Másnap ki is engedtek az ispotályból, de még a családom még mindig úgy kezel, mint egy porcelán babát, nem engednek semmit sem csinálni. Hiába bizonygatom, hogy kutyabajom sincsen, nem hiszik el.
Most léptem át éppen a vonathoz vezető falat, amin eléggé elámultam. Cal végig röhögött is rajtam, főleg mikor meglátta az arcomat, amikor Earl mondta, hogyan lehet a peronra jutni. Küldtem is felé egy gyilkos pillantást, de nem használt.
Fú… Mennyi ember! Vagyis varázsló, meg boszi! Az egész peron dugig volt diákokkal és hozzátartozóikkal, alig lehetett közlekedni.
- Keresünk egy kupét? – fordult felém Cal, miután abbahagyta a kiröhögésemet.
- Aha, de várj. Én még maradok itt egy picit.
- Minek? – kérdezte értetlenül.
- Csak, na menj csak! – noszogattam.
- De viszem a cuccodat… - mondta, felkapta az utazóládámat és felszállt a vonatra.
- Ööö… Dorothy? – fordultam fogadott anyámhoz. Már kérte tőlem, hogy hívjam anyának, de nekem nem ment. Nem tudom, hogy miért. Adott is időt, míg megszokom a helyzetet.
- Igen, Lily? – kérdezte mosolyogva.
- Akkor karácsonyra hazajövök… Rendben?
- Persze, kicsim! Szomorú is lennék, ha nem velünk töltenéd a Karácsonyt.
- Oké, akkor Karácsonykor! Sziasztok!
- Levelet lássunk, ám tőled! – kiáltott utánam Earl, majd az utolsó pillanatban felszálltam a vonatra.

Kellett nekem egyedül vonatra szállnom, most aztán kereshetem Calt. Muszáj neki olyan messzire menni-e? Már majdnem az összes kupéba benéztem, de ő nincs sehol. Úgy döntöttem, hogy beülök valahova, aztán majd ő megkeres engem.
- Sziasztok, beülhetek? – kérdeztem a kupéban tartózkodó lányoktól.
- Igen, persze. A nevem Alice Longbottom – mutatkozott be egy kedvesnek tűnő barna hajú lány. Alice Longbottom? James nagy szerelme? Az igazgató lánya?
- Én Lily Flower vagyok, és ti? – fordultam a többiekhez.
- Én Rose Weasley vagyok! – fordult felém egy barna, göndör hajú lány. Róla is beszélt Cal, ő is most lesz ötödéves.
- Én Rowena Trein vagyok, hetedéves.
- Én most készülök ötödévbe. Rose, osztálytársak leszünk.
- Az jó, de te fiatalabbnak nézel ki…
- Tizennégy vagyok, de én eddig Amerikában tanultam…
- Akkor már értem. Amerikában tízévesen kezdik a mágia tanulását.
- Az de jó! – mondta Rowena.
- Szerintem is.
- Én nem maradok sokáig – kezdte Rose – nemsokára elindulok megkeresni a fiúkat. Egyébként rokonod Caleb Flower?
- Szerintem nyugodtan maradhatsz, a fiúk biztos mindjárt itt lesznek. Cal a testvérem.
- A mid?! – kiáltottak fel egyszerre.
- A szülei örökbe fogadtak, így Cal most a bátyám.
- Te vagy az a csaj? – kérdezte Rose döbbenten.
- Milyen csaj? – kérdeztem vigyorogva. Sejtettem, hogy mire gondol.
- A nyáron megtámadták a nagyszüleim házát…
- Tényleg? Ezt nem is mondtad! – kiáltott közbe Rowena.
- Most mondom. A nagyiéknál volt a Potter a Flower család. Aztán halálfalók támadtak a házra, miután az összes felnőttet elaltatták – mesélte Rose. Furcsa volt így hallgatni, élőben teljesen más volt. – James, Albus, Cal és az a csaj, már nem tudom a nevét. Kiálltak a csuklyások ellen, James pedig küldött egy patrónust, hogy baj van. Nemsokára Albust és Calt kiütötték, már csak ketten maradtak. Aztán a felnőttek is harcba szálltak, de senki nem vette észre, hogy az egyik alak valami nagyon sötét átkot küld Jamesre. Na, az a csaj észrevette, és félrelökte Jamest, de az átok őt találta el. Súlyosan megsérült és hetekig kómában feküdt a Mungóban. Mindenki nagyon aggódott, de főleg James, mert ugye, miatta került a csaj életveszélyes állapotba.
- Mondhatok két dolgot? – kérdeztem, mire Rose bólintott.
- Az első az lenne, hogy szerintem nem James hibája, a másik pedig az, hogy elég idegesítő, hogy a jelenlétemben úgy hívtok, hogy „az a csaj”…
- Te vagy az a csaj?
- Maradjunk a Lilynél… - mondtam nevetve, főleg mikor megláttam az elképedt arcukat. – De amúgy igen. Nem kell aggódni, Cal már biztos keres, szóval nemsokára itt lesz.
- Akkor jó – mondta vigyorogva Rose.
- Most James biztos rád fog hajtani… - fordult felém Alice.
- Miért hajtana rám?
- Megmentetted az életét, ráadásul szép is vagy.
- Az utóbbit köszönöm, egyébként James nem fog rám hajtani…
- Honnan gondolod?
- Mert beléd szerelmes, ilyen egyszerű. És amúgy is James nem érdekel pasiként, kizárólag barátként. Nem tudom, hogy miért. Alice?
- Hm?
- Szereted Jamest?
- Nem tudom – felelte őszintén, meg kell, mondjam, hogy meglepett. – Most miért nézel így? Nem azért mondok nemet neki, mert nem szeretem.
- Hanem?
- Amikor először randira hívott, azt mondtam neki, hogy nem tudom. Később úgy döntöttem, hogy igent mondok, de akkor már egy szőke libával volt összenőve. Azóta nem akarok még egyszer ekkorát csalódni.
- Megértem, ezt nem is tudtam – mondtam őszintén. Azon filóztam, hogy elmondjam-e ezt Jamesnek, vagy sem…
- Kérlek, ne mond el neki! – nézett rám könyörögve.
- Nem mondom el, te fogod ezt elmesélni neki.
- Megőrültél? – nézett rám megütközve, mint aki még a feltételezést is nevetségesnek tartja.
- Nem, jól vagyok, köszi. De komolyan mondom, hogy James szeret téged…
- Hagyjuk… Potter úgy sem… - kezdte, de a mondata félbeszakadt, mert négy fiú toppant be.
- Halihó, hölgyeim! – rikkantott egy eddig számomra ismeretlen vörös hajú fiú. Valószínűleg ő lenne…
- Viszlát, Fred… - mondta Rowena vigyorogva. Tehát Fred. Mellette pedig Cal, Albus és James.
- Áh, Lily! Végre megvagy! – köszöntött Cal, Albus és James pedig rám vigyorogtak, majd mind a négyen helyet foglaltak a csajok „nagy” örömére.
- Áhhá! – kiáltott fel Fred – Itt a híres Lily Flower! Szolgálatára szépséges hölgy! – hajbókolt bohóckodva Fred.
- Hogy vagy? – kérdezte aggodalmasan Albus.
- Remekül – feleltem és megeresztettem egy vigyort. Al egyszerre megnyugodott, James furcsán nézett rám. Talán bűntudata volt, de aztán Alice-re terelődött figyelme és a szemei ragyogni kezdtek. Egyértelműen szerelmes…

Teljesen letaglózott az előttem magasodó Roxfort látványa… Olyan csodálatos, sejtelmesen, titokzatos, lenyűgöző és varázslatos volt egyszerre, ahogy csak egy varázslóiskola lehet… hihi… Ezt poénnak szántam, hiszen ez egy varázslóiskola, de valóban egyedi látvány. Ha ezt egy mugli látná – tudom, hogy lehetetlen – tátogna döbbenetében… Bár a boszik és a varázslók között is van olyan, akinek leesik az álla, mikor először látja. Meg kell, mondjam, sokkal szebb, mint az amerikai sulim volt. Pedig az sem volt semmi…
- Föld hívja Lilyt! – lengette a kezét előttem Rose. Amint felnéztem a lányok vigyorgó képével találkoztam, küldtem is nekik egy kinyújtott nyelvet.
- És mit akar a Föld? – kérdeztem.
- Azt, hogy Lily Flower ide figyeljen! – felelte Alice.
- Idefigyel…
- Én és Rowena csatlakozunk a hetedévesekhez, nem baj? – kérdezte.
- Dehogy is! – feleltem mosolyogva. A mosolyom nem maradt viszonzatlanul.

- Milyen akkora hatalmas családban élni, Rose? – fordultam az említetthez. Meglepődve nézett rám, majd megszólalt.
- Nagyon jó, bár gyakran az idegeimre mennek a rokonaim. Hugo nagyon idegesítőm tud lenni, ha akar… és gyakran ki is használja.
- Részvétem.
- Köszi. De neked is vannak testvéreid, három is…
- De az nem az igazi, nem vagyunk vérszerinti rokonok. Nem érzem úgy, hogy valóban hozzájuk tartóznék.
- Nem tudom, hogy milyen annak, akit örökbe fogadtak, de biztos elég furcsa lehet.
- Az is, úgy érzem, hogy tartozom valakikhez…
- Kikre gondolsz?
- Nem tudom. Egyszerűen nem hajlik rá a szám, hogy anyának hívjam Dorothyt, vagy apának hívjam Earlt. Fura az egész… Ráadásul hiányzik a barátnőm, Madison.
- Én világ életemben nagycsaláddal vagyok megáldva, néha örülök neki, néha nem. A szüleink, a nagyszüleink, és az összes rokon, talán Percyéket leszámítva nagyon jófejek. Anya kicsit tanulás és rendmániás, de nagyon rendes. Apu viszont szókimondó, néha önző, de nagyon szeretjük.
- Jó lehet.
- Lassan keresni kéne egy fiákert… mert aztán valami lúzerekhez kell beülnünk. Remélem, hogy egy hálóban leszünk…
- Még a házamat sem tudom…
- Ugyan! Tuti, hogy Hollóhátas leszel…
- MI VAN?
- Csak vicceltem. Griffendélt fogod boldogítani, ahogy mi is…
- Na, ez a lehetőség már jobban tetszik… - mondtam mosolyogva, majd beültünk a fiúkhoz a fiákerbe.

- Mi a helyzet, csajok? – kérdezte James.
- Semmi.
- Lily! – szólalt meg Cal – Bemutatom neked…
- Az öcsém, Hugo… - vette át a szót Rose, és egy vörös hajú fiú felé mutatott. Rávigyorogtam, ahogy mindenki másra szoktam elsőre.
- Ő pedig a barátnőm Roxy… Róla már meséltem… - mutatott be Cal egy feketehajú lánynak. Ő az első Weasley, akit fekete hajjal látok.
- Örülök, hogy megismerhetlek, Lily! Már sok vicceset hallottam rólad… - szólalt meg Roxy kedvesen.
- Én is – válaszoltam megint csak vigyorogva.
- Te mindig vigyorogsz? – kérdezte James vigyorogva.
- Talált, egyéb sóhaj? – kérdeztem egy… úgyis tudod, hogy egy vigyor kíséretében.
- Nincs, vagyis van. Mondott rólam valamit Alice?
- Igen.
- Mit?
- Kérdezd meg őt, nem avatkozom mások magánéletébe… - mondtam angyali arccal, mivel elértem, hogy James durcás arcot vágjon.
- Ez nem ér…
- De-de.

- Szerintetek melyik házba kerülök? – kérdeztem.
- Hollóhát…
- Hugrabug…
- Mardekár…
Hát nem édesek?
- Hülye kérdés… Egyértelmű, hogy Griffendél…
- Ha meg nem is, akkor kiosztom a süveget, hogy már csak azért is a Griffendélbe megyek…
- Ez a beszéd!

- Köszöntök mindenkit az idei év első lakomáján! Mielőtt kezdetét venné a szokásos beosztási ceremónia, szeretnék néhány információt közölni veletek – mondta Neville Longbottom, alias igazgató – Az első az lenne, hogy az ötödévesek egy új diákkal gazdagodnak, akit az elsősök előtt osztunk be. A hölgy neve Lily Flower – mondta, miközben felém intett – Eddig a USA Magical School növendéke volt, de ettől az évtől Roxfortot boldogítja! Tehát… Lily, kérlek, fáradj ide, és a Teszlek Süveg beoszt majd valamelyik házba… - Miután a süveg leadta az idei dalát, a fejemre húztam. Remélem, nem tetves…

„Lám-lám! Tudtam én, hogy egyszer én foglak beosztani… Én tudok mindent, azt is amit te még nem is sejtesz… Ugyanolyan nehéz dönteni felőled, mint a szüleidről…A ravaszság, a hűség, az ész és a bátorság, mind meg van benned. Akármelyik házba beillenél, nem tudom, hogy hova tegyelek…
- Griffendél – gondoltam magamban.
Griffendél? Jól meggondoltad? Egyszer egy bölcs mágus azt mondta, hogy nem a tulajdonságaink, hanem a döntéseink és a tetteink mutatják meg, hogy kik vagyunk valójában… Hát akkor… GRIFFENDÉL!”

Kábán lekaptam a fejemről a süveget és az ünneplő griffendélesekhez ültem. Barátaim vigyorogtak, mint a vadalma. Pár perc múlva kezdetét vette az elsősök beosztása, és jó néhány gólyával gyarapodott az asztalunk. Idén – állítólag – hozzánk került a legtöbb elsős. Ez jó. Miután megvacsoráztunk Longbottom professzor ismét beszélni kezdett.

- Lenne számotokra egy nagy hírem, aminek bizonyára mindannyian örülni fogtok! Én annak idején, mikor egy ilyesmi – bár az nagyobb esemény volt – majd kiugrottam a bőrömből. Örömmel jelentem be, hogy idén Roxfortban megrendezésre kerül egy olyan verseny, amire még nem volt példa. Talán a Trimágus tusára lehet hasonlítani… - ennél a szónál izgatott sutyorgás futott végig a termen. – Tehát idén Roxfortban megrendezésre kerül a ChaSev Roxfort Tusa!