|
Lötty az asztalon
midnight 2009.01.03. 20:16
Ginny egyik napról a másikra csapatkapitány lesz, szédül, és valami nincs rendben benne. Ez a beígért P+M előzmény történet, váljék egészségetekre! :)
Jogok: Rowling néni
A többi jobb lesz, ígérem. :) Elsőre túl sok a szereplő, de a későbbiekben nem kell ennyit megjegyezni.
1.
- De igen, megcsinálom.
A hangom remegett, meg a térdem is, akár a kocsonya… Philips is remegett. A Dühtől. Meg a kétségbeeséstől. Meg úgy kábé mindentől.
De kezdjük az elején.
Aznap nagyon fontos meccsünk volt Glagow-ban. Majdnem egy éve voltam már hajtó a Holyheadi Hárpiáknál, és a dolog a legkevésbé sem volt összeegyeztethető a magánéletemmel, azért jól megvoltunk. Szóval reggel jött egy bagoly, hogy Endora Haydn, aki legalább 40 éve a Hárpiák csapattulajdnonosa volt, éjjel rosszul lett és kórházba került. Legyengült, és valószínűleg hamarosan itt hagy bennünket. Mind a heten nagyon szerettük, mert kedves volt, és úgy szeretett minket, mintha a lányai lennénk. Elég öreg volt, de nagyon pattogós. Tehát első utam a Szent Mungóba vezetett – úgy siettem, ahogy tudtam, mégis én lettem az utolsó.
***
- Ginny – mosolygott rám erőtlenül a néni – de jó hogy itt vagy. Van számodra is mondanivalóm.
Közelebb léptem az ágyhoz. Nagyon elszomorított a látvány. Hisz előtte este még olyan aranyosan táncolt Holyheadben…
- Olyan szörnyű itt hagyni titeket, de már épp itt az ideje, hogy lássam szegény férjemet. – mondta csendesen.
- Igen, mi is sajnáljuk. Borzalmasan.
Pedig April Philips, az őrző-csapatkapitány nem sajnálta. Nem érdekelte őt semmi és senki, csak hogy mindig ő legyen a középpontban. Tipikus, de mégsem… mert őt aztán tényleg nem hozta lázba semmi, csak a győzelem.
- Az is szörnyű, hogy nem látlak titeket, mikor nyertek Montrealban.
Biztos volt benne, hogy nyerünk. De egy a hathoz volt az esélyünk rá, hogy egyáltalán Glasgow-ból továbbjutunk. Éppen ezért határozta el magában mindegyikünk, hogy csak azért is nyerünk. Endoráért.
- Hiányozni fog – mondta könnybe lábadó szemmel az egyik hajtónk, Tabitha Gilmore. Gyönge kis virágszálnak tűnt, de valójában kemény, mint a dió. És jó beszólásai voltak.
- Drága Tabithám, ti is, ti is – mosolygott a néni. – Jobb lesz, ha még most belekezdek a mondókámba, mielőtt…
- Ne mondja ki! – sikkantott az egyik terelő, Gertrude. Ő viszont tényleg elég furcsa lány volt… De tény, hogy jókat tudott ütni. És kölcsönadta az egyik legjobb estélyijét (ami sajnálatos módon rá már nem ment fel), mikor Daphne Greengrass direkt elhalászta előlem a legszebbet a boltban.
- Jólvan… Egyetlen dolgot kérek még tőletek… elég fontos. Ginny… viszonylag új még köztünk. Mégis nagyon jól megállta a helyét itt, sőt… Én többet látok, mint gondolnátok. Óriási tehetség szorult belé, talpraesett, és éppen ezért szeretném, hogy… hogy mától ő legyen a csapatkapitányotok.
- A MINK?! – fakadt ki April.
- Endora, nem hinném, hogy ez jó ötlet – feleltem gyorsan – ma van a meccs, és…
- Nem baj! Nem baj! – legyintgetett mosolyogva.
- De… – tátogott Philips.
- Nem, ez így biztosan nem lesz jó, én nem…
- Én pedig úgy gondolom, hogy ezek nagyon fontos meccsek, és egyébként is szerettem volna a szezon vége után Ginnyt csapatkapitánynak.
- MERTHOGY? ÉN NEM VOLTAM JÓ? – csattant fel April. Endora néni azonban teljesen megértette őt. Mosolygott.
- Drága Appie… Kérlek ne haragudj rám. Egyetlen bajom volt veled. Míg te előre rohantál, és nyerni akartál, a csapatod hétfelé szakadt. Nem egyszer én és Mia… Tényleg, hol van ő most?
- Otthon – motyogtam. – Ilyenkor ő még alszik. Én meg nem otthonról jövök…
Előző este tavaszi karnevált rendeztek mindenki legnagyobb örömére, én és az én drága barátom, Harry is részt vettünk rajta, mivel ő is, meg én is meg voltunk hívva, mint válogatott kviddicsezők. A hely tele volt méltóságokkal, meg hírességekkel, és a legnagyobb újság Draco Malfoy, meg a legújabb szerzemény, Astoria Greengrass voltak. Megint azt nyilatkozta, hogy ez most komoly – ebben az évben legalább hatodszor… Érdekes, hogy ő azzal a tökéletes, kedvesen mosolygó, és tündérien gazdag Astoriával járt, Daphne egész este körülöttük pattogott, abban az estélyiben, amit előzőleg gonosz vigyorral elhalászott előlem. Az volt az érzésem, hogy nem akarja Dracót és Astoriát kettesben hagyni. Talán féltékenységből, vagy… féltette a húgát. De ezt kétlem.
Persze idő előtt leléptünk, és elfoglaltuk magunkat valami sokkal kellemesebbel, mint kopaszodó varázslók történeteit hallgatni a régi tavaszi karneválokról.
- Hát persze, hiszen hajnali tíz van… Azért üzenem neki, hogy nagyon kedveltem.
- A végén még megríkatja – nevetett szomorkásan a fogónk, Annie.
***
Mia a lakótársam és a legjobb barátnőm egy személyben. Híres volt az őszinteségéről, és hogy soha semmivel nem lehetett kiborítani. Tényleg soha. Ezért is lett belőle a szakítások, csalódások, és persze a csonttörések orvosa.
- Ó, azt nem szeretném. Soha nem tudnám elképzelni könnyek között – nevetgélt. – No, de térjünk vissza a lényegre; Ginny vezetése alatt biztosan nem történne ilyesmi. Emlékezzetek: ki volt az, aki mindnyájunkat felvidított tavaly ilyenkor? Ginny. April egy nagyon jó és hatásos kapitány, de ennél több kell.
Egy világ omolhatott össze abban a lányban: egész életében arra készült, hogy ő ezt a csapatot fogja irányítani, erre a kemény munkával megszerzett címét odaadják egy húszéves kis zöldfülűnek, aki kemény egy évet volt a pályán. El sem tudtam volna képzelni jobbat a csapatkapitányságnál, de ehhez nem volt szívem…
- Ginny erre akkor sem képes! – jelentette ki April. – Ez kemény munka…
- De igen, megcsinálom.
Nem, nem, nem… Dehogy csinálom… Jesszusom, mit tettem?!
Percek voltak hátra a meccsig. Endora már nem volt köztünk, hogy igazságot tegyen. Én álltam a csapat élén, April meg csak állt és reménykedett, hogy az egész csak egy rossz álom. Nem győztem bocsánatot kérni tőle, de csak azt mondta, hogy „Ő akarta így, ez van”. De nem így gondolta. A csapatunk immár egy barátságtalan banyáé – Endora lányáé lett, akinek esze ágában sem volt „beszéljük meg” délutánokat szervezni nekünk. Csak annyit mondott: „Mi nyerünk”. Aztán elhúzott a díszpáholyba.
Ez így tényleg sokkal nehezebb volt. Ötletem semmi, meg sem beszéltük a stratégiát, végül úgy döntöttünk, April módszerét alkalmazzuk, aki erre csak a szemét forgatva mondta, hogy milyen találékony vagyok. Többszörösen ki voltam segítve.
De úgy tűnt, Aprilen kívül senki nem bánta, hogy én lettem az új csapatkapitány.
***
- …és GYŐZTEK A HOLYHEADI HÁRPIÁK!!! – ordított a kommentátor. Óriási kő zuhant el a szívemről, nem hiába repkedtünk kerek száztizenhárom percig. Odalent mindannyian örömittasan öleltük meg a másikat – néhány percre April is elfelejtette mi a helyzet. Megkönnyebbültem… és ez mindennél jobban jött. Életemben nem volt még olyan fárasztó meccsem, de talán inkább a körülmények aggasztottak. Kapitánya lettem egy olyan csapatnak, amiért kislánykorom óta rajongok, és órákkal előtte ment el közülünk egy olyan ember, aki negyedik volt a „legédesebb a világon” listámon.
Néhány sikítós, vigyorgós perc, aztán az élet megy tovább. Bárcsak ne tett volna ilyet…
Fáradt voltam, és nagyon furcsán éreztem magam. Aztán megjelent Harry fülig érő szájjal. Átöleltem őt, gratulált, és megcsókolt… Vakuvillogás.
De bennem valami még nagyon nem volt rendben.
***
Kedvtelenül piszkáltam a reggelimet. Mia – mivel egy szót sem sikerült kihúznia belőlem az előző este óta -, a legszörnyűbb eszközhöz folyamodott. Leült velem szemben, és nézett a nagy zöld szemeivel. Jól tudta, hogy nem bírom sokáig, és hogy megéri várni. De akkor minden erőmmel azon voltam, hogy ne tudjon belőlem kiszedni semmit. Én sem értettem magam. Furcsa érzések és gondolatok kavarogtak bennem. Azt gondoltam, Mia még jobban összezavarna.
Az ablak felől kaparászás hallatszott; megjöttek az aznapi újságok, a címoldalukon velünk. Mia ilyenkor reflexszerűen feláll, és elveszi az újságokat, majd gúnyos hangon felolvassa a vezércikkeket, de most csak ült, és nézett. Sóhajtottam, felálltam, és kimentem értük.
- Elhunyt Haydn, Weasley az új csapatkapitány, de mit szól ehhez Philips? – olvastam fel a Szombati Boszorkány címlapját.
- Tudod, ha Philips strucc lenne, akkor első dolgom lenne megijeszteni – a betonon. Most szerintem a zuhany alatt áll, és próbálja elhitetni magával, hogy az egészet csak álmodta.
Mia még mindig azt a pontot nézte, ahol előzőleg én ültem. Mivel nagyon idegesített a dolog, visszaültem a székre, és úgy folytattam az újságolvasást.
- Semmi különös – szóltam sóhajtva, s az asztalra tettem az újságot. Mia végre levette rólam a szemeit, és az újság címlapjára bámult.
- Ginny, mi a bajod? – kérdezte.
- Ez egy nagyon hülye kérdés volt…
- Ez meg hülye válasz. Kezdjük újra. Mi a bajod?
A plafonra néztem.
- Mia, szerinted mi? Eddig is alig lehettem Harryvel, de most… Merlinre, csak húsz éves vagyok, miért kéne nekem mindennel felhagyni, és egyetlen dologra koncentrálni? Szeretnék még élni! Meg… Szóval érted. Neked könnyű.
Mia elhúzta a száját.
- Könnyű – ismételte, és furcsán nézett rám. - Meg kéne látogatnom az anyámat. Velem jössz?
Mia finn kislány lévén Finnországban nőtt fel, de egyszer csak felkerekedett, otthagyta az álszent rokonait, és meg sem állt Angliáig. Ami azt illeti, le sem tagadhatná a származását. Szőke, de mielőtt még előjönnének a fránya előítéletek, ő a rendkívül intelligensek közé tartozik. Sőt, Mia már annyira bosszantóan agyas tud lenni, hogy Hermione szerintem nagy élvezettel kaparná ki a szemét, ha megismerné közelebbről. Ő nem tudálékos, hanem… Képes a dolgok mögé látni, és rendkívül őszinte módon véleményezni azokat. De ott tartottam, hogy szőke. Magas. Előfordul, hogy fél óriásnak nézik. Olyankor forgatja azokat a nagy zöld szemeit, és kijelenti, hogy Olen suomalainen* mire mindenki úgy tesz, mintha értené. Én például a mai napig nem jöttem rá, mit akar ezzel kifejezni, de mindegy is. Magas, és… Lapos, mint a deszka. Ebből a szempontból végre én vagyok a jobb. Az egyetlen baj, hogy így is jól néz ki. Végezetül az, amit a legjobban gyűlölök, és szeretek benne: semmit sem képes túl komolyan venni. Ja, és sosem bőg.
- Menjek veled Finnországba?
- Ha akarsz – bólintott. – Kihagysz egy edzést, a csapattársaid meggyilkolnak, Appie meg parancsolgathat még egy napig.
- Végül is…
- Szuper. Holnap, holnapután ne szervezz semmit Potterrel akkor. Ma hova menjünk?
Pislogtam párat és úgy tettem, mint aki lázasan gondolkodik.
- Négytől Philipshez megyek, úgy találd ki.
- Na de miért mész hozzá?
Mia figyelmét biztosan nem kerülte el, hogy hirtelen milyen élénk lettem.
- Orvosi titoktartás – vigyorgott.
- Na jó. Utána számolj be. Ma pedig… Mi lenne, ha hármasban mennénk valahova?
- Mégpedig? – érdeklődött Mia, és felállt az asztaltól. Elindult a konyhapult felé, ahol pillanatokkal később lázas teafőzésbe kezdett.
- Harry, te, én…
- Jaj neee… Az élvezetes program lesz! Ti nyalakodtok, én meg nézem. Győzz meg.
- Kihagyok egy edzést azért, hogy ne maradj kettesben anyukáddal egy percre sem.
- Na jó.
- Szédülök – jelentettem ki.
Harry, Mia, én, mugli London. Nincs vaku, nincs autogramosztás, csak beszélgetés, meg... Nos igen, nyalakodás.
De bennem valami még mindig nem volt rendben.
- Ginevra, megkérlek, hogy ne igyál a löttyömből, amit az éjjeli szekrényemen hagytam – szólt hátra a konyhapult mellől.
*= finn vagyok
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Én, Lily Evans