akkor majdnem kiadtam az útját, de végül is nem tettem. Gondoltam, megvárom, igazak-e a sejtéseim.
Azok voltak... sajnos. Így Kevinnek mennie kellett.
Amúgy ő magas volt, barna hajó, acélos tekintettel, sármos mosollyal, kigyúrt felsőtesttel, szóval olyan pasi volt, akiért a csajok ölnek.
Emellett, ő volt a tökéletes belülről is. Kedves volt, de határozott, vezető egyéniség, de nem éreztem elnyomva magam mellette. Tudta, mikor lehet durvább, mikor kedvesebb, mikor kell álszerénységet tanúsítania, mikor lehet egoista vadbarom... szóval tökéletes. És hűséges volt hozzám, legalábbis amennyire én tudom.
És most meg akarta kérni a kezem, én pedig kiadtam az útját.
- De, Lily! - állt fel, és csodálkozva nézett rám. - Mi a baj?
- Nem akarom elkötelezni magam – mondtam, és elindultam ki a parkból, ahová meghívott.
- Jó, akkor felejtsd el, és folytassuk ott, ahol abbahagytuk.
- Sajnálom, Kevin, nem megy! Jó volt veled, de tényleg. De ennyi, nincs tovább. - Már messze eltávolodtam tőle, amikor még utol ért a hangja.
- NÁLAM JOBBAT ÚGYSE TALÁLSZ!
- Majd próbálkozok – motyogtam, és hazamentem.
Az aurorparancsnokságon Charryvel sétáltunk éppen, amikor beleütköztem valamibe... vagy valakibe...
- Hé! Nem tud vigyázni! Potter! - Vigyorogva nyújtotta a kezét felé, hogy felsegítsen. Felálltam.
- Rég láttalak, Lily – mondta. Bólintottam, és elmosolyodtam.
- Kölcsönös. Mi van veled? - Csatlakoztam hozzá, amerre ment, mert jobb dolgom nem volt. Charry sértődötten nézett Jamesre, hogy őt észre sem vette, de azért velünk jött.
- Semmi különös, jelenleg erősen a munkának élek. Szóval nem tudnék másról beszélni – mondta nevetve.
- Az ágy? - kacsintottam rá.
- Hát... egy-két tiszavirág életű kapcsolat – mondta sóhajtva.
- És olyan is volt, mint a tiszavirág? - Pislogva nézett rám, nem értette mit akarok.
- Hát tudod, azok gyereket is csinálnak – még mindig nem esett le neki, így csak legyintettem. - Nem fontos.
- És te? - kérdezte mosolyogva.
- Semmi különös.
- Ma szakított a harmadik pasival, aki megkérte a kezét – csacsogott be Charry. James pislogva nézett rám, és vigyorogva megtorpant.
- Minden pasit kidobsz, aki megkéri a kezed? - kérdezte. - De hát, nem házasságra vágysz?
- Nem akarom elkötelezni magam – válaszoltam egyszerűen, majd adtam egy puszit az arcára. - Örülök, hogy találkoztunk, remélem még fogunk. Szia! - Azzal karon ragadtam Charryt és elrohantunk a dolgunkra.
Teltek a hetek, én pedig úgy döntöttem, hogy nem fogok magamnak több pasit, legalábbis egyelőre. Ki tudja, mikor fogja megkérni a kezem, ezt pedig nem akartam.
Már két hét telt el, azóta, hogy Jamesszel találkoztam, és néha-néha összefutottunk, amikor anya felhívott.
Első kérdése az volt, hogy miért nem voltam ott Petúnia esküvőjén, a második, hogy bejelentette, férjhez kell mennem, két héten belül.
Először sokkolt a hír, és letettem a kagylót, fél percen belül pedig már a háza előtt álltam, és bekopogtam.
- Lily! Épp most... - pislogott a telefonra. - Szia!
- Anya, mi az, hogy férjhez kell mennem két héten belül?! - kérdeztem. - Felnőtt vagyok, és...
- Segítened kell, kincsem – nyomott le a kanapéra. - Nézd, Lily, te vagy az utolsó reményem. Van egy férfi, akitől kölcsön kértem... és most...
- Anya! - néztem rá. - Nem tudod visszafizetni, mondd mennyi kell?
- Sok, nincs annyid szívem. Viszont... a férfinek van egy fia... látta a képedet kirakva és... hát ajánlott egy üzletet.
- Én hozzá megyek, te pedig felszabadulsz? - kérdeztem keserűen. Ennyit arról, hogy nem akarom elkötelezni magam. - De anya!
- Egy dolgot felajánlhatok. Ha addig férjhez mész, akkor nem kell hozzámenned.
- Hát, eddig hárman megkérték a kezem, szóval csak találok valakit – mondtam felállva. - Különben hogy néz ki ez a csávó?
- Nem tetszene neked.
- Értem – álltam fel. - Hát, örülök, hogy találkoztunk anyu, de nekem mennem kell vőlegényt fogni.
Charry röhögőgörcsöt kapott, amikor mondtam, hogy elmegyek Steve-hez, és megfontolom az ajánlatát.
Steve persze kirúgott.
A második Bob volt.
Ő nem rúgott ki, csak megkért, hogy távozzak, hogy folytatni tudja az aktust, amit elkezdett.
Kevin az orromra csapta az ajtót, pedig térden állva könyörögtem neki, hogy csak megijedtem, és szeretem.
Bármire képes vagyok!
Charry csak röhögött, szerintem ilyen vidám napja két éve nem volt. Akkor is csak azért volt ilyen vidám, mert sikerült Blacket átvernie. Csúnyán...
- Megkaptad – mondta másnap a minisztériumban, amikor, mit az isten, meg a sors, beleütköztem megint Jamesbe. Szerencsére most nem a földön kötöttem ki, de csak mert elkapta a kezem. Savanyú képet vágott, de próbált rám mosolyogni.
- Ne haragudj – mondtam. - Nem figyeltem.
- Lekötötte a figyelmét, hogy vőlegény szerezzen – röhögött Charry. James rám nézett, és értetlenül megrázta a fejét.
- Mi van, pár hete még...
- Férjhez kell mennem, vagy anya férjhez ad. Rosszabb, mint az aranyvérűeknél – morogtam.
- Hát nem. Nekem is meg kell nősülnöm, vagy el kell vennem egy csajt, aki... - csak legyintett, de nekem felcsillant a szemem, és rájöttem a megoldásra!
Charry úgy járatta köztünk a tekintetét, mintha őrültek lennénk. Pedig mi teljesen normálisak vagyunk, és tudtuk a házasságunk a tökéletes megoldás. Majd, ha mindenki lenyugodott, majd elválunk. Ráadásul James felajánlotta, mint leendő férjem, hogy kifizeti a tartozást, neki egy bakfitty, legalábbis ezt a szót használta.
Három nappal később összeköltöztünk, és megvette nekem a gyűrűt.
Jól eléldegéltünk, hol ő nem volt otthon, hol én.
Aztán egy héttel később meglátogattuk anyát. Ő volt a nehezebb dió, bármikor kiszúrja, ha hazudok neki, nehéz lesz elhitetni vele, hogy közöttünk dúl a láv... de azért van néhány ütőkártyám.
- Lily! - kiáltott fel anya, mikor meglátott, majd észrevette Jamest is. - És...
- A vőlegényem, James Potter – mutattam be neki. Anya méregette pár percig, majd beengedett minket.
- Mennyit fizetett. Mit ígért? - szegezte neki a kérdést Jamesnek.
- Tessék? - kérdezte döbbenten.
- Hogy eljegyezze őt! - mutatott rám. Gonosz! Nagyon gonosz!
- Én kértem meg a kezét, önszántamból – válaszolt. - Nem kértem semmit érte, csak, hogy mondjon igent.
- Biztos?
- Igen – nyugtatta meg James az anyámat, majd rám lesett. Csak a rend kedvéért megfogtam a kezét.
- Tudja, hogy boszorkány? - kérdezte anya.
- Méghozzá a legszebb a világon – vigyorodott el leendő férj uram. - Osztálytársak voltunk. Én is roxfortos voltam.
- Értem. Szóval régi barát. Egyszerű baráti szívesség? - érdeklődött tovább.
- Anya, vele jártam hetedikben. Ő AZ A James! - mondtam. Anya elhallgatott. Kijátszva az ütőkártya.
- Értem. - Ezek után jól elbeszélgettünk, de anya azért nem szállt le a témáról, hogy én csak kihasználom Jamest. Aztán, mikor mondta, hogy kifizeti a tartozást, hát végleg megcsóválta a fejét, és mielőtt elmentünk volna, félrevont.
- Miért csinálod?
- Szeretem – mondtam mosolyogva.
- Nem lesz ez jó, Lily.
- Inkább ő, mint egy ismeretlen mugli, aki nem fog megérteni engem sohasem. De Őt, szeretem – mondtam mosolyogva, majd búcsúztunk, és hazamentünk.
A fotelben ültem, és néztem, ahogy olvas, majd elmosolyodtam.
- Tudod, gondolkoztam. - Felnézett, és felhúzta a szemöldökét.
- Min?
- Anya gyanakodott, tudja, hogy mi... érted.
- Értem – bólintott. - És? - Felálltam, majd leültem mellé.
- Az jutott eszembe, hogy talán nem lennénk annyira feszélyezve, ha... - rá néztem, majd köhögtem párat. - Tudod...
- Nem, nem tudom – mondta. - Anyáék holnap várnak, megyek lefekszem.
- Én is erre gondoltam! - Csillant fel a szemem. Értetlenül nézett rám. A karjába csimpaszkodtam, és megcsókoltam. - Felfogod már, mit akarok?
- Asszem, de nem hiszem, hogy jó ötlet – mondta.
- Az istenért, James! Hamarosan házasok leszünk, azok követnek el hasonló tetteket! - Döbbenten nézett rám, és nemet intett a fejével.
- Oké, akkor beszerzek egy szeretőt – mondtam, és elindultam az ajtó felé. Még döbbenten nézett rám. - Vagy csak nem tetszem neked? Érdekes, hetedikben ilyen gondod nem volt – fordultam felé. - De hát, úgy tűnik, már nem a régi a fegyver... - heccelődtem tovább. - Sebaj, sose volt még szeretőm. - Az ajtóban álltam, mikor elkapta a kezem. Tudtam, hogy ezzel kihozom a sodrából.
Kihoztam.
Annyira, hogy bebizonyította, a fegyver még a régi... nagyon is.
Másnap az ő szüleinél voltunk, akik nagyon is elhitték, hogy szeretjük egymást. Mondjuk az este után nem is volt csoda. Minden percben csókot váltottunk, meg hasonlók, szóval... sikeresen bevették a dolgot.
Egy héttel később összeházasodtunk. A Potter család csinált meg mindent, mi csak kimondtuk a boldogító igent.
Hetekig éltünk együtt, és nem volt teher. Így ért véget a nyár, az ősz, és megkezdődött a tél. A karácsony közeledett, én pedig megfáztam. Először csak szédültem, majd néha hányingerem is volt.
- Tudod – szólt egy este James. - A lány, aki hozzám akartak adni, férjhez ment, és az édesanyád tartozása is megoldódott.
- Mire célzol ezzel? - kérdeztem, miközben karácsonyfadíszeket ellenőriztem. Estére Charryt vártam vacsorára, mert régen láttam már.
- Hát... tudod, lassan elválhatunk – mondta. Szíven ütött, amit mondott. Nekem tetszett a fennálló helyzet, és nem vágytam egy válásra.
- Csak nem találtál valakit? - kérdeztem, és próbáltam könnyed maradni, de valamiért érzékenyen érintett a dolog.
- Nem, csak... gondoltam – nézett rám. - Baj van? Lily...
- Nem érzem jól magam, mindjárt jövök – mondtam halkan, majd berohantam a fürdőbe, leroskadtam, majd elkezdtem zokogni. Jól kezdődik a karácsony.
Csak két órával később jöttem ki. James a kanapén ült, majd mikor meglátott felugrott.
- Minden rendben van?
- Persze – motyogtam. - De most hagyj, lepihenek. Majd holnap beszélünk a válás dologról – bementem a hálóba, és ledőltem.
Este Charryvel megbeszéltem a dolgot. Mondtam neki, hogy én mit akarok, és, hogy James mit mondott, de ő csak mosolygott.
- Hát, szerintem nem fog elválni tőled – mondta.
- Miért? - kérdeztem.
- Voltam bent a Szent Mungóba, az eredményeidért. Nem megfáztál édesem, hanem terhes vagy.
- Tessék? - mosolyodtam el. - Babát várok? Kisbabám lesz?
- Igen – mosolygott ő is. - James nem hagyna el, hidd el.
- Istenem. - Madarat lehetett volna velem fogatni. - El kell mondanom neki! - ugrottam fel.
- De Lily... - Az aggodalma nem jutott el hozzám.
Csak siettem előre fel az emeletre, és benyitottam a hálóba, amikor...
- Ő ki? - álltam meg döbbenten. Egy lány ült az ágyon, és nem volt túlöltözve. - Azt mondtad, hogy nem találtál senkit – mondtam remegő ajkakkal. James az ágy mellett állt, és engem nézett. - Mondhattad volna, nem zavart volna... - kezdtem el könnyezni. - Nem kellett volna hazudnod.
- Lily...
- Elmegyek, kérek válópapírokat – mondtam halkan, és megfordultam. Nem jött utánam. Charry odalent várt rám.
- Mi baj? - sietett oda hozzám. - Mit mondott?
- Semmit, nem mondtam el, egy lánnyal volt bent.
- Lily! - megragadta a vállam. - Menj be, és mondd meg neki.
- De...
- Nincs de, joga van tudni. Veled megyek – és felfelé tolt, bekopogott, és benyitott. James még mindig az ágy mellett állt, és csodálkozva nézett minket.
- Igen? - A lány is ott volt, és türelmesen várt. Most még kevesebb ruha volt rajta.
- Lilynek mondania kell valamit.
- Mondd – szólt a férjem.
- Én... nem fontos, Charry! - akartam kimenni, de megállított.
- James, Lily terhes – mondta. Megtorpantam, James pedig döbbenten nézett rám. - Tőled – tette hozzá. Csak néztem magam előtt.
- Herriett, menj el kérlek. - A lány grimaszolva felöltözött, és elment. - Charry, magunkra hagynál minket?
- Persze. - Kiment, és becsukta az ajtót. Kettesben maradtunk.
- Terhes vagy? - kérdezte. Bólintottam. - Mikor tudtad meg?
- Most, Charry az előbb hozta az eredményeket.
- Értem. Ezért voltál rosszul reggel – mondta, és leült az ágyra.
- Nem, nem voltam. Sírtam, mert el akartál válni tőlem, ennyi.
- Te nem akarod? - kérdezte halkan. - Érdekházasság volt, nem?
- Annak indult, de én... boldog voltam eddig – mondtam halkan. - James, én... azt hiszem, beléd szerettem. - Elmosolyodott, és úgy nézett engem. - Észrevétlenül, csak úgy jött. És olyan boldog voltam, amikor Charry azt mondta, hogy terhes vagyok. Azt hittem... - Odajött hozzám, és még mindig mosolyodott.
- Ha nem akarod... együtt maradhatunk, én örülnék neki.
- Szeretném – motyogtam, és a kezemet a hasamra helyeztem. - Akarom. Szeretlek.
- Rendben – megcsókolt, és ő is a hasamra tette a kezét. - Kisfiú lesz?
- Nem tudom – pislogtam rá ártatlanul.
- Lily...
- Igen? - kérdeztem.
- Én is szeretlek – elnevettem magam, és átöleltem. - Érdekházasság, mi? Vagy mégsem? |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Én, Lily Evans