| P+M : A csirke bekeményít |
A csirke bekeményít
midnight 2008.09.17. 11:50
 -
21.
Úgy tűnt, hogy az a kígyó, aki lehet, hogy a csirke volt, nem csupán altatót adagolt Lilynek… Mindössze egy órával azután, hogy összeesett, igen energikusan állt neki szálanként cincálni az idegeimet, amiben Hugo és James segítségére voltak.
Eleve tiszta ideg voltam, aggódtam az este miatt. Nyilván, Lily és Scorpius együtt ropják majd… de beavatták a tesókat, meg a többieket? Azért, ők sem fognak tapsikolni, ha megtudják, akármennyire is megy a jópofizás Malfoyék és köztünk.
Jamesnek meg végre oka is lesz rá, hogy Lilyt selyem masnival átkötött, kis karácsonyfákkal díszített dobozban átadja valami szektának. Na de Harry… Miatta annyira nem aggódtam. Valahogy nem állt össze bennem, hogy ő mérges legyen az egy szál leányára. Mérges, persze, az volt rá eleget, sőt, de úgy… Szóval ilyesmiért szerintem eszébe sem jutna leordítani Lily fejét. Meg bárkiét is. Hagyná a francba. Menne repülni egyet.
Ron viszont sokkal kevésbé. Azon INKÁBB nem gondolkodtam el, mi lesz, ha véletlenül a fülébe jut a dolog. Leszögezem, nem magam miatt aggódtam, hisz’ így sem voltam szerető húga, de az biztos, hogy rászállna Lilyre. Malfoy meg… Na, az a drága ember… Őt is hagyjuk.
- De anya, anya, banya figyelj már!
- Hm?
- A lila meg a világoskék még mindig hülyén néz ki együtt – magyarázta fájdalmas arckifejezéssel világméretű problémáját. – Tehát, ha…
A fülemet megütötte Rose halk, magyarázó hangja. Egy pillanatra néztem csak feléjük, de levettem, hogy Ron tudomást szerzett az aznapi buliról a parton. Rose meg könyörgött azért, hogy lemehessen. Tudjuk a választ…
- Ronald – sietett oda Hermione. Rossz előérzetem támadt. – azt mondtam Rosie-nak, hogy lemehet. Remélem, ezzel sokat segítek, neked is lenne ma este programod.
- De nem szeretném, hogy odalent legyen. Ki garantálja, hogy vissza is jön?
- Apa?…
- Tudod jól, milyen figurák vannak egy ilyen helyen.
- Ronald Weasley, könyörgöm, ez itt a nyaraló negyed, méregdrága szállodákkal! Gondolod, hogy ide fog majd jönni az összes drogos, emberrabló, meg szervkereskedő?
Rose fájdalmasan felnyögött a fenti szavak hallatán, mellesleg nem lehetett valami szívderítő látnia, hogy a szülei még az évfordulójukon is veszekednek, és hülyének nézik egymást…
- Igen, kedvesem, ha szerencsénk van, Rose-t valami Ferraris fószer viszi el, hogy jó pénzért eladja, és vehessen magának egy Lamborghinit…
- Ron, hagyd már abba! Rose már nagylány, és a szórakozás neki is jár. Visszajössz tizenegyre, igaz? – fordult Rose-hoz. Az hevesen bólogatott.
- Előbb is, ha kell…
- Kilencre, például?
Úúúúúgy örülök, hogy nem ő volt az apám…
- Apa, az egész kilenckor kezdődik – felelt Rose Hermione stílusát idézve.
- Fél tíz? – vonta meg a vállát.
- Fél tizenegyre itt vagyok, akármi is történjen, oké? Csak egyszer… Egyszer hadd mehessek már Lilyvel. – mondta halkan.
Én csak a háttérben hegyeztem a fülem, és úgy tettem, mint aki figyel Lily monológjára. De hirtelen úgy megsajnáltam Rose-t…
- De ha így belegondolok… Este felvehetek hosszúnadrágot is, hiszen hideg van. Csak az a baj, hogy az egyetlen nadrág, amit elhoztam, az olyan csőnadrág, hogy nem fér ki rajta a sarkam. De irtó jól áll. És toppal jól is néz ki. Kirakhatom a hasam?
Lily az életben nem tudott volna a ruhákról kettőnél több mondatot összehozni. Mint meséltem, karácsony óta keni magát, de azért Lily maradt. Csak nem vigyorog nekem fülig sárosan a küszöbön, lép rá a percekkel előtte suvickusszal feltakarított padlóra, és mutatja, hogy kiesett a foga. Vagy James kiverte neki.
Közben Hermione nyert; Rose vigyorogva sietett el mellettünk, fel a szobájukba. Ron kicsit neheztelve nézett Hermionére, aki már sokkal halkabban, és látszólag békésen magyarázott Ronnak. Kicsit szomorkás fejjel nézett végig a társaságon; Janneke úr, a felesége, Hanne és Albus nevetgélő négyesén, az odakint, a medencében ökörködő Jamesen és Hugón, a körmét rágcsáló Liisán, a tiszteletünkre előkészített London Timest olvasó Harryn, Lilyn, és… a tekintetünk találkozott egy pillanatra. Nem volt elég ahhoz, hogy közölje, mit érez, mit akar, és ugyanez felőlem. Még mindig utáltam őt, de… Akármekkora tapló, megsajnáltam.
- Döntöttem! Converse, hosszúnadrág, és az a fehér topom, tudod, amit Pixie adott. Ha meg fázom, akkor Scor…
A mondat végét elharapta, titokzatosan mosolygott, és vonogatta a szemöldökét. Egyszer csak sarkon fordult, és elrohant a lift felé. Én csak pislogtam, és próbáltam feleleveníteni, mire kellett volna figyelnem.
***
A vacsora úgy folyt, hogy míg a gyerekeknek sikerült létrehozni egy szabályos "disznóólat" az étkezőben, mi nyugodtan ünnepelhettük Ron és Hermione 17. házassági évfordulóját. Újabb hegység (vagy talán a K2) zuhant le a szívemről, mikor azok némi diszkrét szócsata után gyengéden megcsókolták egymást. Az nem csak színészet volt; ők is vágytak már rá. Látszott. Koccintottunk, és mosolyogtunk. Elég régen tettük ezt így, együtt. Közben meg csak reménykedni mertem, hogy a többi Weasley nem küld baglyot, és gratulál Ronéknak. A szállodában ugyanis kezdtek furcsán nézni ránk. Főleg Fred, vagy George levelétől féltem, ők minden évben valami rendkívül találó, és feltűnő dologgal lepik meg Ront és Hermionét.
Liisa, Lily, Hanne és Rose folyamatosan sutyorogtak, néha felvihogtak, és ezzel szerencsésen felhúzták a körülöttük ülő fiúk agyát.
Szóval közeledett a parti. Buli. Akármi.
- Csak ásványvíz – figyelmeztettem Lilyt, aki akkor már kezdett újra normális lenni. Ezt abból szűrtem le, hogy unottan forgatta a szemét.
Ahogy abbahagyhatták az evést, rohantak fel a szobájukba, hogy jól kikenhessék magukat. (Gondolom én. Mi más tettek volna…?)
- Astoria… Te egy cseppet sem aggódsz? – érdeklődtem.
- Nincs rá okom – felelt mosolyogva – de úgy, hogy legszívesebben egy nagy kalapáccsal beledöngöltem volna a vigyori fejét a csillogó padlóba, mint abban a hülye játékban. Hogy lehet ilyen nyugodt, mikor… Mikor?
Egy elegáns pasas közeledett az asztalunk felé; azt gondoltam, megköszöni, hogy a szállodájukat választottuk, satöbbi. De mégsem kellett százhatodszor végighallgatnom a jól ismert szállodás-szöveget, hanem a pali felajánlotta, hogy a második emeleten van egy elkülönített rész, ha szeretnénk, visznek fel lehűtött pezsgőt, és odaküldik valami emberüket, hogy az úgy táncoljon, ahogy mi fütyülünk.
- Nagyszerű lenne – felelt csillogó szemekkel Astoria. Hermione meg Ron csak mosolyogtak, de nem reagáltak. Meglepett, hogy Ron nem áll neki ordítozni szerencsétlen emberkével, hogy mégis mit képzel, épp eleget tejelnek az egész kócerájnak, mit akar, itt verjék el az összes pénzüket…?
- Mindez cégünk ajándéka. Ritkán látni errefelé olyan tüneményes házaspárt, mint önök.
Idegesen himbálni kezdtem a lábam az asztal alatt, ahogy azt a 8 évesek teszik. De még mindig jobb voltam, mint Mia, a szuperérett, felelősségteljes felnőtt nő a 185 centijével, aki majd’ megfulladt a röhögéstől.
Ron és Hermione azonban egy cseppet sem jöttek zavarba; jobb híján nekiálltak smárolni.
Harry volt olyan kedves, és elfogadta helyettük a felajánlást, és még néhány üveg narancsos Bacardit is volt képe kérni, ami miatt tőlem kapott egy nagy cuppanóst. Nem mertem megkérdezni, van-e Lángnyelv Whiskyjük. Pedig úgy megkívántam.
Az egyetlen negatív dolog, hogy Malfoy úr ragaszkodott A csirkéékhez, Astoria annyira nem Dracóhoz, de én igen Astoriához, úgyhogy…
- Végül is, ingyen van, hadd jöjjenek… - vonta meg a vállát Ron. A szám is tátva maradt, olyan rég hallottam hasonló dolgokat Rontól. De leginkább soha.
Párokba rendeződve lépdeltünk fel a hallból felvezető díszes lépcsőn, az elegáns hapsit követve. Az utolsó előtti lépcsőfokon egy nyugtalanító roppanást hallottam a cipőm felől. Nem mertem lenézni. Felesleg volt, amint a padlóra léptem, diszkréten kifordult a bokám a helyéről, de azért odaballagtam a fehér bőrkanapék egzotikus növényekkel szegélyezett köréhez. Akkor még azt gondoltam, ennél rosszabb már nem is lehet, de akkor úgy begörcsölt a hátam, hogy még a szemem is kiguvadt. Pont, mint mikor Hagrid bátorítóan megveregette a vállam. Inkább nem szóltam semmit, mert a szobában gubbasztani kevésbé bírtam volna, mint hallgatni Brillenék, meg Malfoy úr elmés társalgásait. És az optimizmusom sem hagyott el; talán Lily félálomban, Scorpius karjaiban tér vissza a szállodába, és nem zavartatja magát előttünk, az egyik kedvenc cipőmnek letört a sarka, habár ott a reparo, a bokám kiment, a hátam pedig újfent megfájdult, magyarul ez az este már csak jobb lehet.
Harry megköszörülte a torkát, és felállt mellőlem. Megint rosszat sejtettem, Harry nem egy nagy szónok… De csak állt, és nézett. Mi meg őt néztük. Zavarba jött. Csak én láthattam, hogy az imádnivaló kis fülei átmennek égővörösbe…
- Akkor izé… Igyunk Ronra és Hermionéra. A tizenhetes szép szám… Boldog Házassági évfordulót!
- Egyészségükre…
A kanapék U alakban helyezkedtek el, körbevéve mindenféle csicsa növénnyel, előttünk pedig üvegfal, és kilátás a tengerpartra… na meg a parti sátorra.
Hátulról robaj hallattszott, egy zsibongó, nyüzsgő kis tömeg sietett felénk. Hamarosan fel is bukkantak; először a duzzogó, ünneplőbe öltöztetett Hugót nyomták közénk, aki le is huppant a nevető Hermione mellé.
- Anya, mi tiplizünk – lépett előre Lily. A hajából eltűnt a szőke – ezen nagyon meglepődtem. Mindenhol az ő totálisan kócos vörös haja, a dús, hosszú frufruja, a nagy barna szemei, a vörösesnek tetsző, hosszú szempillái… Meg az a gúnyos vigyora.
- Nem fogsz fázni? – kérdezte Harry felvont szemöldökkel. Lily úgy nézett szegényre, mintha az átváltozott volna Ronná.
Rose, Liisa, James, Albus, Hanne, Scorpius, meg a csirke is Lily háta mögött gyülekezett.
- Nem fogadtok el senkitől semmit. Idegenekkel nem álltok szóba, és végig együtt maradtok.
- Ígérjük – nyögött unottan Lily, s közben felmutatta csuriba tett ujjait.
- Bizony, de most tépés, mert kezdődik a buláj – dalolászott Liisa, átkarolta Lilyt, és el is indultak.
- Vigyázzatok magatokra! Legkésőbb éjfélkor lejelentkeztek a szobánkban! – szólt Hermione.
- Mii?! – ez Ron volt ugye.
- Albus – szólalt fel Janneke úr, még a helyéről is felállt (!) – Kérlek, nagyon vigyázz Hannére.
Astoria elérzékenyült. Jó ég, most profitálok abból, hogy húsz évesen ráedzettem magam a csöpögős romantikus vígjátékokra, Bridget Jonestól az Igazából Szerelmen át a Távkapcsig… Jól kibőgtem magam mindegyiken.
- Rendben – felelt. Magabiztos akart lenni, de a füle neki is vörös lett, akár a drága apucikájának…
- Ná gyehünk, menjetek máhr! Menjetek! – nevetgélt a dáma. Kis híján lerúgtam a fejét. Mia is így volt vele.
Közben egyébként valami más is zavart. Kikívánkozott belőlem, de a többiek újra koccintgatni, meg nevetgélni kezdtek, így csak kerestem az alkalmat… Hisz jobb, ha tőlem tudja meg, mielőtt bármi történik. Borzasztó rossz előérzetem volt.
- Harry…
- Persze, persze hogy emlékszem! – nevetett Hermione. – Egyébként az úgy volt, hogy én már a ruhámban voltam, csak apám után kellett rohangálni, hogy kikísérjen végre az oltárhoz… És akkor összefutottunk Ronnal. Felsikkantottam, elkezdtem bőgni, és csak azt hajtogattam, hogy nem szabad, nem szabad, szerencsétlenség… Előtte egyébként még egy tükröt is összetörtem.
- Harry, van valami… - bökdöstem.
- Ha úgy vesszük, a mi esküvőnk sem volt sokkal nyugisabb. Ginnyre ugyanis nem ment rá az esküvői ruha Jamie miatt. Mindenáron azt a ruhát akarta, tokkal vonóval…
Jobbnak láttam én elmesélni az esetet, mielőtt Draco Malfoy, mint hiszti királynő nyilatkozna rólam a Reggeli Prófétába.
***
Az idő elment, a fájdalmam elmúlt, mindenki nagyon emelkedett hangulatban volt, de Harry még mindig nem tudott róla, hogy Lily összeállt Scorpius Malfoyjal. Pedig elhatároztam magamban… Félve néztem ki az üvegfalon, a fehér sátor felé. A buli hangjai még hozzánk is eljutottak, pedig a szálloda egy, másfél kilométerre volt a parti helyszínétől. A partszakasz lejtős volt, mindent láthattunk, ha akartunk. De én nem akartam…
- Még pezsgőt valaki? – emelte a magasba Janneke úr a pezsgősüveget.
- Én.
Astoria és én egymásra néztünk; pont olyan feszült volt, mint én. Egyszerre kortyoltunk a pezsgőből – én személy szerint az egészet egy szuszra lehajtottam volna, de nem tettem, hadd ne halljak magamról szép dolgokat.
Egy újabb alak jelent meg körünkben. Kérdőn néztünk a magas, szőke csirkére, akinek a haja a bokájáig ért, és loknikban ért véget. Kifejezetten „na most bosszút állok” képet vágott.
- Mi az, mignonette? – pislogott a dáma. A csirke lépkedett néhányat a topánkás lábaival, megállt az üvegfal előtt, és nagyon önelégültnek tűnt. Legszívesebben felálltam, és kilökdöstem volna őt a mélységbe. – Milyen a parti?
- Drága Brigitte, miért jöttél vissza? – érdeklődött az apuka.
- Rosszul vagy? – nyalizott Malfoy úr.
- Az a buli ott lent – kezdett neki hirtelen – igazán jó. És vannak, akik ezt őszintén kihasználják.
Nyomatékosan rám, és Astoriára nézett. Tényleg azon gondolkodtam, pálcát rántsak-e…
- Én nem éreztem jól magam. Az emberek csalódnak néha… Ez az élettel jár.
Mit össze nem hordott…
- De nem gondolom, hogy örülnének, ha a gyerekeiket most látnák odalent.
Ennyit az egész estéről. Hermione és Ron között kipukkadt az átmeneti boldogság-buborék, mindenki feszült lett.
- Van odalent néhány alulöltözött lány… Elég sűrű, néhol vágni lehet a füstöt. Előszeretettel osztogatják az alkoholt 14-15 éves fruskáknak. Én persze nem fogadtam el, nem vagyok rossz kislány…
- Szereted a kígyókat? – tette fel a kérdést Mia. Briliáns. Zavarba jött. De nem csak ő, Brillenék…
- De tényleg nem mondom, hogy rossz, sőt… Igazán szép novellát lehetne írni róla. Új szerelmek teljesednek be, a jég megtörik, és az ellenségek egymás karjaiban futnak ki… Gondoltam szólok.
- Ebből elég – állt fel Ron – lemegyek Rose-ért.
- Ne! – pattant fel Astoria és Mia. Én voltam a leghangosabb. De vissza is rogytam a cipőm miatt.
- Pedig de – bólogatott Harry.
- Astoria, jobb lesz, ha mi is kihozzuk Scorpiust onnan… - szólt fennhangon Draco.
A szürke szemeivel engem vizslatott. Azonnal elkaptam a tekintetem, mert tudtam, mit akar… Pontosabban szépen lassan ő tudott meg mindent.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Én, Lily Evans