Könyvsarok - Könyves és fanfic oldal

4. fejezet: Senki

Szombat délelõtt tízkor ébredtem, méghozzá a nap sugaraira.
Hugo váltig állítja, hogy csak akkor szabad felkelni, mikor a nap ébreszt. Talán igaza van. De ha mondjuk egésznap nem süt a nap, akkor egésznap alszik?
A lényeg a lényeg, ma sütött a nap, és Februárhoz képest egészen tavaszi nap volt.
Nem tudom, miért, de jó kedvem volt.
Fogalmam sem volt mitõl, de annyira könnyûnek éreztem magam.
A szekrényemben csak régi, néhol koszos, divatot nem ismerõ ruhadarabok voltak.
Felhúztam egy egyszerû, kék pólót, ami lehet, hogy igazából Jamesé, de hagyjuk. Aztán felvettem egy régi, kopott farmert, a hajamat összefogtam, és nem sminkeltem egyáltalán.
Kinyitottam a szobám ablakát, hogy több friss levegõ jöjjön be, majd lefelé indultam a lépcsõn.
- Jó reggelt! – köszöntem a konyhában sürgõ-forgó mamának.
- Szerbusz, Lily drágám, jól aludtál?
- Remekül – mosolyogtam, és elvettem egy almát. – Mit csinálsz?
- Ó, csak ebédre csinálok valami egyszerût.
- Segítsek?
Mama kezében megállt a fakanál, és egy pillanatra én is megrémülten magamtól.
Most tudatosult csak bennem, hogy nem a gyerekkoromban járunk, és én nem az a vigyorgó, csillogó szemû, mindig piszkos Lily Potter vagyok, hanem a bedumálós, cigizõ, sokszor részeg, bunkó, tahó, paraszt Lily Potter.
- Szeretnék segíteni – ismételtem gyorsan, mire mama elmosolyodott.
- Meghámoznád nekem a krumplit?
- Szívesen!

Úgy éreztem magamat, mintha minimum hat évet visszautaztunk volna az idõben.
Segítettem a mamának fõzni, majd anyával kimentünk kviddicsezni, igazából csak passzolgattunk, de mégis tök jó volt.
Délben megebédeltünk hárman, és végig beszélgettünk.
Elõkerült James, meg hogy kivel jár, a kviddics, a gyerekkorom, a barátnõim és még rengeteg téma, amire nem emlékszek.
Öt körül anya hoppanálva vitt el a Roxmortsba.
- Légy jó, Lily – búcsúzott anya, majd mielõtt bármit mondhattam volna, ott hagyott.
Vasorrú Bába, azt mondta Scorp, nem?
Biztos ott van mindenki.
- Lily? – szólított meg valaki, mire hátra fordultam. – Tök furán nézel ki, rád sem ismertem.
- Pedig Lilysen nézek ki – vigyorogtam Jamesre.
- Melyik Lilysen? – vigyorgott vissza James, de erre már nem válaszoltam, bár szerintem nem is várt választ.

- Hogy nézel te ki? – üdvözölt Zoe, mikor beléptem a kocsmába.
- Jó útra térített az anyád? – vihogott Kit is.
- Már most berúgtatok? – néztem rájuk. – Idióták, hogy rúghattok be kilenc elõtt?
- Nem bírtukkki. Paran… – nyújtott felém egy üveget Zoe – …csolj. Whiskyszerû…
- Igazából csak Zoe részeg – magyarázta Kit. – Mi még tök normálisak vagyunk. Zoe tegnap este szakított Iannel.
- Nem mondod komolyan? – hüledeztem.
- Nem tudott jól csókolózni – legyintett Zoe.
- Kevesebbet igyál – szóltam rá.
- És mi volt otthon? – érdeklõdött Maria.
- Semmi – vágtam rá.
- És miért nézel ki így? – folytatta Kit.
- Hogy?
- Gagyi farmer, póló, pulcsi, sminketlenség…
- Nem volt otthon más ruhám – válaszoltam feszülten.
- Tessék, itt a pulcsim, legalább ezt vedd fel – mondta Maria, de nem fogadtam el, helyette inkább a pulthoz mentem, és rendeltem egy pohárvizet. A kocsmáros majdnem szívinfarktust kapott.
- Vizet, Lily? Vizet?
- Fáj a fejem – feleltem gyorsan.
- Mit szólsz egy kis…
- Nem, köszönöm, vizet.
A kocsmáros fejcsóválva kiszolgált, én meg beültem az ablakba, és figyeltem a többieket.
- Lily, mit üldögélsz te ott? – szólalt meg hirtelen Scorp. – Gyere ide!
Kedvetlenül felálltam, és a pasimhoz bújtam, majd megcsókoltam. Nem esett jól a csókja.
- Jól érzed magad? – kérdezte Scorp, és a homlokomra tette a kezét. – Jó ég, te tûzforró vagy!
- Dehogy, nincs semmi bajom – válaszoltam gyorsan, és megpróbáltam vigyorogni.
- Ne hazudj, Lily, megyünk a gyengélkedõre.
- Mi van? Dehogyis, bulizni akarok. – De ez a kijelentés még egy óvodás szájából is gyengének hangzott, úgyhogy Scorp fogta magát és szépen visszakísért a kastélyba.

Madam Pomfrey elkezdett megvizsgálni, és kijelentette, hogy megfáztam, ezért sürgõsen pihenésre van szükségem, merthogy nincs jobb orvosság a pihenésnél.
Így történt tehát, hogy szombaton nem tudtam Roxmortsban bulizni, egy ici-pici megfázás miatt. Biztos lett volna valami gyógyszere, és rögtön meggyógyultam volna, de nyilván bent akart fogni a gyengélkedõn. Szánalmas.
- Itt maradjak veled? – kérdezte Scorp.
- Menj csak bulizni – mondtam, és lehajtottam a fejem a párnámra.
- Biztos?
- Persze, menj csak!
Úgyhogy végül egyedül feküdtem az ágyamban, és próbáltam nem gondolkozni vagy kérdezni.
Iszonyatosan fájt a fejem, de nem tudtam aludni.
Tehetetlenül feküdtem az ágyamban, és számoltam a festményeket.
Mivel mindössze három festmény volt, ezért ezt a szórakozást rövid úton unalmasnak nyilvánítottam.
Nem tudom, mennyi idõ telt el azóta, mióta itt feküdtem, de egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valaki bejön.
- Madam Pomfrey!
Megpróbáltam felülni, de nem igen sikerült, és mindössze azt értem el, hogy a belépõ észre vegyen.
- Ó, szia – köszönt a srác, aki fogalmam sincs ki volt, vagyis már láttam, ugyanis griffendéles és híres arról, hogy az egyik lába totálisan használhatatlan, eltalálta valami átok, vagy nem tudom.
- Szia – köszöntem vissza.
- Itt van Madam Pomfrey?
- Hát nem tudom. Te látod õt? – érdeklõdtem gúnyosan.
- Kétségkívül nincs itt. Akkor megvárom.
Váá, nagyszerû, bolond gyerek leül ide, egy légtérbe velem!
Szánalmas.
- Egyébként mi történt veled?
- Közöd? – kérdeztem vissza mérgesen.
- Hû, micsoda visszaszólás. Kitõl tanulod ezeket?
- Te jó ég – motyogtam a fejemet fogva. – Tekintettel lehetnél arra, hogy beteg vagyok.
- Nekem meg nincs lábam.
- És az hol akadályozza a képességeidet?
- Lehet, hogy valójában a lábunk szoros összekötésben áll az agyunkkal, ezért rám külön figyelemmel kéne lenni.
- Most már kezdem úgy érezni, hogy neked valóban gondod van a gondolkodással – mondtam.
- De lehet, hogy mégsem függ össze, és ezt csak kitaláltam – vigyorgott.
- Jézusom, nem tudnád befogni?!
- Zavarlak?
- Igen, aludni szeretnék – hangsúlyoztam neki.
- Én nem akadályozlak meg.
- Dehogynem!
- Nem várom el, hogy válaszolj.
- De ha dumálsz, nem tudok aludni!
- Akkor énekeljek?
- Ne é…
- Ez a szép világ
Csupa mély talány
Na de mégse vár
Talán a bús magány
- Mi a fene ez?
- Oroszlánkirály, nem tetszik? – vigyorgott. – Beszélgethetünk is…
- Árghg. Jól van, énekelj, csak ne beszélgessünk.
- Van egy õserõ
Ami bennünk él
Aki nem nagy hõs
Vagy szép nagy ész
Még õ is tudja, tettrekész

A szív úgyis rátalál
Édes béke vár, ránk vár
Ha vélem él a párom
Az éj meghitt, lágy, sötét
Szemünk fényre gyúl
Érzem más és új
Lelkembõl beszél”

Mikor felébredtem már koromsötét volt, és az ablakon át beszûrõdött a hold fénye.
A fejem még jobban sajgott, mint az alvás elõtt. Ránéztem a karórámra.
Kilenc óra. A barátnõim már nyilván öntudatlanul smárolnak valakivel.
Megpróbáltam felülni, körülnézni és…
- ÁÁ! Jó ég, mi a frászt keresel te még mindig itt?!
- Pihentetem a lábam – felelte nyugodtan a lábas srác.
- Máshol nem tudod pihentetni?
- Szeret itt lenni, hát nem aranyos? – húzta fel magához a lábát, de az ernyedten visszacsúszott a helyére.
- Nem, szerintem gusztustalan.
- Csak kicsit erõtlen – vigyorgott. – Elõfordul az ilyesmi.
- Azóta itt vagy, mióta én elaludtam? – kérdeztem.
- Bizony, azóta mióta álomba ringattalak az én csoda… au!
Neki hajítottam a cipõmet.
- Ezt miért kaptam?
- Mert egositán beszélsz magadról – feleltem.
- Nem magamról, a hangomról, az teljesen más dolog – felelte.
- Hogy hívnak?
- Sehogy.
- Mi az, hogy sehogy?
- Nincs nevem.
- Ne szórakozz velem.
- A szüleim úgy gondolták, hogy nem neveznek el.
- Miért?
- Mert a nevem befolyásolhatná az egyéniségemet.
- És hogy szólítanak a barátaid?
- Sehogy, azt szokták mondani, Senki.
- Senki? – ismételtem.
- Aha, azt mondják, gyere szépen, Senki. Vagy hogy Senki, jössz ebédelni. Vagy szia, Senki, jó éjszakát, Senki vagy…
- Oké, vágom.
- És neked mi a neved?
- Minek kérdezed, úgyis tudod – feleltem morcosan.
- Honnan tudnám?
- Ne játszd az eszed – morogtam. – Tudod, hogy ki vagyok.
- Miért? Olyan híres vagy?
- Fogjuk rá. Mindenki ismeri a nevem.
- Ó, akkor tudom! – csapott a homlokára.
- Na végre.
- Te vagy Elizabeth Mick!
- Mi? – döbbentem meg.
- Ugye? Tudtam én, Elizabeth Mick vagy a Griffendélbõl.
- Dehogyis! – csattantam fel. – Ki a fene az az Elizabeth Mick?!
- Nem Elizabeth vagy? Hát akkor sajnos nem tudom, ki vagy. Nincs több tippem.
- Lily Potter vagyok, te gyökér!
- Áh! Még sosem hallottam rólad…
- Aludni akarok – jelentettem ki.
- Énekeljek?
- Ne!