|
Barokk hálószoba
midnight 2008.08.27. 16:43
 -
18.
Másnap rájöttem, hogy Astoria hasonlata, miszerint a hormonok úgy pezsegnek, mint az ásványvíz, nem is olyan eltúlzott. Sőt.
Mivel délutánra ismét valami szervezett utat hirdetett kedvenc idegenvezetőnk, a délelőtt a szállodában, és a környékén telt el. Az ifjúság jobb híján célba vette a medencét, a csirke ezerrel nyomult Scorpiusnál, Lily meg vágta hozzá a pofákat. Hugo mindenkit jobb kedvre próbált deríteni azzal, hogy lefröcskölte őket, mi viszont az egészből csak Rose sikongatását tudtuk élvezni. Míg Lily duzzogott, addig Al és Hanne nagyon aranyosan beszélgettek a medence egyik sarkában. Hugo őket sem hagyta túl sokáig, cserébe Al kis híján belefojtotta a medencébe. Persze, az én géniuszom sem adta még fel… Teljesen. Vágyakozva nézett Liisára, de nem ment oda hozzá.
Mi mindezt tökéletesen nyomon tudtuk követni a gyeptéglákra helyezett napozóágyakon.
Csodák is történnek: Ron végre odajött Hermionéhez. Leült a mellette levő üres napágyra, de nem szólt semmit. Hermione sem. Merlinkém, mi történt ott…?
Hamarosan Harry is megérkezett közénk, én meg örültem, hogy végre megoszthatom valakivel, mi nyomja a szívem. Felálltam a napozóról, és elsétáltam Harryvel a szálloda hátsó kertjébe.
- Ron mondott neked valamit? – kérdeztem.
- Ja… Legutóbb azt, hogy reméli, nem hiányolom a sajtót.
- Suttyó… De mást? Hermionéról?
- Ginny, Ron most nem kedvel annyira, hogy velem ossza meg a bajait.
- Akkor kivel? Valakivel muszáj neki.
- Jannekével eljárnak valami jó kávézóba… Gondolom ott, vele. Jóban lettek, ennek örülök.
- Én is. Bebizonyosodott, hogy a bátyám mégis képes civilizáltan közeledni a többi ember felé… De tudod aggódom értük. És az egészben az a legbizarrabb, hogy Ron nem veszi észre, hogy Hermione már nem…
Ginny, fogd be a szád.
- Mi az…?
- Nem érdekes.
- De az – rázta a fejét Harry – mit nem csinál Hermione?
Hiába, Ginny Weasley sosem tudta befogni a száját.
- Hermione néha le-le veszi az eljegyzési gyűrűjét, játszadozik vele, és azon mereng, megetesse-e Ronnal. – mondtam. A cipőmnek, leginkább.
- Jó ég! Miért nem szóltál előbb?
- Na miért, mégis mit tettél volna, te romantika-professzor?
Ezt egy kicsit több önbizalommal mondtam, mert tudtam, hogy Harry még nálam is kevesebbet tehet.
- Esetleg észhez téríteném a bátyádat. Esetleg. – mondta a szemét forgatva.
- Tudod hány éve próbálom? Azt se tudtad ki vagy mi, de leginkább mi az a Ronald Bilius Weasley, mikor én már az ő hülyesége miatt bőgtem.
- Ezt kötve hiszem, de talán igazad van. Na és… Szóljunk Lilyéknek? A kicsi Harryről. – kérdezte egy kicsit halkabban, és bizonytalanul.
- Mohamed. Al majd rájön, ha akar, de ne, épp elég bajuk van.
Csend.
- Tényleg, Gin, nem tudom mi baja van Lilynek? Sosem akarta ennyire kivégezni Jamest.
- Áh – nevettem zavartan – biztos nem komoly. Én is sokat duzzogtam… Hehe…
Ha Harry felvonja a szemöldökét, ott valami tényleg bűzlik.
- Ginevra, te tudod mi a baja Lilnek, és nem akarod elmondani. Jól vettem észre?
- Nem – ráztam a fejem. Talán túl hevesen... Talán.
- Jó, hagyjuk.
Megúsztam ennyivel.
- Harry, szerinted mi van Hermione és Ron között? – tereltem gyorsan, nehogy megint eszébe jusson.
- Mi lenne? Két gyerek.
- Azt akarod mondani, hogy…
- Mikor kezdődött a baj? Mikor megszülettek a gyerekek.
Megdöbbenve néztem rá.
- Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy bármi bajom van Rose-zal és Hugóval. Ne érts félre, ha lehet, szeretem őket… Ők is szeretik, csak egymást nem annyira.
- Ami azt illeti, szerintem Ron ugyanúgy szereti, csak Hermione nem érzi…
- Pedig Ron mostanában nem éppen titkolja az érzelmeit.
Újabb, még hosszabb csend.
- Mit csinálhat Teddy? – kérdeztem csendesen.
- Megkéri Victoire kezét…
- Már ideje lenne – horkantam fel – nem szeretnék arról hallani, micsoda legénylakása van, meg hasonlók.
- Pff…
- Keresztanyukaként igazán nagy felelősség nehezedik a vállamra! Lorcan és Lysander Tedhez képest gyerekjáték.
Hirtelen rám tört egy nagyon furcsa érzés, és nem tudtam ellenállni a kísértésnek…
- Harry, ki az a fiú, akivel Lilyt abszolúte nem tudnád elképzelni?
Most nem mondhatja, hogy terhes vagyok. Vagyis mondhatja, de nem fogja.
- Nincs olyan.
- Nincs?!
Már megint felvonta a szemöldökét.
- Te figyelj Harry, az Oxfordon nyílt egy új Chanel szalon, ha véletlenül arra járnál…
***
Amikor az idegenvezető kijelentette, hogy nem máshova, mint a Barokk múzeumba megyünk, rögtön tudtam, hogy ebből nem lesz semmi jó.
- JAAAAAAAAAAAAJ NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE – jajdult fel Lily, a plafont bámulta, és úgy tett, mint aki rögtön sírva fakad.
- Hidd el, hogy a kultúra senkinek sem árt. Még neked sem – morgolódott Ron.
- Ron, ki kérdezett? – szóltam oda.
- Ginny, hagyd már…
- Hagyjam?! – kiáltottam rá Harryre. – Hagyjam, hogy beleszóljon abba, amihez semmi köze? Ki ő, Rita Vitrol?
Harry összerázkódott, amint a nevet kimondtam. Bizony, nem kevés bajt okozott az a csaj…
Pár perccel később megint erőt kellett vennem magamon, nehogy seggbe rúgjam Draco Malfoyt. Meg Ron Weasleyt, akinek lehet, az volt a baja, hogy a busz türkizkék, nem pedig királykék. Szörnyű.
- Nem… lehetne… zsupszkulccsal? – nyögdécselt Hugo. Feltűnési viszketegség?
- Pardon?!
Kezdem megszokni ezt a helyzetet.
Odabent, a múzeumban úgy fél óra kellett ahhoz, hogy az ifjúság ne nyáladzva, a fejét a falnak verve hallgassa a tárlatvezető előadását.
- Itt nincs Nintendo Wii múzeum? – szólalt fel Hugo.
- Pardon?!
- Akkor DS? Tudja, érintőképernyővel…
Akkor ugyanis találtak valamit, ami több mint érdekelte őket.
- Nem mondod, hogy akkor ez volt a szexi?! – visított fel Lily, aztán ő, Liisa és Hanne vihogni kezdtek. Rose is odasietett hozzájuk Ron mellől, és ez éppen elég volt ahhoz, hogy újfent megszólaljon.
- Rose, odafigyelj – mondta mérgesen.
- Jaj, ne tégy már úgy, mint akit érdekel… - feleselt Rose.
És Ronald nem a lányára nézett megrovóan, hanem rám. RÁM. Aztán Lilyre.
- Ginny – suttogott Harry. Nyilván észrevette, és tudta, milyen nyugtató hatással van rám, ha a kezét lágyan a… Sosem értettem az anatómiát. Talán a farcsontom az.
De már nem csak a lányok nevettek: odagyűlt Al, Scorpius, James, a németek meg az olaszok (külön-külön) négyszáz gyerekéből néhány, és együtt vihogtak. De hogy min…
- Liisa, majd rád adunk egy ilyen fűzőt, és arra Jamie tutira gerjedni fog – vihorászott Lily.
- Vagy rád, és akkor…
Hoppá. Scorpius elvörösödött, de Lily hozta a formáját.
- Rose, ha Ronon múlna, te vasbugyit hordanál – jelentette ki James. Arra számítottam, hogy Rose totál besértődik, ehelyett ő is csak nevetett.
- Halkabban – szóltam oda, de különösebben senkit nem zavart a háttérzaj. Főleg nem a csirkét, aki az egyik vitrin üvegét tükörként használva gyönyörködött magában. Kicsi kellett hozzá, hogy pálcát rántsak, és széttörjem azt az üveget.
Várjunk csak…?
Miért utálom én a csirkét, hisz ő az egyetlen lehetőség…
Hát persze. Astoria. Nem, nem bántam meg… De neki miért van 15 évesen Prada topánkája?! Nekem meg miért nincs, pedig két és félszer annyi vagyok?
- Fúj! Ez most komoly, és vajon anya is… - szűrődött ki Al hangja. Mi az istent…
- Al, ők azért nem a barokk korban éltek – nevetett Hanne, amitől ő természetesen rákvörös lett, és azt kívánta, bár nyelné el a föld.
- Tudom… – nyögte.
Sugdolóztak, vihogtak, és Lily borzasztó magabiztosnak tűnt. Mikor ő, meg Scorpius forrón pislogtak egymásra, már nem bírtam tovább; odamentem, és megnéztem min röhögnek annyira. Nem mondom, azért sejtettem…
- Hogy fest egy Barokk-kori hálószoba?
De idétlenek ezek…
Míg a tárlatvezető minket a következő terembe irányított, a gyerekek maradtak idétlenkedni. Én nem bántam volna, ha… Ha Scorpius és Lily nem nézik egymást olyan sokat. És olyan ügyesen. Senki nem vette észre.
Így ügyesen lemaradtam a boltíves átjárónál, és mit ad Merlin, Astoria is így tett.
- Mi az – értetlenkedtem – talán aggódsz?
- Én? Ugyan. Gyönyörködöm – mondta, a válla mögé söpörte azt a csodásan csillogó frizuráját, sarkon fordult, aztán a vitrinek üvegeiből csak számunkra látható tükröt bűvölt. Úgy tett, mintha a kiállított tárgyakat nézné, és belevigyorgott a fia képébe.
- Annyira nem illenek össze – mondta csendesen Astoria. Ez a kijelentés olyan szinten meglepett, hogy azt sem tudtam hova… Szóval meglepődtem. – Épp ez a szép. És mégis egymásra találtak… Egészen különös szerelem az övék.
- Egynyári? – nyögtem közbe.
- Nem, nem… A legkevésbé sem. Annak tűnik, ez igaz, nézz csak rájuk…
Lily épp a háta mögé söpörte a haját, a tekintetével megkereste Scorpiusét, és csábosan vigyorgott.
- De kötve hiszem, hogy Scorpius találna még egy ilyet. Egy olyan szabadelvű lányt, mint Lily, akit nem izgat, mit gondolnak róla mások, csak megy a saját feje után… És nagyon jól teszi. Nem mellesleg fiús alkat, de nem kevés nőiesség szorult belé, ismerd el.
- Ó, én ezt sosem tagadtam. Az anyjára ütött…
- Na, mesélj – csillant fel Astoria szeme. Épp ez volt az, amitől tartottam. – A Bolondos Húg történetét már hallottad. Most hadd halljam a tiédet…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Én, Lily Evans