|
Macska-egér játék. De ki a macska?
Michiyo 2008.10.03. 20:41
 -
~##~
Augusztus 4.
Komolyan mondom, ezt egyszerűen nem bírom elviselni. Mi van ma, basztassuk Lilyt világnap? Először az ötéves szomszéd kislány kezdte. Becsöngetett és rajtam kereste a plüssmaciját. A plüssmaciját. Hogy a francba kerülne hozzám? Könyörgöm… Hiába mondtam neki, hogy nincs nálam, tovább kérdezgette, hogy száz százalékig biztos vagyok-e benne, hogy nincs-e nálam. De igen, persze. Túszul ejtettem, és csak abban az esetben vagyok hajlandó visszaadni, ha nekem adja a játékseprűjét, amire mellesleg fel sem tudnék ülni, olyan kicsi. Megmondtam neki, hogy menjen szépen játszani. Szó se róla, nagyon tündéri kislány, csak néha egészen furcsa dolgai vannak. Legutóbb például azt találta ki, hogy az anyukája süteményt hozott nekem. Kerek fél órán keresztül kerestem a sütit égen-földön, mire közölte, hogy április bolondja. Ezután nagy mosolyogva távozott, én meg egész nap hallgattam Rita szemrehányásait a késésem miatt. És a poén kedvéért ez az egész decemberben volt.
Miután elment, igyekeztem egy kicsit arra koncentrálni, hogy mit is csináljak Scorpiusszal. Akkor kaptam egy levelet apától, amiben arról kérdezett, találtam-e már munkát. Őszintén szólva: NEM. Nem is kerestem. Mert saját lapot akarok alapítani. Azonban, be kell, hogy valljam az utóbbi időben leginkább egy bizonyos hímnemű egyed foglalt le. Miután válaszoltam neki egy levélben és ismét leültem azt tervezgetni, hogy pontosan hogyan csábítsam el Malfoyt, akkor megjelent egy másik bagoly. A csőrében egy hatalmas boríték volt, amin a Zambini család pecsétjét láttam meg. Marion írt, s e kis levélkében arra kért, hogy holnap tartsak vele és Malfoyjal, és látogassunk el az esküvőjüket szervező céghez, a Boszi Esküvőszervező Irodához („Esküvői boszorkányságok – boszorkányos esküvők!”).
Tulajdonképpen viccesnek tartottam, hogy két hét alatt akarnak megszervezni egy esküvőt. Persze, kétségkívül a Malfoy és a Zambini család hírneve (és a széfjükben nyugvó töménytelen mennyiségű galleon) lehetővé tenné még azt is, hogy egy nap alatt szervezzenek meg mindent. Már abból is, amit tegnap fél füllel hallottam meg a két családfő beszélgetéséből – azért csak fél füllel, mert én éppen a saját gondolataimban voltam elmerülve -, megtudtam annyit, hogy mind az esküvőn, mind az utána következő lakodalmon, legalább kétszáz vendég lesz, finomabbnál finomabb ételek és töménytelen fényűzés. És az egészben az a vicces, hogy ez egy csöppet sem hangzott giccsesnek. Egész egyszerűen csak tökéletes volt; sem nem túldíszített, sem nem hétköznapi. Csupán az, ami mindenre jellemző, ami Malfoy: a visszafogott elegancia. Az az igazi arisztokratikus elegancia, amiben nincs semmi hivalkodás, semmi eltúlzott pompa. Az a fajta hanyag elegancia, amire csak azok képesek, akik beleszülettek a Malfoyok világába. Abba a világba, amely valahogy mindig megtalálta az arany középutat a mértéktelen fényűzés és a középszerűség között. A világba, ahol Scorpius felnőtt.
Miután rájöttem, hogy legalább fél órája azon merengek, hogy milyen nagyszerűek is a Mafoyok, észbe kaptam, és gyorsan válaszoltam Marionnak, s közöltem, hogy velük megyek. Utána, pedig azon filozofálgattam, hogy lehet minden Malfoy egy önelégült bunkó, hatalmas egóval. S hogy ezzel együtt, hogy lehetnek ennyire ellenállhatatlanok. Miután levontam a megfelelő következtetéseket, vagyis hogy nagyon szar az ízlésem, elindultam vásárolni. Arra jutottam ugyanis, hogy a legegyszerűbb módja a figyelemfelkeltének, ha egy kicsit kibővítem a ruhatáram. (Azaz bevásárolok egy rakat rövidebbnél rövidebb szoknyát és feszülős cuccot a mugli boltokban.)
~##~
Augusztus 5.
- Szia, Lily! – ugrott a nyakamba valami, amiből én csak egy fekete villanást láttam.
- Én is örülök, hogy látlak, Marion! – mondtam széles vigyorral.
Miközben én igyekeztem lefejteni magamról a fekete hajú atombombát, a szemem sarkából láttam, ahogy egy szürke szempár lenéző tekintettel néz minket. A szempár tulajdonosa ismét rohadt jól nézett ki. Ezúttal egy mugli farmert viselt, egy szűk fekete pólót, és egy darab gunyoros mosolyt. (Megjegyezném nem látszott valami boldognak, hogy mugli ruhákba kellett bújnia, de pechére az esküvőszervező iroda egy csak muglik lakta, hoppanálásgátló bűbájokkal levédett utcában volt.) Miután Marion végre felhagyott a kísérletével, hogy megfojtson, odaállt Scorpius mellé. Ő is mugli ruhákban volt. El kellett ismernem, hogy tökéletesen mutatnak együtt.
- Indulhatunk? – kérdezte vontatottan Malfoy.
- Menjünk! – kiáltott fel Marion nagy vigyorral, majd bezárta maga mögött Malfoy lakásának ajtaját.
***
Az irodáig hátralévő utat metrón tettük meg. Szinte másodpercenként támadt nevethetnékem, ahogy Malfoy időnként csodálkozásra nyíló, máskor enyhe undort sugárzó tekintetét néztem. Szerencsére Marion (aki aranyvérű létére, s szüleivel ellentétben egyáltalán nem vetette meg a muglikat és találmányaikat) és jómagam hathatós közreműködésével hamar odaértünk a kérdéses helyszínre.
Személyesen a Boszi Esküvőszervező Iroda főnökasszonya fogadott minket, két beosztottjával egyetemben. Ismét nevethetnékem támadt, ahogy a boszorkány behízelgő hangját hallgattam. A hízelgés azonban csak Scorpiusnak és Marionnak szólt. Engem lenézően méregetett. A hölgy a saját irodájába vezetett minket, majd sorolni kezdte a lehetőségeket, az esküvők megszervezésének szokásos módját, valamint az árakat. Ezután elbocsátott, s a két másik kísérőnkre bízott minket. A két fiatal boszorkány elsősorban Marionnak és nekem magyarázott, mi pedig érdeklődve hallgattuk az érdekes, esetenként mulatságos dolgokat, valamint az esküvőszervezés részleteit. Scorpius mögöttünk haladt, és érdekes pofákat vágott a belelkesült hölgyek szavait hallva. Láthatólag egyáltalán nem érdekelte a saját esküvője megszervezése. Végül is neki ez nem öröm, csak kötelesség. Viszont egyszer rajtakaptam, ahogy a fenekemet bámulja. Szemtelenül rámosolyogtam, mire ő csak egy vállrándítással felelt, mintegy azt üzenve: Ha már egyszer nincs jobb dolgom… A kis közjátékból Marion semmit sem vett észre, hiszen éppen azt részletezte a két lánynak, hogy pontosan milyen színű, és hány emeletes tortát is szeretne. Elkezdtem örülni, hogy mégis volt értelme a tegnapi bevásárló tortúrámnak.
Kis idővel később Marion és két kísérőnk, legnagyobb sajnálatomra, elment megtárgyalni pár kényes részletet. Az unatkozó Scorpiust és engem az egyik üres irodában hagytak. Már-már kezdtem elmerengeni, hogy talán nem is olyan nagy baj, hogy nem kell megvitatnom, hogy a vörös vagy a fehér rózsa a legmegfelelőbb az esküvői csokorhoz, amikor eszembe ötlött, hogy nem vagyok egyedül. Egy hűvös hangot hallottam meg magam mögött.
***
- Mondd, Potter, ennél rövidebb szoknyád nem volt otthon?
Megpördültem, és egy gúnyosan vigyorgó Scorpius Malfoyjal találtam szembe magam.
- Ami azt illeti volt, de úgy gondoltam, hogy azzal már súrolnám a jó ízlés határát.
- Megnyugtathatlak, azt már régen túllépted. Mit gondolsz, miért vetett rád olyan lenéző pillantást az esküvőszervező cég vezetője? Úgy nézel ki, mint egy közönséges kis kurva – mondta hidegen.
Lekurvázott. Egész egyszerűen lekurvázott. Pedig nem is olyan rövid ez a szoknya! Éreztem, ahogy elönt a düh. Csábítás ide, csábítás oda, ezt azért mégsem fogom hagyni.
- Mert gondolom, neked már rengeteg tapasztalatod van a kurvákkal kapcsolatban, mi?
- Nagyon jól tudod, hogy egyáltalán nincs szükségem rájuk – mondta önelégülten mosolyogva.
- Nincs? Hát persze, hiszen Scorpius ’jaj de jó pasi’ Malfoynak csak úgy dőlnek be az ágyába a nők, ugyebár? – kérdeztem maró gúnnyal.
- Talált, süllyedt, édesem. Nekem nem kell ilyen szánalmas trükkhöz folyamodni, mint neked, ha fel akarok szedni valakit.
- Mégis, mi a francért gondolod, hogy fel akarlak szedni? –kérdeztem enyhe éllel a hangomban.
A legidegesítőbb az volt, hogy nem tévedett. Tényleg fel akartam szedni. Attól, hogy rájöttem, igaza van, még dühösebb lettem.
- Ki másnak öltöztél volna így fel? Hm? Mert nem hiszem, hogy Marionnak… - közölte tárgyilagosan.
- Ha éppen tudni akarod, tegnap vásárolni voltam, és gondoltam felveszem az egyik új ruhámat. Már ez is baj? Egyébként meg nem is tudom, ki stírölte az imént még a fenekemet…
- Nem jelentett semmit. Csak unatkoztam – közölte nemes egyszerűséggel.
- Gondolom – hagytam rá mérgesen.
- Ha megkérhetlek, legközelebb ne nagyon öltözz kurvának, mert a szüleim így se nagyon díjazzák, hogy Marion mindenáron téged akar tanújának. Hát, ha azt is látják majd, ahogy öltözködsz…
- Ha még egyszer lekurvázol, azt nagyon megbánod! – sziszegtem neki dühösen.
- Igen? – vigyorodott el szemtelenül.
Már-már forrtam a méregtől. Soha senki nem használta rám ezt a szót. És nem fogom eltűrni, hogy pont ő kezdje el. Ha szeretem, ha nem, akkor sem vagyok hajlandó mindent elengedni a fülem mellett. Láttam, ahogy karba tett kézzel, egyenes tartással, kihívó pillantással bámul rám. Aztán megszólalt:
- Mi lesz, ha azt mondom rád, hogy kurva? – kérdezte vontatottan, az utolsó szót jól megnyomva.
Valami elpattant bennem. Az összes düh, ami az utóbbi időben felgyűlt bennem, egyszerre tört a felszínre. Elindultam felé, és pofonvágtam. Meglepetten pillantott rám, én pedig diadalmasan elmosolyodtam. Aztán megfordultam, s eliramodtam az ajtó felé. Még idejében észbekapott, s utánam rohant. Éreztem, ahogy elkapja a karomat, és visszaránt. Maga felé fordított, és a tekintetemet kereste. Felnéztem rá, és a szürke szemekben valami furcsa lángolást láttam. Düh volt benne, igen, és még valami más. De nem tudtam megállapítani, micsoda. Hirtelen elpárolgott belőlem a méreg.
- Megütöttél! – jelentette ki elsötétülő arccal.
- Megérdemelted – válaszoltam csendesen.
Egy ideig szó nélkül álltunk egymással szemben. Csak a szuszogásunk hallatszott a nagy csendben. Valahogy nem találtunk szavakat. Talán mindketten mondani akartunk volna valamit a másiknak, de mégse tettük. Végül ő szólalt meg elsőként.
- Lily, kérlek. Ne törd magad! Semmi értelme. Értsd már meg, hogy két hét múlva megnősülök! – mondta megenyhülve, de még mindig lángoló tekintettel.
- Nem érdekel. Ez az egész esküvősdi nem érdekel. Amint véget ért, nem látsz többet – mondtam megtörten. - Csak ne nevezz kurvának.
- De ha egyszer így viselkedsz! Már megmondtam, hogy keress magadnak valaki mást. De te még mindig egy olyan varázspálcával próbálkozol, ami nem működik.
- Nem működik? – néztem fel rá, ismét eltelve dühvel. – Akkor mégis mi a fenét keresel még mindig itt? Velem? Miért nem vagy Marion mellette, és szervezed az esküvőtöket?
- Azért, baszki, mert nem akarok megnősülni! Attól még, hogy ez a kötelességem, nem, muszáj jó pofát vágnom hozzá! Elég válasz ez a kérdésedre? – kezdett el kiabálni.
- Csak e miatt? – kérdeztem, kis csalódottsággal a hangomban.
- Igen – válaszolta.
Kezei elengedték a karomat, én pedig el akartam hátrálni, de ő nem engedte. Riadtan néztem a szemébe. A szürke íriszekből semmit sem tudtam kiolvasni. Megint csak néztük egymást egy darabig. Aztán kezei lesiklottak a hátamon, és a fenekemen állapodtak meg. Éreztem, ahogy belemarkol. Felnyögtem. Aztán magához húzott. Csak magához szorított, semmi mást nem tett. Így álltunk ismét pár perc csendben. Majd ajkával megkereste a fülcimpám, és finoman beleharapott. Megremegtem. Aztán meghallottam a suttogását, ami mintha egészen távolról érkezett volna.
- Iszonyúan izgató vagy dühösen, ugye tudod? Kész szerencse, hogy ellent tudok állni a kísértésnek – mondta, majd elengedett, s mire észbe kaptam már a szoba másik végében állt.
Ekkor nyitott be Marion és két kísérője az iroda ajtaján.
***
Azt már megfigyeltem, hogy Marion mindig akkor érkezik, amikor Malfoy befejezte a mondanivalóját. Miért nem tud soha akkor jönni, amikor már én is elég sértést vágtam Scorpius fejéhez? Mekkora igazságtalanság már ez… Arról nem is beszélve, hogy ha egyszer is korábban jött volna, akkor magyarázkodhatnánk ítéletnapig. Mi lett volna, ha például ránknyit, amikor csókolóztunk, vagy esetleg Malfoy mai fenékmarkolászó akciója közben? Azt hiszem, hogy minden kétséget kizáróan a tűzzel játszunk. Vagyis játszok. Én.
Mindennek a tetejébe végighallgattam, ahogy arról dumcsizik a két nő kedvenc menyasszonyommal, hogy hová is akar nászútra menni. („Esetleg mehetnének Velencébe! Az egy tökéletes hely az összebújáshoz!”) Ez a téma volt az, ami totálisan feltette a mai napra a koronát. Szó se róla, annyira nem zavart volna, ha Malfoynak nem éppen akkor jut eszébe, hogy mint leendő odaadó férj megölelje Mariont.
És még azt is kitalálták, hogy holnap mindenképpen el kell menni, feltérképezni a Malfoy kúriát az esküvőszervezőkkel együtt. Szinte biztos voltam benne, hogy a Malfoy szülők kitörő lelkesedéssel fogadnak majd. Előkészítik a kínzókamrát a pincében… Meg aztán szintén fantasztikus ötlet, hogy muszáj megismernem Scorpius tanúját is, mert valamilyen szempontból társak vagyunk, meg minden. Őszintén reméltem, hogy ez a tanú, nem egy hozzá hasonló önelégült pasi, akinek félórányi önimádó ömlengése után idegroncs lesz belőlem.
A hazatérés, egy nagy adag mugli müzli elfogyasztása, Héra megetetése, és két óra tévébámulás után úgy döntöttem, hogy ideje összegezni az elmúlt napot.
1. Kurvának néztek.
2. És nem csak Scorpius.
3. A macska-egér játék megvolt.
4. Csak nem én voltam a macska. (Hanem egy szőke hajú istencsapása!)
5. Holnap megint jópofizhatok a Malfoy kúrián.
6. És megismerkedhetek egy tapló tanúval.
7. Fáj a hasam.
8. Éhes vagyok.
9. Most még jobban fáj.
10. Rohadtul nincs kedvem semmihez.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Én, Lily Evans