Így a nagy békekötés után Al is hajlandó volt normálisan viselkedni velem. Igaz, hogy csak mert attól tartott, hogy megosztom Jamesszel, hogy szerelmes Ninába... De mindegy.
Jamesnek viszont rá kellet döbbennie arra a szomorú tényre, hogy van olyan nő nemű egyed (mármint a rokonain kívül), aki nem vonzódik hozzá. Megjegyzem, ez hatalmas csalódás volt neki. Egyébként nagyon érdekes jelenségnek tartotta. A "makacs fruskát", ahogy James nevezte, egyébként Lana Edmondnak hívják. Elég jól néz ki, ráadásul James ellentéte. Nem szereti a kviddicst, viszont odavan bájitaltanért (együtt járunk bájitaltan szakkörre), és egyáltalán nem érdeklik az olyanok mint James, gyakorlatilag tesz rájuk. Jamesszel ellentétben, aki imádja magát. James azt monda, Lana be fogja adni a derekát, és hogy három nap múlva sírva fog könyörögni, hogy fogadja vissza. Nem nagyon ismerem Lanát, de az biztos, hogy ha elhatároz valamit, azt nem adja fel egykönnyen. Márpedig ha Lana a fejébe vette, hogy megleckézteti James Pottert, akkor az úgy is lesz. Legalábbis nagyon remélem, és izgatottan a várom.

Nem is kellett sokáig várni. Másnap reggel, amikor beléptem a Nagyterembe, a következő jelenet tárult a szemem elé (egy költő veszett el bennem):
Lana ül az asztalnál, és nyugodtan fogyasztja a reggelijét, ami még nem is lenne furcsa. DE! Mögötte James Potter ál, és könyörög. Felvázolom a beszélgetést:
James: Jaj, Edmond, ne légy már ilyen csökönyös. Látom rajtad,hogy belém vagy esve (megjegyzem, Jamest nem a szerénysége és kedvessége miatt szeretik a lányok. Nem. Azért vannak oda érte, mert tehetséges kviddicsjátékos, és jól néz ki).
Lana: Hűtsd le magad, Potter.
James: Nem beszélhetsz velem így! Úgy is tudom, hogy nincs más vágyad, mint randizni velem. /James Potter-féle félmosoly, és beletúr a hajába/
Lana: Szerintem fogd be a szád, akkor biztos nem mondasz hülyeséget. /nyugodtan tovább kanalaz, közben hátra dobja a haját/
James: Könyörögni fogsz hogy adjak neked még egy esélyt!
Lana: Álmodj királylány...
Na, ezekért a beszólásokért bírom Lanát. Ezt neked James!

Az egész iskola arról beszél, hogy James Pottert kikosarazták, úgy látszik, Lana történelmet csinált.

Épp Lucyval sétáltunk az egyik elhagyatottabb folyosón, amikor megláttam Woodot és Sallyt beszélgetni. Sally feltűnően flörtölt Wooddal, folyton hátra dobálta a haját, és a szempilláit rezegtette. Sally egyébként egy évvel fiatalabb nálam, és játszik a csapatban, ő a egyik hajtónk. Nagyon kedves lány, bírom.
Nekem nem is volt semmi bajom, azon kívül, hogy egy kicsit meglepődtem. Lucy viszont úgy nézett ki, mint aki vérig van sértve. Talán mégiscsak szerelmes Woodba? Kizárt. Szerintem azért volt mérges, mert úgy értelmezte, hogy Wood gyakorlatilag megcsalt engem, holott ez nem is igaz, mivel nem hogy nem járunk, de semmi közünk sincs egymáshoz, ahhoz meg végképp nem, hogy Wood kivel beszélget. Különben is, látszólag inkább Sally udvarolt neki, mint fordítva, bár ki tudja...
Amikor elmentünk mellettük, Wood rám sem nézett, bár én sem rá, csak a szemem sarkából figyeltem. Remélem ezentúl Sallyvel lesz elfoglalva, és nem velem.

Te jó ég, eddig azt hittem, nincs itt egyetlen normális pasi sem, de aztán rá kellett döbbennem, hogy mégis van. Csak nem a Griffendélben, hanem a Hollóhátban. Az egész srác... Hát. Hú.
Félhosszú barna haja van, és mogyoróbarna szemei, de egyszerűen... Hogy nem vettem én ezt eddig észre?! Örök rejtély marad. És a legfurább, hogy most sem szúrt szemet, hanem én neki. Egyszerűen odajött, és azt mondta, hogy hallott róla, milyen jó vagyok bájitaltanból. Csak így:
- Szia. Jess vagyok. – Na, itt eleresztett egy olyan macsós félmosolyt, amilyet James szokott, de ő sokkal aranyosabban csinálta. Mondjuk lehet, hogy csak azért láttam így, mert James a bátyám, de ez részletkérdés, és egyáltalán nem érdekel senkit. – Úgy hallottam, hogy te vagy az évfolyamelső bájitaltanból.
- Ő... Szia – mondtam pillanatnyi megdöbbenésem után. – Igen, azt mondják.
- Tudod, nem mindenki van ezzel így – mosolygott továbbra is. – Nem lenne kedved korrepetálni?
- Korrepetálni? – kérdeztem, csak hogy felfogjam a kérdést. Éppen azzal voltam elfoglalva, hogy kellőképpen elcsodálkozzak azon, milyen hosszú szempillái vannak fiú létére. – Oké, persze.
- Holnap hétkor? – Lehet, hogy műszempilla?
- Oké. – Kizárt, ugyanolyan színe van, mint a hajának. Nem hiszem, hogy több tónusban is gyártanak.
- Akkor holnap – intett, és sarkon fordult. Istenem, hogy tud ilyen aranyosan nézni?
Egy darabig néztem, a távolodó alakját, de aztán befordult a következő sarkon.
- Ez meg ki a frász volt? – kérdezte Lucy, aki eddig az egyik haverjával beszélgetett pár méterrel arrébb.
- Jess. – Még mindig azt a helyet bámultam, ahol eltűnt.
- Jess?
- Igen, Jess.
- De milyen Jess?
- Passz. Arra kért, hogy korrepetáljam.
- Mázlista.
- Emlékeztetnélek, hogy van egy pasid. – Épp ekkor fordult be a sarkon Lucy lovagja.
- Azért még nem fogadtam vakságot. Iszonyat jól néz ki.
- Ki néz ki jól? – kérdezte Jim, aki akkor ért oda.
- Lily új udvarlója – mondta Lucy somolyogva.
- Úgy érted, az új „tanítványom”? – kérdeztem a szemem forgatva.
- Ki az? – kérdezte Jim a szemöldökét ráncolva.
- Jess – mondtam kicsit kábán.
- Milyen Jess?
- Mit tudom én. Hollóhátas talárja volt.
- A titokzatos Jess – vigyorgott Lucy.
- Inkább a félisten Jess – javítottam ki.
- Miről beszéltek? – lépett mellénk Roxy is, aki időközben sikeresen kigyógyult a szerelmi bánatból.
- Lilynek új udvarlója van – ismételte Lucy.
- Megkérte, hogy korrepetáljam!
- Jaj, Lil, ez egyértelmű.
- Nem. Arról nem tehet, hogy hülye bájitaltanból.
- Kiről is van szó?
- A titokzatos Jess – szólt közbe Jim.
- Jól van na, nem kérdeztem a másik nevét. Majd úgyis megtudom.
- Mikor?
- Holnap hétkor.
- Mi lesz holnap hétkor? – Wood kanyarodott be a sarkon, és ő is csatlakozott a kupaktanácshoz.
- Lilynek randija lesz – mondta Roxy.
- Csak segítek neki tanulni, könyörgöm! – csattantam fel.
- Kinek? – kérdezte Wood.
- Jessnek! – vágtuk rá mind a hárman egyszerre.
- Milyen Jess?
- Feladom.
- Azt nem tudjuk. Hollóhátas.
- Ja, az az új cserediák? – fintorodott el.
- Hé, ne beszélj róla ilyen hangsúllyal! – szóltam rá teljesen érthetően.
- Miért? Talán már jártok is?- kérdezte gúnyosan.
- Nem, de még az is bekövetkezhet –néztem rá gonoszul.
- Legyetek boldogok – mondta, és lelépett.
- Úgy lesz – mondtam, de már nem hallhatta.
- Miért vagy vele ilyen undok? – nézett rám Lucy szemrehányóan.
- Mert ő is az velem!
- Nem is! Csak megkérdezte! – Fújtattam egyet, és én is elcsörtettem.
Bánom is én, mint gondolnak.

Vége a korrepetálásnak.
Lucynak igaza volt: ez elég átlátszó trükk. Jessnek az ég világon semmi problémája a bájitaltannal. Annyira jól azért nem megy neki, mint nekem, de semmi szüksége a gyakorlásra. Imádom, hogy ilyen szerény vagyok...
Nem mintha bánnám, hogy tetszem neki. Boldog vagyok, de komolyan. Ki ne örülne egy ilyen pasinak? Egyébként meg, ha cserediák, hogyan és mikor osztották be? És miért nem a griffendélbe?
Biztosan túl okos hozzá. Nem mintha itt mindenki hülye lenne. Sőt, egy csomó okos ember jár ide. Majdnem mindenki normális, kivéve a bátyáimat. Na jó, csak vicc volt.
Én szeretem őket, csak jól titkolom. Nem mintha ők sokkal kedvesebbek lennének velem. AL nem olyan szörnyű, de James... Bár most, hogy Lana kezelésbe vette, kifejezetten jó irányba kezdett fejlődni. Például azóta egy barátnője sem volt.
Egyébként, megtudtam Jess vezetéknevét: Evans.
Isteni sugallatnak vettem, de Roxy rögtön leoltott:
- Ugyan már, az Evans gyakori név. Ettől függetlenül összejöhettek – Milyen kedves, hogy megengedi, nem?! -, de ne számíts házasságra és gyerekekre.
- Kösz szépen, még nem készültem férjhez menni...
- Ne is! Nem állna jól neked a sok gyerek.
- Honnan veszed, hogy sok gyerekem lesz?
- Onnan, hogy te is Weasley leszármazott vagy. – Itt tört ki belőlem a röhögés.
- Persze. Hét gyerekem lesz. Azt is tudod, mi lesz a nevük?
- Persze, három lány, és négy fiú. Léna, Verity, Ginny. A fiúk pedig: Frank, Remus, Ted... és Jess, az apjuk után – vigyorgott, mire hozzávágtam egy párnát. – Aú!
- Akadjatok már le erről a témáról!
- Majd ha TE leakadsz Jessről!
- Hé, ő akadt rám, és nem én rá.
- De nincs nagyon ellenedre – vigyorgott gonoszul.
- Miért, téged zavarna?
- Nem, sőt örülnék neki. De azért gyereket még ne tervezz.
- Kár, akkor meg mindek találtuk ki a nevüket?
- Hogy később ne kelljen. Nem muszáj Jessnek hívni a negyedik fiút. Lehet Rob is... Aú! – Még egy párna.
- A Jess sokkal szebb név – mondtam, és kitrappoltam a szobából.
Miért piszkálnak mindig ezzel? És mi olyan felfoghatatlan azon, hogy semmi közöm Woodhoz?!
A cipőmet tanulmányozva sétálgattam a folyosón, és akkor majdnem belém jött valaki. Illetve én belé, de ez most részletkérdés.
- Szia Lily – mosolygott rám az illető... Jess.
- Szia Jess – mosolyogtam rá zavartan.
- Merre mész?
- Hát izé... – Tényleg nem tudtam, hova megyek. – Csak menekülök a barátaim elől.
- Miért? Mit csinálnak a barátaid?
- Inkább hagyjuk – tértem ki a kérdés elől.
- Te tudod. És nem lenne kedved velem sétálni?
- Persze... Illetve, lenne kedvem – pirultam el. Hülye gének.
Csak sétálgattunk az üres folyosókon, és beszélgettünk. Nem is figyeltem, hogy elment az idő, egyszer csak azt vettem észre, hogy kezd sötétedni.
- Hú, mennem kéne, még vissza van egy átváltoztatástan dolgozat – mondtam az órámra nézve.
- Akkor pénteken. – Péntekre beszéltük meg a következő korrepetálást.
Megfordultam, hogy visszainduljak a saját klubhelyiségembe, de akkor megfogta a karom, és visszahúzott. Közelebb hajolt, aztán...