Könyvsarok - Könyves és fanfic oldal

4.

Nem sokkal ezután már ágyban voltam, és a plafont bámulva töprengtem azon (ahelyett, hogy kitaláltam volna az edzéstervet), vajon mit akarhat tõlem Harry. „Beszélnünk kell.” Az ilyen üzenetek hajlamosak hányingert, és gyomorgörcsöket okozni. Tulajdonképpen már e nélkül is hányingerem volt, de nyugodtan odafirkanthatott volna egy mosolygós fejet, vagy valami. Bár, ha tényleg az van, amit Mia mondott… Ha valaki szakítani akar, nyilván nem írogat mosolygós fejeket. De miért akarna szakítani? Ez nem logikus. És én miért akartam szakítani? Az mennyire logikus?
Mia becsoszogott a szobába, majd ledõlt az ágyára. Pár másodpercig csak az õ elégedett sóhajtozását hallottam – töksötét volt ugyan, de éreztem, hogy olyan gúnyosan mosolyog, mint még soha.
- Mi volt? – kérdeztem megint, de mostmár a válaszra is figyeltem.
- Semmi – felelt.
- És egyébként?
Mia felült az ágyon, majd elhelyezkedett a szokásos esti kidumáló pózába.
- Még nincs itt az ideje, hogy elmeséljem.
- Aha.
- Költözött pár új gyerek a környékre, Yorkshire-bõl. Hárman vannak, fiúk. Elsõ ránézésre mindhárom olyan… Olyan elõkelõsködõ. Ezen elgondolkodtam, mert elõkelõsködõ emberek nem járnak Mabel’sbe…
- Ma voltak lent elõször?
- Nem!
- És jól néznek ki?
- Ginevra, várj még néhány órát, oké? Azt nem is mondtad, hogy le akarod cserélni Pottert. Mindegy… Szóval nem most voltak lent elõször, de az elejérõl kezdeném a történetet. Az egyik, aki talán a legnagyobb fej közülük, na az irritált a leginkább. Annyira… Iina ízlése, tutira rávetné magát, ha meglátná. Szóval õ – attól függetlenül, hogy a másik két majom csak másodrendû élõlény mellette…
- Mert? – kérdeztem vigyorogva. Másodrendû élõlény? Csak nem a hasán található kockák száma nagyobb, mint…
- Ginny, megengeded, hogy végigmondjam? Kösz.
Utálta, ha azzal gyanúsítottam, hogy vonzódik egy férfihoz.
- Olyan közömbösen bámult maga elé, mikor elõször lejöttek. Te edzésen voltál. Savanyú képe volt, legszívesebben kirugdostam volna az ajtón, mert tök jó volt a hangulat, csak az a barom meg a majmai elégedetlenkedtek. De aztán egy másik alkalommal már sokkal szociálisabbnak tûntek, mert a bárpultnál ült mind a három, és jókedvûen röhögtek. Na jó, a baromarcnak csak rángatózott a szája széle. Doreen, a pultnál elmondta, hogy az egyikük – Morrisson apja vásárolt a gyerek huszonötödik születésnapjára egy legénylakást itt Sohóban, hogy költözzön el végre, mert félt, hogy örökre ott ragad majd. Odaköltözött a két barátjával, és már kezdi megszokni a londoni klímát és hangulatot. Ettõl függetlenül nem Morrisson a fõkolompos, hanem - kapaszkodj meg; Darcynak hívják… És hát a nevéhez hûen egy öntelt, elõkelõsködõ…
Bridget Jonesnál, és Eliza Bennetnél is valahogy így kezdõdött, nem? Heves vágyat éreztem, hogy levegyem a könyvespolcról a Büszkeség és Balítéletet, vagy Bridget Jones naplóját, de egy cseppet jobban érdekelt, hogyan adja be Mia, hogy a legkevésbé sem zúgott bele ebbe a Dracyba.
- Doreen a múltkor elárulta, hogy Darcy azért ilyen, mert nemrég szakított vele a barátnõje, akit épp készült elvenni. Elhagyta valami kigyúrt Lambós fószerért.
Ezt nem kellett volna. Mi van, ha Harry épp el akar venni, én meg szakítok vele? Õ is így összeomlik majd, és rideg alak lesz belõle? Na de… De ha elveszek valakit, akkor nem egy cetlin értesítem, hogy beszélni akarok vele – egy cetlin, amin nincs egy rohadt smiley sem! Remélem, a csaj, aki elment a Lambós pasival, most boldogabb.
- Gondoltam, a csajnak is volt oka rá, hogy otthagyja. Biztos elõtte is mindig olyan pofát vágott, mintha citromba harapott volna…
Vagy csak érezte az illatodat - gondoltam.
- De még aznap bebizonyosodott, hogy…
- Darcy álmaid férfija – motyogtam.
- Darcy…
- Mondom, mondom…
- Csak bunkó, és öntelt, egy cseppet sem elõkelõsködõ. Beszélgettünk. Morrisson teljesen rákattant Doreenra, és akkor velem jött Gertrude is, õ a harmadik taggal táncikált. Habár azt mondta a meccs után, hogy neki nem szimpi a srác. Mindegy, szóval tudtam beszélgetni Darcyval. Kicsit keserûen elõadta, hogyan jött el Yorkból, meg hogy otthagyta a csaja – hozzáteszem, így elég szerencsétlen pasasnak tûnik -, aztán rákérdezett, hogy velem mi van. Jött a szokásos duma, hogy nem érti, hogy lehetek még mindig szabad, mikor ilyen bájos vagyok.
Menthetetlenül elkezdtem vihogni – szerintem mondanom sem kell, mi történik azzal, aki Miára azt meri mondani, hogy bájos.
- Nemt’om minek nézett, viszont tény, hogy tud írni és olvasni, meg egész sok dologról beszélni, de semmi több.
Semmi több. Egész õszintén mondta, de mindig jól hazudott – ha hazudott, mert mint mondtam, zavaróan õszinte lány volt…
- De minek örülsz annyira? – kérdeztem.
- Na igen… Ez elég bonyolult. Szóval, mivel Darcyék lassan egy hónapja…
- Lassan egy hónapja?! Azt hittem, pár napja laknak itt! Kösz szépen, mikor akartál szólni róluk?
- Mikor épp nem Potterrõl áradozol! – vágta oda Mia. – Folytatom. Szóval egy hónapja laknak itt, és Darcyból egész népszerû emberke lett. Tök unalmas munkája van, valami biztosítási izé a Gringottsban. De már tökre beilleszkedett – jót röhögtem a beszámolóján a koboldokról. De bevallom, kicsit szimpatikusabb volt, mikor még nem nyomult rá mindenki a Mabel’sben, meg amúgy az egész Abszol úton… Öntelt, idióta, beképzelt hólyag…
Tudjuk, tudjuk.
- …és ma este egy kicsit rámenõs volt, és egy igen tekintélyes adag vajsör landolt azon az elegáns ingén.
- Mi?! Leöntötted?
- Le hát! Látnod kellett volna a képét. De ez nem a teljes történet, mint mondtam, bonyolult az egész…
Ehhez a lányhoz térkép kell! Akkor és ott eldöntöttem, hogy soha nem akarok kiigazodni Mián.

***

Reggel: irány a stadion. Átvedlettem tréningruhába, és besiettem a tornaterembe. Pici, fitness teremhez hasonló terem volt szõnyeggel, és tükrökkel. Mindössze a reggeli bemelegítésre, és az esti levezetésre szolgált, többnyire ugróköteleztünk. Habár én voltam az, aki hajtóként örömmel erõsítettem a kezem, de tulajdonképpen az mindig olyan maradt, mint egy hajlítható, szeplõs hurkapálcika. De elõszeretettel kamatoztattam a hajlékonyságom, és üldögéltem percekig angolspárgában.
- Szia Ginny – köszöntek kórusban a csapattagok. Ismét én értem oda utolsóként.
- Jó reggelt – köszöntem én is. April láthatóan ideges volt, a többiek viszont teljesen higgadtnak tûntek. – Akkor hát… Öt napunk van Pekingig. Azt gondolom, nincs szükségünk keményebb edzésre, mint eddig, csupán arra, hogy minél jobban ráhangolódjunk egymásra.
- Aha. És ha kibeszéljük a gondjainkat, gondolod, hogy több esélyünk van gyõzni? Ideje lenne már valami újat bevezetni – szólt April, mire a legtöbben a pillantásaikkal jelezték, hogy nagyon szeretnék, ha Appie elkussolna.
- Nem mondtam, hogy ki kell beszélnünk a gondjainkat.
- Azt mondta, rá kell hangolódnunk egymásra – Mia belépett a terembe.
- Hétkor kezdünk, Päkerinen – szólt oda Appie.
- Tudom jól – hagyta helyben. – Szóval, tényleg újítunk – bevezetünk néhány alternatív edzési módot. A legelsõ, és a legfontosabb, hogy bízunk egymásban. Persze nem kell mindjárt kiteregetnetek a szennyest valamelyik csapattársatoknak, mindössze feltétel nélkül bíznotok kell egymásban, és a… Gyõzelemben, mert gyõzni akarunk, nem?
- De veszíteni fogunk, ha be akarjátok vezetni a baromságaitokat. Azért hallgatom a többit.
- April Philips, ugye tisztában vagy vele, hogy bármikor lecseréltethetünk? – szólt oda Tabitha, az egyik hajtónk. – Ez nem lenne a legokosabb dolog a harmadik elõdöntõ elõtt, de ha valaki képtelen együttmûködni…
- Fogd be, Gilmore! Halljuk.
De csend volt; mindenki elég nevetségesnek találta, hogy a kegyvesztett April még mindig úgy viselkedi, mint aki a világ ura.
- Szóval az elsõ a bizalom. A második mégiscsak az edzettség. Senki ne most találja ki, hogy hízókúrába kezd, és senki ne legyen anorexiás a közeljövõben. A harmadik a lazaság.
- Na neeem, Päkerinen, lehet, hogy te többnyire magasról szarsz a dolgokra, de ez egy világkupa…
- Mire gondolsz? – szakította félbe Annie. Szerencsére mind így voltunk – lassan senkit nem érdekeltek April hozzáfûzései.
Mia elmosolyodott, és végignézett a társaságon.
- Holnap este az edzés egy órával elõbb véget ér. Bulizni megyünk.
- Päkerinen, te teljesen megõrültél?! – visított April.
A többiek viszont izgatott sutyorgásba kezdtek körülöttem. Én csak bámultam Miára.
- Hova? Mikor? Hogy? Minek? Kikkel? Csak mi? Jó ég, nincs egy göncöm, amit felvehetnék! – darálta mindenki helyett Gertrude.
- Nincs egy göncöm, amit felvehetnék – visszhangozta gúnyosan April. – Mi lett belõletek máris?
Magamban számoltam az April felmondásáig hátralevõ idõt.
- Bulizni, akárhova, akármikor, akárhogy, csak spontánul. A lényeg, hogy ellazuljatok, és ne folyton Pekingre gondoljatok.
- Beszabad rúgni? – fordul felém Tabitha csillogó szemekkel. Mind a többi öt is így tett. Tanácstalanul néztem hol rájuk, hol Miára. Egész eddig Mia beszélt, egyáltalán nem éreztem magam másképp, mint egyébként… Erre nekem kell döntenem.
- Ja… - feleltem bizonytalanul, mire a lányok mind egymásra vigyorogtak.
- Most viszont jöjjön az edzés, sicc a pályára, és a seprûn viszont ne lazuljatok… - szólt Mia, majd kiment a terembõl, le a lelátókra.
- Öö – kezdtem – akkor menjünk ki a pályára.

Egy idõben a Holyheadi Hárpiák edzéseinek elsõ húsz perce volt a férfiszemek legszebb csemegéje – amíg néhány karbantartónak megengedték, hogy a lelátón bámulja a hátsónkat. Ugyanis az elsõ húsz percben többnyire hajlongtunk, és további olyan mutatványokat vittünk véghez, melyekben teljes egészében kirajzolódott csodálatra méltó hátsó felünk a még csodálatra méltóbb nadrágjainkban… De aztán, mivel a karbantartók túl sokat fütyörésztek, és már túlságosan is élvezték a dolgot, a stadion vezetõsége megtiltotta a szegény – többségben kvibli karbantartóknak, hogy nézzenek minket. Óh.
Az edzés elsõ órája simán ment, April morgásain kívül minden jó volt. Véletlenül sem gondoltam arra, hogy az esti edzés után „beszélnünk kell” Harryvel.
A második, és a harmadik órában sem.
Ám ebédszünetkor igen. Érdekes, egész addig vártam az ebédszünetet, aztán mire eljött elment az étvágyam.
- Ginny, megmondtam, ne most találd ki, hogy anorexiás vagy – szólt Mia, aki épp akkor telepedett le hozzám, Tabithához és Gertrude-hoz. Nem voltam feltûnõ jelenség, amint savanyú képpel pásztáztam a szendvicsemet.
- Trude, te meg kezdesz az agyamra menni ezzel a kecskemániáddal. Nem félsz, hogy elõbb-utóbb zölddé változol?
- Amíg a pálcád nem kerül a kajám közelébe, addig nem – nevetett Trude.
- De azért eszel húst is?
- Eszemben sincs! Tofupudi…
- Ne is folytasd – legyintette le Mia. – Lányok, gyertek ide egy percre! – szólt hangosabban, mire a másik négy lány is körénk gyûlt. – Összeírtam a felkéréseiteket, és jó lenne, ha még most eldöntenénk, melyiket fogadjátok el és melyiket nem.
- Mia, hova tetted Miss Allent?
Miss Allen volt a menedzserünk, vagy mink – aki tulajdonképpen Aprillel döntötte el, milyen interjúkra megyünk el, és milyenekre nem. A mi véleményünk nem érdekelte õket. Miss Allen döntött még például afelõl is, hova mit vegyünk fel.
- Felmondott – hangzott a kurta felelet.
- Mi? – értetlenkedett a fejét rázva Alice, a harmadik hajtó.
- Neked... van erre felhatalmazásod, vagy mi? – kérdezte Annie.
- Mire? Nincs… Ginnynek van. Míg ti edzettetek, aláírattam Miss Allennel a felmondási papírjait, hogy ne teljen feleslegesen az idõ.
- Azért megkérdezhettél volna engem… minket is – morogtam – ha már az aláírásom kellett.
- Jaj, Ginny kit érdekel! Így lesz a legjobb! Már most imádom – vigyorgott Tabitha.
Kezdtem úgy érezni, hogy Mia a csapatkapitány, és nem én.
- Kezdem is. Fotózás a Szombati Boszorkánynál, plusz interjú, beszélgetés a Salem rádió reggeli mûsorában, ez Ginnyre és Samanthára vonatkozik…
- Miért pont Samre? – kérdezte felháborodottan Tabitha.
- Nemt’om, biztos csak vöröseket akarnak hallgatni – nevettem.
- Oké, aztán naptárat akarnak készíteni…
- Naptárat?! – visszhangozta Gertrude. – Olyat, amilyet a munkások raknak ki a vécé falára, mi meg a seggünket taszigáljuk egymás orra alá a képeken, amiken tûsarkú van rajtunk, meg belõtt sérónk, ki van a fél mellünk, meg ilyenek?
- És decembernél krampuszjelmezt kell felvennünk, de olyat, ami a fél hátsónkat sem takarja el? – kontrázott Alice.
Nem is tudom, mit tekintenék a karrierem fénypontjának; azt, hogy megnyerem a Kviddics Világkupát a csapatommal, vagy hogy buja képet vágva pózolok egy naptárban, egy Toi-toi vécé ajtaján.

Darcy, na meg a naptár