~##~

Augusztus 12.

KOPP-KOPP-KOPP

- Lily, Lily, miért nem nyitsz ajtót? Mi történt? – kopogott a bejárati ajtón Rose.

Nem fogok felkelni.

- Lily, ne csináld ezt! Nyisd már ki! Tudom, hogy itt vagy! Velem van bajod? Vagy történt valami Scorpiusszal? Nyisd már ki, légy szíves!

Nem nincsen semmi bajom. Nálam egészen normális dolog, hogy délután négykor még pizsamában fekszem.

- Lily, NYISD MÁR KI! – ordította most már Rose.

Most miért kéne felkelnem, amikor olyan jól elvagyok itt? Csak ülök és nézek magam elé. Mi a fenének kell engem megzavarni a nagy semmittevésben? Mi a szarnak nem lehet hagyni, hogy belesüppedjek kavargó gondolataim éjsötét fertőjébe?

- LILY POTTER! MOST AZONNAL NYISD KI EZT A ROHADT AJTÓT, VAGY BEROBBANTOM! – süvöltötte Rose az ajtóban.

Na, a francba, azt talán mégsem kéne hagyni!

- Megyek már, megyek! Nem tudom, mit kell így ordítani! – morogtam bosszankodva, miközben kitotyogtam az ajtón, s ajtót nyitottam.

Rose vörös arccal állt az ajtóban, egy nagy dobozzal a kezében, és irtó dühösen nézett rám.

- Mi a baj? – kérdezte.

- Azon kívül, hogy a félőrült unokatestvérem majdnem betörte az ajtómat? Semmi – vontam meg a vállamat.

- Nagyon vicces! – mondta, majd belépett a lakásba.

- Abban mi van? – böktem a dobozra.

- Majd megtudod, de előtte el kell mondanod pár dolgot! – közölte.

- Nagyszerű! – vágtam be az ajtót.

- Mosakodj meg, és öltözz fel, aztán beszélgetünk! – parancsolta Rose, majd kényelmesen elhelyezkedett egy fotelben, maga mellé rakva a dobozt. – Én itt várlak.

- Még valami, anyu? – kérdeztem fapofával.

- Semmi, mehetsz! – húzta egy halvány mosolyra az arcát, aztán ismét elsötétül az arca.

Fogtam magam és elmentem megtenni, amit mondott.

***

- Na, szóval, mesélj, mi a baj? – kérdezte Rose, miután felöltöztem, és én is elhelyezkedtem egy kényelmes ülőalkalmatosságon.

- Először azt mondd meg, hogy kerülsz ide? – förmedtem rá.

- Jól van, megmondom! – mosolyodott el gúnyosan. – Tudod, délelőtt meglátogatott a bátyád, Albus Potter, azzal a hírrel, hogy a lakásodban ülsz, és nem vagy hajlandó ajtót nyitni. Azt mondta, hogy valami bajod lehet, és megkért, hogy nézzelek meg.

- Miért pont hozzád ment? – kérdeztem gyanakvóan.

- Azért, mert szerinte valami bajod van a szüleiddel és a testvéreiddel, mert az utóbbi időben feléjük se néztél, és még Luna és Hugo esküvőjén se beszéltél velük egy büdös szót se. Sőt, mi több, azt mondta, hogy szerinte egész este csak velem és Malfoyjal voltál elfoglalva. Ezért akarta, hogy én jöjjek, és kérdezzem meg, mi bánt. Szóval mi bánt? – kérdezte Rose.

- Hosszú! – legyintettem.

- Ráérek! – dőlt hátra Rose a fotelben.

Egy ideig konokul néztünk egymás szemébe, aztán megadóan felsóhajtottam. Rose makacssága túltesz mindenen!

- Malfoy a bajom – mondtam csendesen.

- Magyarázd el! – kérte. – Tegnapelőtt, a lakodalmon még nem úgy tűnt, mintha annyira sok bajotok lenne!

- Hát, ha ezt akarod, rendben, elmondom…

És ezután kitálaltam neki mindenről, egészen onnéttól kezdve, hogy mi történt köztem és Andrew között még az iskolában, egészen a tegnapi nap történéseiig. Csupán az utolsó mozzanatot hallgattam el, vagyis a kis csókomat Draco Malfoyjal. Ez már túl sok lett volna neki…

- Ó, egek! – nyilvánította ki a véleményét Rose, miután befejeztem a mondandómat.

- Hát, így végiggondolva, tényleg elég érdekes a helyzet.

Egy percnyi hallgatás következett.

- Hát, tudod, ha tudtam volna, hogy az a férfi, akivel a bálon táncolok, igazából ez a mocsok Andrew King, minden bizonnyal, úgy elátkoztam volna, hogy többet egy értelmes mondatot sem tudott volna kinyögni! – mondta aztán Rose mérgesen.

- Hát, én ebben nem vagyok olyan biztos! – mosolyodtam el. – Akkor még ugyanis nem tudtad, hogy kicsoda ő, és mit tett velem. Nem mondott volna neked semmit az a név, hogy Andrew King.

- Hú, alighanem igazad van! – motyogta Rose elgondolkodva, aztán hirtelen felkapta a fejét és élesen rám nézett. – De még most sincs késő, Lily, menjünk és átkozzuk le a golyóit!

Elnevettem magam, és ő velem nevetett.

- Most már jobban érzed magadat? – kérdezte finoman mosolyogva.

- Egy fokkal. Jól esett kibeszélnem magamból ezt a sok eseményt, és érzést – válaszoltam én is mosolyogva. – De még mindig nem tudom, hogy mit csináljak. Annyira üresnek érzem magam. Egyre inkább belesüppedek ebbe a reménytelenségbe.

- Hát, először is tölts több időt a családoddal. Nagyon szeretnek téged! És fordíts a barátaidra is több időt. Itt vagyok én is, meg aztán Sarah is nemsokára hazatér a turnéról, vele is összefuthatnál! – mondta Rose komolyan. – Tudom, hogy az utóbbi időben, Scorpius miatt, nem igazán tudtál velünk foglalkozni, de nem helyes egy pasi miatt mindenki mást hanyagolni. Hidd el nekem. A férfiak jöhetnek, mehetnek, de a családod és a barátaid mindig melletted maradnak.

- Nagy igazság – mondtam. – A legnagyobb baj az, hogy nem tudom, mit tegyek Scorpius ügyével. Nem akarok csak úgy lemondani róla, de fogalmam sincs, mit csináljak. És egyszerűen ez kétségbe ejt.

- Hát, szerintem, ne fuss egy olyan főnix után, ami nem száll le. Tudom, hogy nagyon fáj – nézett rám együtt érzően. -, de nem szakíthatsz szét egy családot. Emellett még ez a házasság dolog is itt van. Nem hiszem, hogy Malfoy csak úgy szakítani Marionnal, és a nagy vagyonnal, miattad.

- Félreismered őt Rose! – mondtam szomorúan. – Malfoy nem az a hatalom- és pénzmániás aranyvérű ficsúr, akinek képzeled. Van egy emberi oldala is, érzelmekkel. Olyan érzelmekkel, amit jól titkol, mert erre nevelték.

- Én elhiszem neked, Lily, de ez akkor is nagyon cinkes! Tudod, ugye? – kérdezte komolyan.

- Tudom. Akkor, te azt mondod, hagyjam annyiban? – kérdeztem szomorúan.

Feladni? Csak úgy? Ez annyira nem az én stílusom. De az is igaz, hogy nem is nagyon tudnék mit tenni.

- Igen, az lenne a legjobb.

- Értem – mondtam lehajtott fejjel.

Tényleg ezt kéne tennem?

- De, tudod mit? – felkaptam a fejem, és azt vettem észre, hogy Rose különös fénnyel a szemében néz rám. - Ha a sors egymásnak tartogatott titeket, amiben egyébként - annak ellenére, hogy Malfoy mekkora egy tapló - nem kételkedem, akkor úgyis boldog véget ér a történetetek! Ki tudja? Merlin útjai kifürkészhetetlenek…

Fájdalmasan mosolyogtam rá. De ő továbbra is lelkes maradt.

- És most elárulom, hogy mi van a dobozban! – mondta hirtelen, majd lehajolt, és kinyitotta a doboz fedelét.

Csendben várakoztam, hogy mi sül ki a dobozból. Aztán Rose hirtelen előkapott egy éjfekete, zöld szemű kismacskát. Hogy mi?

- Délelőtt éppen a Mágikus Menazsériában voltam, hogy vegyek magamnak egy új baglyot, amikor megláttam őt. Ahogy rámnézett, ezekkel a zöld szemekkel, egyből te jutottál az eszembe. Úgyhogy ajándékként meg is vettem neked! – nyomta a kezembe a pici szőrgombócot.

- Ó, köszönöm! – pislogtam meghatottan a macskával a kezemben. - És van már neve?

- Sajnos, igen, már van és csak erre hallgat! – sóhajtott Rose. – Chilinek hívják az úrfit!

- Chili? Milyen furcsa név! – mondtam meglepetten.

- Igen, de illik rá! – mondta Rose, miközben azt nézte, ahogy a macska a karomból kiszabadulva felmászik a vállamra, apró körmeit a blúzomba vájva.

- Mié…? – kérdeztem volna, ha a macska nem vájta volna a bőrömbe a karmait. – AU!

- Azért ez a neve, mert éppen olyan égetnivalón rossz, mint a chili! – nevetett rajtam Rose.

- Csak azért, mert te nem szereted a chilit, nem feltétlenül rossz! – mondtam mérgesen, miközben lehámoztam magamról a macskát.

Rose nem tudta abbahagyni a nevetést, és a kacagása az én számat is mosolyra húzta.

- Nos, ne haragudj, Lily, de nekem most mennem kell. Majd nemsokára újra benézek. Addig is ismerkedjetek meg Chilivel! – mondta Rose, miközben felszállt a fotelből. – Ja, és ígérd meg, hogy legkésőbb holnap, meglátogatod anyukádékat!

- Rendben, megígérem! – mondtam, aztán Chilivel a kezemben kikísértem Rose-t.

Miután becsukódott az ajtó, magam elé emeltem Chilit.

- Na, cicus, magunkra maradtunk! – mosolyogtam rá, aztán visszaültettem a vállamra.

Ekkor éreztem, hogy Chili karmai ismét a bőrömbe vájnak. Ó, egek! Ismét kezembe vettem, és szemrehányóan néztem rá. De amint belenéztem a pici zöld szemeibe, nem tudtam nem meglágyítani a szívemet. Ó, ezek a férfiak! Nem lehet rájuk haragudni.

- Hát, tudod, Chili… – kezdtem dorgálóan, aztán ismét mosolyogni kezdtem. – Azt hiszem ez egy gyümölcsöző barátság kezdete lesz!

És ekkor Chili elkezdett nyávogni.

***

Szinte egész nap Chilivel játszottam. Úgy éreztem magam, mintha ismét gyerek lennék. És ez mind Rose-nak köszönhető. Talán pont ezért ajándékozta nekem Chilit, hogy legyen valami, ami eltereli a gondolataimat Scorpiusról.

Chili már felfedezte az egész lakást, és éppen mélyen aludt az ágyamban, amikor hallottam, hogy csöngetnek.

***

- Mit csinálsz te itt? – kérdeztem dühösen.

- Nem kell mindjárt harapni, csak kíváncsi voltam, hogy élsz-e még! – mosolygott rám kedvesen a szőke.

- Nem vagyok kíváncsi rád, ugye tudod? Nem volt még elég? Már így is tönkretettél mindent!

- Ó, szóval Mr Malfoy elmondta, hogy milyen leleményesen működtem közre a leleplezésetekben – mondta közönyösen King.

- Igen, volt szerencsém meghallgatni, fantasztikus alakításod körülményeit! – morogtam bosszúsan.

- Nem is invitálsz be? – húzta száját elbűvölő mosolyra.

- Na, már csak az kéne. Mindkettőnknek jobb, ha kinn maradsz! – jelentettem ki.

- Nekem miért jó a küszöbön ácsorogni? – húzta fel a szemöldökét kérdőn.

- Mert nem öllek meg! – vágtam rá gondolkodás nélkül.

- Vállalom a kockázatot! – hajolt meg színpadiasan.

Miért van az, hogy ma mindenki be akar jutni a lakásomba?

- Mi lesz, ha nem engedlek be? – kérdeztem ravaszul.

- Semmi – vonta meg a vállát közönyösen.

Már-már túl közönyös volt. Vajon mit akarhat? Kinyitottam az ajtót. Az a kíváncsi természetem!

- Szép lakásod van! – mondta Andrew, miután bejött és körbenézett a nappaliban.

- Ne bájcsevegjünk, ha lehet. Áruld el végre, hogy miért jöttél? Nem hiszem, hogy az érdekelt, hogy vagyok! – jegyeztem meg gúnyosan.

- Honnét vagy ebben olyan biztos? – komorult el.

- Ahhoz te túl gonosz vagy, hogy érdekeljen! – jelentettem ki.

- Tényleg ezt gondolod rólam? – vonta fel mérgesen a szemöldökét.

- Igen. Miért minek gondolnálak, ha nem gonosznak? Először tönkretettél a Roxfortban. Aztán visszajöttél, és tönkretetted a kapcsolatunkat Scorpiusszal! – mondtam vádlón.

- A Roxfortos dolgot már megmagyaráztam. Nekem csak egy éjszaka volt! Nem tudtam, hogy te ilyen komolyan fogod venni! A legtöbb lány tudomásul vette, ha csak egy éjszakát töltöttem vele.

- Az lehet! De én nem vagyok egy kategória azokkal a szőke, mardekáros libákkal! – mondtam fölényesen.

- Hogy nem? - lépett közelebb felém mérgesen. – Dehogynem. Merlinre, lefeküdtél egy aranyvérű férfivel, akinek menyasszonya van. Akár hiszed, akár nem, Lily, az aranyvérűeknél komolyan veszik a házasságot!

- Én is komolyan veszem! – válaszoltam csökönyösen.

- Persze, látszik! – jegyezte meg gúnyosan.

- Jó, lehet, hogy nem volt szép, amit csináltunk. De ez akkor se jogosított fel rá, hogy mindkettőnk életét tönkre tedd! Te se vagy éppen az erkölcsösség mintaképe! – vágtam hozzá.

- Ha annyira tudni akarod, én sem jókedvemben csináltam! – vágott vissza piros arccal.

Kifejezetten zilált volt az egész férfi. Most először nézett ki úgy, mint aki nem áll a helyzet magaslatán.

- Ezt hogy érted? – kérdeztem enyhe érdeklődéssel a hangomban.

- Nem érdekes! – morogta lenyugodva, újra felvéve a közönyösség álarcát.

- Na nem! – kiáltottam fel. – Ebből elegem volt! Nem fogod nekem ezután a közönyöst játszani! Ha már elkezdtél valamit, mondd is végig! Ha már Malfoy meg az apja, meg az összes aranyvérű ismerősötök nem bírja kifejezni az érzelmeit, legalább próbáld meg te levetni ezt az álarcot!

Meglepetten nézett rám.

- Annyira elegem van! – fakadtam ki. – Hol közönyösek vagytok, vagy gúnyosak, esetleg pimaszak és érdektelenek! Scorpius már kezdett végre megnyílni, de a tegnapi után megint visszazárkózott a páncéljába. Miért nem tudtok úgy viselkedni, érezni, élni, mint a normális emberek?

- Talán, mert erre neveltek! – mondta csendesen Andrew.

Lerogytam a kanapéra. Andrew egy ideig nézett rám, aztán leült mellém.

- Tudod, nekünk sem mindig olyan könnyű! – mondta csendesen.

Ránéztem. El volt keseredve, igen, ezt láttam az arcán.

- Téged mi bánt, Andrew? – kérdeztem kicsivel kedvesebben.

- Én nem akartam tönkretenni a kapcsolatotokat Scorpiusszal. Az egésznek Mr Malfoy az oka.

- Hogyan? - kérdeztem.

- Amikor visszajöttem Angliába, akkor kezdődött minden – mondta elkomorodva. – Örültem, hogy Scorpius megházasodik, hogy végre boldog lesz valakivel. Amikor először találkoztam veled a Malfoy-kúrián, csak kellemes meglepetést éreztem, hogy újra találkoztam egy régi ismerőssel. Fogalmam sem volt, hogy gyűlölsz a Roxfortos dolog miatt.

Olyan őszintén nézett rám, hogy nem tudtam kétségbe vonni az állítását. Csak bólintottam, hogy folytassa.

- Aztán mikor találkoztam Scorpiusszal, láttam, hogy boldog, és azt hittem ez Marion miatt van. De később beláttam, hogy tévedtem. Egyrészt, mert az említésedkor mindig fölragyogott az arca. Régóta vagyok a barátja, láttam rajta, hogy szerelmes. De nem Marionba, hanem beléd. Másrészt Mr Malfoy miatt. Megérkezésem után folytattam vele egy hosszú beszélgetést. Mint tudod, az egyik spanyolországi vállalatának vezetője vagyok. Azonban az utóbbi időben nem mentek túl jól a dolgaim. És kénytelen voltam némi pénzt a cégtől kölcsönvenni. Később vissza akartam tenni, de nem sikerült, mert valakinek feltűnt a hiány, és Mr Malfoy megtudta. Ezt beszélte meg velem a megérkezésem után. Elmesélte a gyanúját is, veled és Scorpiusszal kapcsolatban. Azt mondta, amennyiben szét tudlak titeket választani, elfelejtkezik erről az ügyről, és nem csinál belőle botrányt.

- És persze, te igent mondtál! – mondtam gúnyosan.

- Értsd meg, Lily. Aranyvérű vagyok! Ha ez kiderült volna, egy életre elvesztettem volna minden tekintélyem. Egy ilyen botlás az aranyvérűek köreiben hatalmas bűn. Még az is lehet, hogy a szüleim kitagadtak volna! – fakadt ki King.

- Ezért? – kérdeztem.

- Ezért tettem. Mindent megpróbáltam. Fenyegettelek téged. Elmondtam Scorpiusnak a mi kis ügyünket, de ezzel csak azt értem el, hogy még jobban egymásba bonyolódtatok. Már fel akartam adni, de Mr Malfoy nem engedte. Azt mondta, leplezzelek le titeket előtte, és keressek valamit, amivel kényszerítheti Scorpiust, hogy ne téged válasszon. Azt hiszem, ez a házasság nagyon fontos lehet neki.

- És te, mit csináltál? – kérdeztem, hogy folytatásra bírjam.

- Tudod, én tudtam Scorpius gyerekéről, aki attól a sárvérűtől volt. Nem akartam neki elmondani, de nem volt más választásom!

- Szóval tőled tudta meg! – mondtam vádlón.

- Igen. De iszonyúan szégyelltem magam, amikor tegnap este találkoztam Scorpiusszal. Szörnyen nézett ki. És a lelkiismeretem, ami akár hiszed, akár nem, létezik, nem hagyott nyugodni. Muszáj volt eljönnöm hozzád. Muszáj volt ezeket elmondanom. Scorpius elé nem mertem volna odaállni.

- Értem – mondtam lenyugodva.

Sajnáltam Kinget, s valahogy úgy éreztem, már nem is tudok rá haragudni, hiába követett el annyi mindent ellenem. Már bőségesen meglakolt érte.

- Csak azt akarom, hogy tudd, nem vagyok érzéketlen szörnyeteg, csupán egy aranyvérű idióta! – mondta szomorúan.

- Végül is meg tudlak érteni! – biztosítottam róla.

- A legnagyobb baj azonban az, hogy ugyanazt a hibát én is elkövettem, mint amit te! – állt fel hirtelen mellőlem.

- Ezt hogy érted? – kérdeztem.

- Tudod, amíg Malfoy veled volt elfoglalva, én szemet vetettem a házasulandó pár másik tagjára. Én lefeküdtem Marionnal – nyögte ki megtörten.

Erre aztán végképp nem tudtam mit mondani. Ezért aztán felnevettem.

- Mi olyan vicces? – nézett rám szemrehányóan.

- Tudod, csak azon nevetek, hogy az előbb, még te voltál az, aki erkölcstelennek tituláltál valami miatt, amit, mint kiderült, te is elkövettél! – nyögtem ki két nevetőroham között.

- Hm, van benne valami! – mondta bosszankodva.

Továbbra is nevettem, de aztán eszembe villant egy kérdés.

- Szereted Mariont? Mert azt hiszem, ő szerelmes beléd – mondtam komolyan.

- Úgy gondolod? – kérdezte reménykedve.

- Ó, szóval igen! Szereted! – gúnyolódtam. – Voltál már egyáltalán szerelmes?

- Ami azt illet, igen voltam. De vége lett. De ez most nem fontos! – jelentette ki fapofával. – Szóval, szerinted szeret?

- Igen, majdnem biztos vagyok benne!

Láttam rajta, hogy megkönnyebbült és örül is. Aztán eszembe jutott még egy kérdés.

- Te, Andrew, Malfoy apja tudja, hogy lefeküdtél a fia menyasszonyával? – kérdeztem érdeklődve.

- Természetesen, nem – mondta. – Miért?

Valószínűleg megláthatta az arcomon átsuhanó gonosz vigyort, mert rámkiáltott:

- Eszedbe ne jusson elmondani neki!

- Jól van, nem fogom! – szólaltam meg bosszúsan. – Pedig megérdemelnéd.

- Tudom. De azért ugye meg tudsz bocsátani? – kérdezte, arcán azzal a tipikus félmosollyal, amitől a legtöbb nőnemű lény pocsolyává olvad.

- Meg tudok! – mondtam, mire önelégülten elvigyorodott. – De nem azért, mert így mosolyogsz rám, hanem mert jó ember vagyok!

- Persze, Lily, ne félj, nem mondom el Scorpiusnak! – vigyorgott pimaszul.

- Felőlem elmondhatod. Nem hiszem, hogy a közeljövőben szóba állna velem! – mondtam keserűen.

- De igen, szóba fog veled állni. Még mindig nagyon szeret. Nekem elhiheted.

- Elhiszem! – mondtam a szememet forgatva. – Ma sajnos annyira meghatottál, hogy nem tudok neked nem hinni.

- Na, csak annyit még, Lily, hogy mindent el fogok követni azért, hogy Marion és Scorpius esküvője ne történjen meg! – mondta magabiztosan. – És nem csak önös érdekből.

- Köszönöm. Bár nem hiszem, hogy bármit is el tudnál érni. Főleg így, hogy ennyire függesz Mr Malfoytól. Én mondjuk szívesen segítenék, de ha Mr Malfoy közelébe kerülök, akkor annak nem lesz jó vége! – mondtam megborzongva.

- Ezt meg hogy érted? – vonta fel komiszul a szemöldökét.

- Sehogy! – mondtam.

- Ó, egek, mondd hogy nem csináltad mindkettőjükkel! – fakadt ki Andrew.

- Dehogy is! Minek nézel te engem? Úgy értettem, hogy túl gyanús lenne a dolog! – mondtam mérgesen.

- Biztos? – kérdezte pimaszul vigyorogva.

- Biztos! – vágtam rá.

- Na, jó hiszek neked. De most mennem kell. Ha van valami eredmény, szólok. Lehet, hogy elkél majd egy kis segítség! – mondta, majd elindult az ajtó felé.

Én követtem, hogy ajtót nyissak. Mikor már az ajtónál voltam, egyszer csak megragadta a derekamat, és az ajtóhoz szorított. Elakadt a lélegzetem.

- Miért van az, hogy minden aranyvérű férfi ismerősömnek az a mániája, hogy falhoz szorítja a nőket? Ez annyira unalmas! – mondtam levegőhöz jutva.

- Nem tudom – vonta meg a vállát. – Ez nálam csak úgy jön.

- Nagyszerű. És most éppen mi volt ezzel a célod?

- Semmi. Érdekelt, hogy hogyan reagálsz.

- Aha. És hogyan?

- Elakadt a lélegzeted.

- Azért mert kipasszíroztál a tüdőmből minden levegőt.

- Ja, erre nem gondoltam.

- Aha. Akkor most lennél szíves elengedni?

- Persze – mondta, aztán elengedett.

- Köszönöm – mosolyogtam rá.

- Tudod, Lily, örülök, hogy ilyen jóba lettünk. Tényleg sajnálok mindent!

- Nem a múlt a lényeg, hanem a jövő! – mondtam vállvonogatva, miközben kinyitottam az ajtót.

- Egyetértek. Nos, akkor, szia! – mondta, s mielőtt kilépett az ajtón, még végigsimított a karomon.

Még egyszer utoljára rámvigyorgott, aztán dehoppanált.

***

Az időközben Kingből Andrew-vá avanzsált férfi távozása után, Chili nyávogva jött felém, ennivalót követelve.

- Na, gyere szépen! – mondtam, aztán figyeltem, ahogy a kismacska apró lábain felém battyog.

Felvettem a kezembe, és elindultam vele, hogy összeüssek neki valamit.

- Tudod, Chili, azt azért el kell ismernem, hogy mindhárom szőke, aranyvérű szépfiúnak van stílusa. Azok a világító szemek, azok az önelégült vagy éppen pimasz félmosolyok. Hogy mindhárman annyira tudják, hogy mit akarnak, és annyira tisztában vannak vele, hogy minden nő elájul tőlük. Szörnyű nőszemély vagyok, bármelyiküktől el tudnék gyöngülni, ha nagyon akarnának tőlem valamit. Azt hiszem valamiféle vágyat Draco Malfoy és Andrew King iránt is érzek. De szerelmet, azt csak Scorpius iránt. És ez az, ami fontos – mondtam a macskámnak elmerengve.

- Remélem, Andrew sikerrel jár. Szeretném, ha sikerrel járni. Mind a négyünk érdekében. Elkelne már egy kis boldogság.

És ekkor Chili megértően elnyávintotta magát.