~##~

Augusztus 9.

Régebben idegesített a tudat, hogy szombat reggel egy szál magamban ülök a lakásomban. Az, hogy egyedül ébredek az ágyban, majd felszállok és kimászom a fürdőbe, felöltözöm, és készítek egy kávét. Az, hogy nincs barátom. Utáltam, hogy az apám miatt sosem volt esélyem egy normális kapcsolatra. Zavart, hogy mindenki csak Harry Potter lányát látja bennem. Így utólag belegondolva, talán ez volt az egyik oka, hogy beleszerettem Malfoyba. Ő nem a híres apámat tartotta a fő vonzóerőmnek, hanem engem. Legalábbis ezt szűrtem le belőle, hogy sosem került szóba a családom. Na jó, talán a Weasley ág, Hugo miatt. Talán, mert Scorpius vette a fáradságot a maga férfias, bunkó módján, hogy megismerjen.

Tulajdonképpen félek. Így reggel, hogy már tisztán látom a beszélgetésünket Kinggel, igen, félek. Azt mondta, hogy Malfoy szeret, vagy legalábbis kedvel. De ki tudja ez az érzés változik-e, ha meghallgatja Kinget. Ki tudja, hogy hogyan adja elő neki? Annyira szörnyű.

Ma vásárolnom kell. Valami elfogadható ruhát kéne néznem Lunáék holnapi esküvőjére. De mikor lesz időm elmenni? Megint jelenésem van a Malfoy kúrián. Tiszta vicces, hogy állandóan oda járok. Lassan már a második lakhelyemmé válik. Na nem, már csak az hiányozna a boldogságomhoz.

De azért örülök, talán lesz alkalmam beszélni egy kicsit Malfoyjal. Az utóbbi két napban még csak szót se tudtunk váltani. De mi lesz, ha ott lesz King?

***

King. Van King? Nincs King? Ó, hála Merlinnek nincs! És Malfoy és Zambini szülők sem. Csak karba tett kézzel álló Marion és Malfoy van. Ajaj, nem valami vidámak.

***

- Csak, hogy itt vagy, Lily! – nézett rám Marion megkönnyebbülten. – Nem szép dolog elkésni!

Na, köszönöm szépen! Mondja ezt ő, aki állandóan késik mindenhonét. Mit tegyek, ha egyszer féltem, hogy King itt lesz…

- Remek időzítés, Potter! Most miattad lekéssük a ruhapróbát! – húzta össze Malfoy idegesen a szemöldökét.

- Ruhapróba? Milyen ruhapróba? – kérdeztem meglepetten.

- Jaj - kapta a kezét a szája elé Marion –, nem is szóltunk? Ma lesz az esküvői ruhapróba.

Bassza meg! Hogy a francba fogok én magamnak vásárolni?

- Sokáig fog tartani? – kérdeztem lemondóan.

- Nem! – mondta Marion.

- Igen! - vágta rá ugyanabban a pillanatban Malfoy morcosan.

- Látom már most nagy az egyetértés köztetek! – nevettem el magam.

- Hát, igen! – nevetett Marion is. – De, mondd csak, miért sietsz annyira?

- Holnap lesz az unokatestvérem esküvője. Szeretnék valami ruhát nézni magamnak.

- Úgy érti két unokatestvérének az esküvője! – szólt közbe Malfoy gúnyosan.

- Most ezt miért kellett? – kérdezte Marion szemrehányóan.

- Tényleg. Miért…

- Ahelyett, hogy a szád jár, inkább induljunk! – vágott közbe hirtelen Scorpius.

- Jól van, na! – mondtam megszeppenve.

- Ne is törődj vele, Lily! Reggel óta ilyen. Nem tudom mit mondott neki Andrew, de amióta elment, kicsit el van durranva az agya. De most igaza van, menjünk!

A jó életbe.

***

Ez annyira szar. Lenne más dolgom is, ahelyett, hogy itt ülök és várom, hogy mikor fejezi be Marion a ruhapróbát. Elvileg nekem is be kellett volna mennem vele, de a szalon tulajdonosai nem engedtek be. Se engem, sem Malfoyt. Azt, mondjuk még megértem, hogy őt miért nem. Hiszen neki meglepetés lesz a menyasszonyi ruha, s csak azért jött el velünk, hogy a dolog anyagi részét lerendezze. De engem miért nem lehet beereszteni? Talán attól félnek, hogy idegrohamot kapok és elkezdem pusztítani a ruhakölteményeket? Na, persze. Közölték velünk, hogy várjunk az egyik irodában. Kettesben…

***

Már vagy 15 perce itt ülünk, és Malfoy még egy szót sem szólt hozzám. Most mit tegyek? Tudtam, hogy King szemét, de egészen eddig reménykedtem benne, hogy mégsem fogja elmondani. Viszont, levonva a következtetéseket Malfoy viselkedéséből, elég valószínű, hogy elmondta. Á, nem bírom itt tovább ülve. Legalább egy kicsit sétálgatok körbe ebben a helyiségben.

***

- Muszáj folyamatosan róni a köröket? Kurvára idegesítő! – hallottam meg egy dühös hangot, valahonnét a bal könyököm irányából.

- Képzeld, engem meg az idegesít, hogy egész eddig pár megnyilvánulásod volt csak irányomba, és az is valami bunkóság volt! Mi a bajod? – fakadtam ki, remélve, hogy a kérdésre nem azt a választ kapom, amire gondolok.

Dühösen néztünk farkasszemet. Aztán lassan felállt a székről, amin ült, és elindult felém.

- Mi a fasz bajom lenne? Szerinted úgy mégis…

Egyre közelebb ért hozzám, én pedig ösztönösen hátrálni kezdtem. Elkapott, és karjaimnál fogva tartott fogva. Csendben álltunk egymással szemben. Aztán láttam, ahogy becsukja a szemét, és hallottam, ahogy mélyen felsóhajt. A következő pillanatban, pedig már egy tűzben égő szürke szempárral néztem szembe. Aztán Malfoy megcsókolt. Ez volt a második csókunk. És ez a csók sokkal jobb volt az előzőnél. Olyan szenvedélyesen csókolt, hogy a fejem búbjától a lábujjam hegyéig beleborzongtam. A csókban benne volt mindkettőnk sóvárgása, a ki sem mondott szavak, az eltitkolt érzések. Aztán éreztem, ahogy keze a fenekemre siklik, és felemel. Egészen az íróasztalig cipelt, és felültetett rá, majd a szétnyílt lábaim közé állt. Csak akkor szakította meg a csókot, amikor már egyikőnk sem kapott levegőt.

- Ezt… mire véljem? – kérdeztem lihegve.

- Reggel… beszéltem Andrew-val. És… rájöttem… valami nagyon fontosra! – mondta, miközben folyamatosan csókokkal borította a számat.

- Mégis mire? – húztam hátra a fejem.

- Hogy kurva szarul esik, ha azt hallom, hogy valaki mással vagy együtt – nyögte, majd ismét hevesen kezdett el csókolni.

Megszakítottam a csókot. Tudni akartam, hogy mit mondott neki King.

- És? – néztem rá könyörgően. – Mit mesélt Andrew?

- Csak, hogy lefeküdt veled még az iskolában – válaszolta, még mindig szaporán szedve a levegőt. – Kurvára felidegesített vele.

- Csak nem voltál féltékeny? – mosolyodtam el.

- Egy Malfoy sosem féltékeny! – húzta ki magát sértődötten. – Csak egyszerűen zavart, hogy ő megkapott, én meg nem.

Azonnal felébredtem az álomnak hitt valóságból.

- Várjunk csak. Ezt meg hogy a fenébe érted?

- Hogy érteném? – húzta fel a szemöldökét.

Kitéptem magam a karjából, és dühösen néztem a szemébe.

- Talán úgy, hogy mindez csak testi vágy nálad? Semmi több? Csak mész a farkad után?

- Ne hisztizz már!

- De hisztizek!

- Mégis mit vártál, szerelmi vallomást?

- Nagyjából! – mondtam mérgesen.

Már nem igazán számított mit mondok neki, hiszen már egy ideje tudta, hogy mit érzek iránta. Tudtam, hogy tudja.

- Jól van akkor, tessék: szeretlek, baszd meg! – mondta dühösen.

Néma csönd következett. Én szólaltam meg először:

-Muszáj volt ezt így?

Éreztem, ahogy egy könnycsepp szánt végig az arcomon. Figyeltem az arcát, ahogy tudatosul benne, hogy mit is mondott.

- Ne haragudj, Lily – mondta csendesen. – Nem így akartam, csak egyszerűen... Nem szoktam valami gyakran ilyet mondani.

Felnéztem rá, és láttam, hogy bánja, amit mondott.

- Tudod, elég nehéz volt beismerni magamnak, hogy beléd szerettem – folytatta a mondanivalóját. – Sokkal több idő kellett hozzá, mint rájönni arra, hogy kedvelsz engem. Igazából, az döbbentett rá, hogy mit is érzek, amikor ma reggel Andrew elmondta ezt a bizonyos dolgot. A legrosszabb az egészben, hogy egy hét múlva nősülök. Nem hagyhatom cserbe Mariont. Csorba esne a családom becsületén is.

Szomorúan néztem rá. Furcsa volt ilyen tanácstalannak látni valakit, aki mindig határozott volt. Hirtelen olyannak tűnt, mint egy elveszett kisgyerek. Egy székhez ment, és leült.

- Mégis mit csináljunk? – kérdeztem tőle meggyötörten.

- Nem tudom! – hajtotta le a fejét lemondóan.

Elnéztem így, ahogy szőke haja az arcába hullik, ahogy büszke vonások kétségbeesést tükröznek, és a hideg szürke szemek furcsán csillognak. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy nem tudnék nélkülük élni.

- De ez olyan szörnyű! – kiáltottam fel kétségbeesve. – Abbahagyni valamit, ami el sem kezdődött igazán.

- Titokban folytathatnánk! – mondta, miközben a száján megjelent egy pimasz mosoly. – Vagy talán sértené őméltóságát, hogy csak titokban dugják?

- Nagyon vicces! – húztam el a szám. - Tudom, hogy te nem vagy túlzottan szívbajos az ilyen esetekben, de én akkor sem akarom ezt csinálni Marion háta mögött. Nem tagadom, lehet, hogy korábban belementem volna, de amióta jobban megismertem, már nem.

- Tipikus griffendéles mentalitás! – mondta lenézően.

- Mondja ezt az, aki csak két évig volt mardekáros! – vágtam vissza.

- Túl sokat tudsz, Potter! – villantak meg a szürke szemek.

Hirtelen úgy nézett rám, mint egy prédára leső ragadozó.

- Nos, akkor miben maradunk? – kérdeztem zavarodottan.

- Tudod mit, Potter? Lesz, ami lesz! – mondta hunyorogva, miközben felállt.

Csodálkozva pillantottam rá.

- Csak még valami. Jegyezd meg, Potter, hogy ha alkalom adódik rá, ki fogom használni a lehetőséget! Remélem érted…

Elpirultam, mire csak egy önelégült vigyor volt a válasz.

***

A végszó után már csak csendben ültünk és vártunk Marionra. Marion kis idő múlva sugárzó mosollyal meg is jelent, és magával vonszolt, hogy megmutassa a ruhát, amíg Scorpius rendezi az anyagiakat.

A ruha álomszép volt, hófehér, hosszú uszállyal és méregdrága cipellővel. Amikor megláttam úgy gondoltam, hogy tökéletes. Olyan volt, mintha Marionra öntötték volna. Ha majd egyszer férjhez megyek, én is ilyet szeretnék. Persze, lehet, hogy rajtam nem mutatna ilyen tökéletesen.

Miután mindent elintéztünk, Malfoy hazament, Marion és én viszont elhoppanáltunk az Abszol Útra, hogy keressünk nekem valami ruhát holnapra. Rengeteg ruhát felpróbáltam, mire megtaláltam a legtökéletesebbet. A vásárlás után Marion és én beültünk és ittunk egy teát, közben, pedig kellemesen elbeszélgettünk. Nem kellett sok idő hozzá, és Marion elárulta az esküvővel kapcsolatos érzéseit is. Elmondta, hogy nem igazán akart még férjhez menni, de mivel a családjaik már megegyeztek, nincs ellenvetése, hogy hozzámenjem az ifjabb Malfoyhoz. Ugyan nem mondta, de én éreztem, hogy valamit elhallgat. Arra gondoltam, hogy talán neki is van valaki, akit szerelemből szeret, de nem lehet köztük semmi, mert Marion nemsokára férjhez megy. Később aztán elbúcsúztunk, és én hazajöttem.

Tulajdonképpen azóta is azon gondolkozom, hogy jól döntöttem-e, amikor azt mondtam Scorpiusnak, hogy Marion háta mögött ne folytassunk viszonyt. Hiszen így mindkettőnk boldogsága kérdéses. De, azt hiszem, hogy mégis jól tettem. Marion a barátnőm, és nem tehetem ezt meg vele, annak ellenére sem, hogy szerelmes vagyok Malfoyba, és ő is belém. Nem akarok olyan ember lenni, mint Andrew King.