|
Apa és fia
Michiyo 2008.10.03. 20:38
 -
~##~
Augusztus 3.
Azért egy jó oldala van a dolognak. Hugo rájött, hogy mekkora egy tapló volt, és úgy döntött kibékül velem. Rose sikeresen ügyködött. Hugo küldött tehát, egy levelet, hogy mennyire sajnálja, hogy meggyanúsított, hogy én írtam azt a cikket. Igaz, hogy csak körülbelül négymilliószor mondtam el neki, hogy NEM ÉN ÍRTAM, de hát, vannak olyanok, akiknek elég lassú a felfogása. Legalább kibékültünk. Meg persze közölte velem, nagyon aranyosan, hogy elnézést kér Malfoy miatt, és rájött, hogy nincs közöttünk semmi, mert olvasta a tegnapelőtti Purlicerpennában, hogy eljegyezte magát Marion Zambinivel. Ja, és persze, azt azért megérti, hogy barátkozom vele, meg minden, tegyem csak nyugodtan. Milyen aranyos, hogy megengedi, nem? Hát, köszike Hugo. Köszike, puszika. Ja, és a legjobb: kaptam meghívót a Lunával való esküvőjére, ami jövő vasárnap lesz. Micsoda megtiszteltetésnek vehetem, hogy elmehetek az elsőfokú unokatestvéreim esküvőjére! Ritkán részesülhet az ember ekkora kegyben! Hát, nem?
Igen, tudom, tudom… De ha egyszer IDEGES VAGYOK! Miért is?
1. Nincs munkám, és a közeljövőben nem is lesz. (Kész szerencse, hogy sok a félretett galleonom.)
2. Malfoy tegnap kijelentette, hogy ezer százalék, hogy a fejem búbjától a kislábujjamig bele vagyok esve.
3. Sajnos igaza van.
4. Eljegyzett egy lányt, akit nem Lilynek hívnak, hanem Marionnak, és aki szebb, mint a legendásan gyönyörű nagyanyja.
5. Emellett pedig tök aranyos.
6. Segíthetek nekik megszervezni az esküvőt, és végignézhetem, ahogy Marion a drágábbnál drágább esküvői ruhákat próbálgatja.
7. Elmehetek megnézni az esküvő helyszínét, a Malfoy kúriát, aztán szervezhetem a feldíszítését. A Malfoy szülők feltehetőleg örülni fognak a báljukon ordítozó részeges kis libának.
8. Végig nézegethetem az ifjabb Malfoy önelégült ábrázatát, ahogy rám néz, miközben a tekintete azt súgja: „Tényleg azt hitted, hogy akarok tőled valamit, Potter?”
9. Ráadásul most kaptam egy levelet, Mariontól, amiben felkért, hogy amellett, hogy segítek megszervezni az esküvőt (Ezt rögtön holnap kezdhetem, a kúria megtekintésével, írta Marion.), még legyek az esküvői tanúja is.
10. A tetejébe, mindehhez jó képet kell vágnom, ahelyett, hogy a hajamat tépve rohangálnék körbe-körbe.
Jó, mi?
***
Jól vagyok. De tényleg. Most már. Csak egy fél nap kellett hozzá. De most, hogy megnyugodtam, neki is állhatok írni. Először is egy köszönőlevelet Ron bácsi leányának (Rose), azért, hogy kibékített Hugóval. Aztán Hugónak és Lunának, hogy köszönöm azt esküvői meghívót. Aztán anyáéknak, hogy ma egyszerűen képtelen vagyok elmenni a vasárnap esti családi vacsorára, és hogy e miatt ezer bocs. Végül Marionnak, hogy holnap meg fogok jelenni a megbeszélt helyen (Scorpius lakásán), hogy onnét együtt mehessünk tovább a Malfoy kúriába.
Ha mindezt megtettem, leülök a tévé (egy hasznos mugli találmány) elé, és halálra zabálom magam csokival. És senki nem állíthat meg benne. Hahahahaha…
~##~
Augusztus 4.
Csak tudnám, mi a jó életnek kellett Malfoy lakására jönnöm. Miért nem indulhatunk, mondjuk Mariontól? Sokkal egyszerűbb lenne. Na mindegy, talán már Marion is itt van. Mert, ha nincs, és Malfoy nyit ajtót a kopogásomra, rövidtávon öngyilkos leszek.
***
- Nocsak, Potter? Azt hittem késni fogsz – mondta csalódottan az ajtót nyitó, Mr az-egóm-akkora-mint-a-Mount Everest.
Úgy döntöttem, hogy ezután nem veszem fel a piszkálódásait. Tulajdonképpen már rég hagytam volna a francba, és a közelébe se mennék többet, ha Marion nem akarná, hogy segítsek esküvőt szervezni. Legalábbis, igyekeztem ezt elhitetni magammal.
- Bocs, hogy csalódást kell okoznom, de sajna itt vagyok – mondtam gúnyosan. – Marion megérkezett már?
- Nem. Még nem. De nemsokára itt lesz. Addig is, gyere be.
Bementem, aztán menetrendszerűen elfoglaltam szokott helyemet. Ő megint velem szemben, egy fotelben telepedett le. Az arcát néztem, de ő nem nézett vissza rám. Elfordította a tekintetét.
- Tudom, hogy szeretsz, Potter, de ha lehet Marion előtt, ne bámulj majd így rám. Még azt hiszi, hogy történt köztünk valami – szólalt meg hirtelen, fejét továbbra is elfordítva.
- Nem rajtad múlott, hogy nem történt. Ha jól tudom, csak nekem köszönhető, hogy részegen nem másztál rám. És tegnap sem én smároltam le magamat – válaszoltam hűvösen.
Váratlanul rám nézett. Fürkészően kutatta az arcomat. Szőke haja finoman hullott az arcába, szürke szemei hidegen csillogtak, résnyire nyitott ajkai közül elővillantak fehér fogai.
- Ne vedd túl komolyan azt a csókot, Potter. Csupán kíváncsi voltam, hogy tényleg úgy érzel-e irántam, ahogy gondolom. Nincs értelme azon gondolkoznod, hogy volt-e mögötte bármi is. Nem volt.
Először megöl, aztán még belém is rúg egyet.
- Akkor? Marion?- néztem rá megtörten.
- Nem. Sohasem szerettem Mariont. Csak azért veszem el, mert a szüleink ezt akarják. Ez a kötelességem – jelentette ki szárazon.
- Értem – leheltem halkan.
- Én sohasem szerettem senkit. Soha. Egy nő sem volt, aki jelentett volna számomra bármit is. Nem tagadom, szerettem velük szórakozni. Igen, de még mennyire – mondta elrévedve.
Hitetlenkedve néztem rá. Ez most egy vallomás akar lenni? De miért mondja ezt most el?
- Veled is egy élmény volt, Potter – folytatta, száját mosolyra húzva. - Sosem láttam még nőt, aki ennyit hadakozott volna az ellen, hogy beismerje, belém szeretett. A legtöbbjük egyszerűen a karjaimba ájult. De te nem. Már az első találkozásunk alkalmával láttam, hogy a szemeidben a harag mellett, a vágyakozás is ott van. Kíváncsi lettem, hogy mennyi időbe telik, amíg beismered, hogy akarsz tőlem valamit. S furcsamód, az események is engem segítettek. Sokat találkoztunk, és egyre inkább láttam, ahogy küzdesz magaddal. („Hát persze! – gondoltam. – Ezért éreztem mindig úgy, hogy egy nyitott könyv vagyok előtte.) És tegnap este, végre megtörtént. Beismerted. No nem szavakkal, hanem azzal, ahogy viszonoztad a csókomat, és azzal, ahogy utána rám néztél.
Csöndben emésztettem a hallottakat. Szóval, tényleg csak játszott velem! S úgy tűnik, ezt a játékot, ugyanúgy élvezte, ahogy én is. De most vége a játéknak.
- És? – kérdeztem csendesen.
- Nincs és. Mint mondtam, jól szórakoztam. De most megnősülök, és ezzel vége – mondta ki ő is, az előbbi gondolataimat. – Nekem ez volt a végjáték. Mondhatjuk úgy, az utolsó kihívás. Az esküvő napjától fogva már Marionhoz tartozom. És a Malfoyok hűségesek.
- Ez nagyon drámaian hangzott! – mondtam enyhe gúnnyal.
- Ugye? Mindig is azt mondták, hogy jó színész válna belőlem! – sóhajtott fel színpadiasan, majd ismét elkomolyodott. - Éppenséggel azt javaslom, hogy felejts el, Potter! Keress magadnak egy olyan férfit, aki méltóbb a szerelmedre.
S erre a végszóra lépett be Marion az ajtón.
***
Kifejezetten vicces, ahogy a Malfoy szülök összevont szemöldökkel, néznek rám, amióta itt vagyok. Alighogy beléptünk az ajtón a tekintetük egyből rám ugrott. Aztán félrevonták szeretett fiacskájukat, hogy számon kérjék rajta, hogy „ez az iszákos picsa” mit keres itt. Ő, pedig heves vitába bonyolódott velük, s végül Marion is odament hozzájuk. Miután lezárult a családi kupaktanács, a két fiatalabb veszekedő odajött hozzám, és bemutatták nekem a szüleiket. (Ugyanis a Zambini szülők is képviseltették magukat). Aztán elindultunk. Mint Marion elsuttogott magyarázatából kiderült, hogy a Malfoy szülők nagyon nem szívesen látnak, hőn szeretett kúriájukon. S mondta, hogy ő nem érti, mire ez a nagy idegenkedés, hiszen bárkivel előfordulhat, hogy kicsit többet iszik a kelleténél. (Mint utóbb kiderült, Marion is olvasta azt a bizonyos cikket, amiben a bálon való közreműködésemet megírták.)
A körbetekintés során, rájöttem, hogy a kúria valóban gyönyörű. Mikor a bál alkalmával itt voltam, nem volt időm megfigyelni az épületet, hiszen éppen azzal voltam elfoglalva, hogy mennyire ideges is vagyok. Azonban most, nem csak a házat vettem szemügyre, hanem az embereket is. Megfigyeltem, hogy Scorpius mennyire hasonlít az apjára. Ezt ugyebár, már az estélyen is észrevettem. Azonban csak most tudtam őket részletesebben is tanulmányozni. A finom elegancia, a hideg, vesébe látó szürke tekintet, az arcot keretező lágy, szőke haj mind megvolt apában, és fiában egyaránt. Nem kételkedtem benne, hogy az idősebb Malfoy, iszonyúan vonzó férfi volt fiatal korábban. Hiszen, ebben biztos voltam, még most is bármelyik nőt be tudná csalogatni az ágyába.
S mintha csak Draco Malfoy megérezte volna, hogy mi jár az eszemben, hirtelen rám pillantott. Ugyanolyan szürke szemek néztek rám, mint Scorpius szemei. Az idősebb Malfoy szenvtelenül végigmért, majd egy hideg, mindentudó mosolyra húzta a száját. Belepirultam. Erre önelégülten elmosolyodott – úgy látszik ez családi vonás - és visszafordult a vele beszélgető Blaise Zambinihez. Meg kell, hogy mondjam, ő sem panaszkodhatott. Igazán vonzó ember volt. Bizonyára, hiába volt férfi, ő is örökölhetett valamit anyja szépségéből, csakúgy, mint Marion.
A következőkben a két anyát vettem szemügyre, akik szintén egymással beszélgettek. Mrs Malfoy, született Pansy Parkinson, ugyan, állítólag szépségben nem ért fel, Scorpius nagyanyjával, Narcissával, mégis méltó volt a Malfoy névre. Szép asszony volt, tekintetéből hűvös magabiztosság sugárzott. A mellette haladó Mrs Zambini egy sötét hajú nő volt, ajkain örökké egy bárgyú mosoly játszott. Szemei sem hasonlítottak Marion, értelemtől csillogó, élénk tekintetéhez. Egy eléggé butácska nőnek látszott, akit feltehetőleg nem az eszéért vett feleségül Mr Zambini. Összességébe véve, arra jutottam, hogy Marion majdnem minden tulajdonságát apjától, és a Zambini felmenőitől örökölhette.
Jól megnéztem magamnak Scorpius és Marion kettősét is. Malfoynak igaza volt. Sem ő, sem Marion nem mutattak különösen nagy érdeklődést egymás iránt. Ugyan jól elbeszélgettek, egyikőjük szemében sem láttam azt a szerelmes csillogást. Úgy tűnt, hogy Marion lelkesedése is csak az esküvő szervezésének szól, nem pedig Malfoynak.
Elgondolkoztam, hogy milyen lesz majd úgy leélniük az életüket, hogy semmit sem éreznek a másik iránt. Én bizony nem tudnám elviselni, ha egy olyan férfihez kéne hozzámennem, akit nem szeretek. Ha egy számomra idegen érintene… De nemsokára megesküsznek. A Malfoyok meg, mindig hűségesek voltak a választottjukhoz. Scorpiusnak nincs tehát más választása.
Hirtelen szakadtam ki gondolataimból, ahogy éreztem, hogy valaki megragadja a karomat.
***
- Mi van maga, meg a fiam között? – nézett rám egy hideg, szürke szempár.
Körbe néztem, és láttam, hogy úgy elgondolkoztam, hogy már csak én, és a szempár gazdája állunk a folyósón.
- Mégis mi lenne, Mr Malfoy? – kérdeztem ártatlanul az előttem álló Draco Malfoyt.
A választ követően éreztem, hogy meglöknek, minek következtében nekiestem a falnak. Aztán már csak azt láttam, ahogy egy varázspálca szegeződik, egyenesen a szívemnek. A pálca gazdája megszólalt:
- Ne szórakozzon velem, Potter kisasszony. Lehet, hogy a jövendőbeli menyem nem vette észre, hogy néz a fiamra, de a helyzet az, hogy én már jóval nagyobb élettapasztalattal rendelkezem, mint ő. Nekem pedig feltűnt, hogy milyen pillantásokat vet rá, esetenként.
- Téved, Mr Malfoy. A fia és köztem a világon semmi nincs. A legnagyobb sajnálatomra – közöltem szárazon.
- Valóban? – nézett rám kutatóan.
- Valóban – mondtam.
Továbbra is hűvösen nézett rám.
- Nem ajánlom, hogy hazudjon nekem, Miss, mert nagyon megjárja! – mondta csendesen.
Leengedte a pálcáját. Azt hittem végzett. De hirtelen éreztem, ahogy megragadja a derekamat, s magához ránt. Draco Malfoy keze végigsimított az arcomon, majd a karomon és végül a csípőmön állapodott meg. Aztán hallottam, ahogy a fülembe suttog:
- Nem ajánlom! – ismételte meg halkan az előbb elhangzott figyelmeztetését.
Beleborzongtam abba a lágy, mégis sokat sejtető hangba. Behunytam a szemem. Szinte éreztem, ahogy elmosolyodik.
- A kertben találkozunk, kisasszony! – ahogy meghallottam a távolodó lépteit, kinyitottam a szememet.
Hiába, a Malfoy vér. Van érzékük a nőkhöz! Komolyan mondom, ha nem lennék szerelmes a fiába, és nem halálos fenyegetés lett volna a hangjában, akkor még élvezem is.
***
Határozottan ideges vagyok. Miután nagy nehezen megtaláltam a kijáratot a kertbe, és kimagyaráztam a késésemet („El sem tudják képzelni, hogy mekkora ez a ház. Eltévedtem!”), végre elbúcsúzhattunk a Malfoy és a Zambini szülőktől. Az idősebb Malfoynak még volt képe önelégülten mosolyogni! Már tudom, honnét örökölte Scorpius a taplóságot. Nos, miután elbúcsúztunk, Scorpius, Marion és én haza hoppanáltunk.
Annyira idegesített Malfoy papa gusztustalan módszere, hogy úgy döntöttem, csak azért is megszívatom. Sem Marion, sem Scorpius nem akarja különösebben ezt a házasságot. Én meg úgy döntöttem, hogy nem fogom elszalasztani azt, akit szeretek.
Az esküvő időpontját két hét múlva, szombatra tűzték ki. Tehát, addig még van rengeteg időm, hogy szétválasszam őket. Ugyan Malfoy azt mondta, hogy nem szeret, ennek ellenére, szerintem valamit mégiscsak érezhet irántam, hiszen ha semmit sem jelentenék neki, nem adta volna elő, azt a „Keress valaki olyat magadnak, aki megérdemli a szerelmedet!” nagyjelenetet. Tehát, valamit éreznie kell, vagy ha mégse, majd én elérem, hogy érezzen. Végül is, nőből vagyok én is. Tudom, hogy kell felkelteni egy férfi érdeklődését. Most amúgy is lépéselőnyben vagyok vele szemben. Eddig ő játszott velem, és most én fogok játszani vele. S a macska-egér játék végén, úgyis a macska lesz a győztes.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Én, Lily Evans