~##~

Augusztus 7.

Nem, nem, nem, és nem! Nem megyek el a hülye Malfoy kúriára, hogy jó pofizzak a hülye Malfoy szülőkkel, meg a hülye esküvőszervezőkkel. Nem akarok megismerkedni azzal a másik, hülye tanúval. És legeslegfőképpen nem akarok találkozni Scorpius ’hülye’ Malfoyjal. Ez az egész akkora hülyeség! Hülye esküvő! Hülye rossz kedvem van ma. A hülye életbe. Asszem kicsit bővíteni kéne a szókincsem.

Kezdek kételkedni az épelméjűségemben. A kifakadások után mi következik az őrület felé vezető úton? Elkezdek majd magammal beszélgetni? Legalább lesz kivel barkóbáznom…

Baj lesz itt, nagyon nagy baj. Ma kicsikét szét vagyok esve… Ha a Malfoy szülők eddig nem néztek totális balféknek, van egy olyan érzésem, hogy a mai nap után már annak fognak. Női megérzés. Meg aztán ott lesz az a bizonyos, sokat emlegetett tanú. Ki lehet ő? Attól félek, nem sikerül majd értelmesen bemutatkoznom neki, mert ez nem az én napom.

Ráadásul, Marion és Malfoy továbbra sem hajlandó valamilyen semleges terepen találkozni velem. Á, miért is tehetnének szegény, kicsi Lilyvel jót? Most megint mehetek Malfoy lakására.

***

- A francba, elaludtam! – szakított ki egy dühös hang az elmélkedésemből.

- Neked is jó reggelt, Malfoy!

- Erre most nincs időm!

Ezután csak azt láttam, ahogy az ajtó, amin az imént kopogtattam be, szépen becsapódik előttem. Hát, igen. Scorpius Malfoy modora semmit sem változott első találkozásunk óta. Az oké, hogy elalszik, és egy szál alsógatyába nyit ajtót, holott már régen indulásra készen kéne állnia. De, ha már egyszer elrohan öltözködni, legalább ne csapja a pontosan érkező orrára az ajtót. Még az a szerencse, hogy nem zárta be!

- Bocsi, Malfoy, de ha nem haragszol, akkor letelepszem a nappaliban! Nem akarok a küszöbödön várakozni! – kiabáltam be, kinyitva az ajtót.

- Gyere be, de ha lehet, maradj nyugton! – hallottam meg a csöppet sem szívélyes választ.

Beléptem, és leültem. Közben eszembe jutott, hogy Marion nem éppen az időzítés nagymestere. Nem elég, hogy többnyire rosszkor toppanik be. Nem. Amikor kéne, akkor elkésik.

- Nem készítenél egy kávét? – hallottam a fürdőszobaajtóból a kiabálását.

Felnéztem. A tekintetem egy szőke tökéletességre esett. Csak egy hosszú fekete nadrágot viselt, felsőteste meztelen volt, s láthattam a kemény, kidolgozott izmait. Furcsamód, bár már láttam párszor, úgy, hogy csupán egy alsógatyát viselt, mégis eddig nem volt időm jobban szemügyre venni. Szájából egy fogkefe lógott ki, és kérdőn nézett rám.

- Mintha az előbb még azt akartad volna, hogy maradjak nyugton! – mondtam gúnyosan.

- Ha már itt vagy, igazán hasznossá tehetnéd magad! – vonta meg a vállát közönyösen.

Felpattantam, és igyekeztem nem a szájára kiülő mosolyt nézni. Bementem a konyhába, ő, pedig visszacammogott a fürdőszobába. Igazából, örültem, hogy megkért, hogy elkészítsem ezt a sűrű, fekete löttyöt, ugyanis annyira siettem, hogy időben ideérjek, hogy nem volt időm kávét inni. Csendben dudorászva álltam neki a kávékészítésnek. Aztán láttam, ahogy egy szőke üstökhöz tartozó test is csatlakozik hozzám, immáron felöltözve.

- Hol tartod a cukrot? – kérdeztem.

- Már csináltál egyszer kávét, akkor honnét vetted? – jött a szemtelen kérdés.

- Hát, ha jól emlékszem, akkor itt volt valahol – mutattam a pult egy részére -, de most nincs itt!

- Fent van, azon a polcon! – mutatott rá ő is egy pontra.

Az a bizonyos polc jó magasan volt.

- Kösz! – mondtam gúnyosan.

Megfordultam és megpróbáltam levenni a cukrot. Nem ment. Lábujjhegyre álltam, de még úgy sem értem el. Aztán éreztem, hogy valaki a pultnak szorít. Majd egy kéz csúszott fel az oldalamon, s valahol a fejem fölött kezdett matatni. Aztán hirtelen elengedett. Villámgyorsan perdültem meg. Egy gúnyos vigyorral találtam magam szembe. Felvontam a szemöldököm, mire Malfoy vállat vont. Aztán a kezembe adta a cukortartót.

- Tessék, itt van. Azt hittem eléred! – mondta.

- Ó, köszönöm! – hálálkodtam elcsodálkozva.

Csak levette a cukrot. Nem, ez a mondat így nem helyes! CSAK levette a cukrot. Sokkal jobb.

- Hé, Scorpius! – hallottunk meg egy ismerős hangot. – Hol vagy?

Az a rossz időzítés. Merlinre!

- Itt vagyok a konyhában Lilyvel! – kiabált ki a megszólított.

- Lilyvel? – jelent meg egy meglepett arc a konyhaajtóban. Aztán Marion elvigyorodott. – Hát, már megint sikerült megelőznöd?

- Úgy néz ki! – mosolyodtam el én is.

- Majd talán legközelebb sikerül megelőznöm téged! – kiáltott fel lelkesen Marion, aztán Scorpiushoz fordult. – Indulhatunk?

- Pillanat, csak megisszuk a kávénkat! – mondta ő.

- Oké, de siessetek, mert a szüleink mérgesek lesznek a késés miatt! – szólt, aztán elindult kifelé.

Gyorsan felhajtottuk a régen várt fekete folyadékot, aztán Marion után indultunk.

***

A Malfoy kúrián semmi sem változott az óta, mióta itt jártam legutóbb. Na jó, a legutóbbi látogatásom három nappal ezelőtt volt. A Malfoy és Zambini szülők továbbra is nagyon, hm, méltányosak velem. Körülbelül úgy érzem magam, mint a középkori boszorkányok a boszorkányüldözések alatt. Csak ez százszorosan rosszabb. Arról nem is beszélve, hogy tulajdonképpen egyedül üldögélek itt, mert a másik tanú még nem érkezett meg; Marion meg Scorpius az esküvőszervezőkkel járják be a kastély azon részeit, ahol a lakodalom, illetve az esküvő lesz; a mélyen tisztelt aranyvérű szülők, pedig akkor sem állnának velem szóba, ha én lennék az egyetlen beszélgetőpartner a hallban. Úgyhogy itt ülök tök egyedül. Mindennek a tetejébe Draco Malfoy néha kifejezetten idegborzoló pillantásokat vet rám.

Egyszóval gőzöm sincs, hogy mi a fenének lopom itt az időm. Ja, persze, a másik tanú! Csak tudnám, hol jár, már legalább egy órája késik. Lassan igazán megjöhetne. Á, aranyvérűék felállnak, végre megjött az az átkozott tanú! Végre megismerkedhetek vele.

Nem. Ez nem lehet igaz. Ilyen szerencsétlen ember, mint én a világon nincs több.

***

- Üdvözlöm nálunk, Andrew. Végre ideért.

- Nos, igen, kicsit késett a zsupszkulcsom! – nevetett fel a szőke férfi.

- Nos, akkor, gondolom, a társaságból mindenkit ismer. Talán az ifjú hölgyet kivéve. Ő itt Lily Potter, a menyasszony tanúja és Scorpius ismerőse. Miss Potter, bemutatom Scorpius tanúját. Andrew King! – hallottam valahonnét a perifériáról Draco Malfoy bemutatását.

Amikor először megláttam, legszívesebben elrohantam volna. Ha már egyszer, muszáj volt találkoznom, életem egyik legkellemesebb, egyben legszörnyűbb emlékének okozójával, az legalább ne itt lett volna. De ilyen az én szerencsém.

- Szia, Lily! Régen találkoztunk! – mondta Andrew.

Még van képe letegezni! Hogy a fenébe került ez ide? Úgy tudtam, hogy Spanyolországban él.

- Már ismerik egymást? – kérdezte Draco Malfoy furcsállóan.

- Igen, évfolyamtársak voltunk a Roxfortban – bólogatott Andrew, aztán cinkosan rám nézett.

Ha csak Malfoy tudná, mi minden rejtőzik ebben, az évfolyamtársak voltunk a Roxfortban dologban.

- Nos, igen. Hm, tényleg régen volt! – szólaltam meg végre.

Kínos csönd következett. Láttam, hogy mindenki a mi kettesünket nézi. Az egész társaság. Én, pedig nem vágytam semmi másra, csak, hogy végre hazamehessek. Segélykérően néztem körbe. Marion kéne. Hol lehet Marion?

- Na de hol van a menyasszony? Kíváncsi lennék arra a nőre, aki meg fogja szelídíteni Scorpiust – mondta ki gondolataimat Andrew nevetve.

- Ja, persze! – mondta Draco Malfoy. – Marion és Scorpius éppen az esküvőszervezőkkel járják a kastélyt. Jöjjön, keressük meg őket, aztán bemutatom Marionnak.

- Rendben – bólintott King, majd elindultak kifelé.

Szóval engem meg itt hagynak! Bár… Kinek hiányzik King társasága.

***

Miután a két férfi elment, és én magamra maradtam, eleinte csendben üldögéltem. Később aztán megkérdeztem Pansy Malfoytól, hogy honnan ismerik Andrew Kinget. Kelletlenül ugyan, de azt a választ kaptam, hogy Andrew és szülei ugyanúgy aranyvérűek, mint ők, és a két család már nagyon régóta ismeri egymást. S mióta csak Scorpius és Andrew megszületettek, nagyon jó barátok. Sajnos nem jártak egy iskolába, - mert mire Andrew a Roxfortba került, Scorpius átment máshová - de a barátságuk sosem szakadt meg. Azt is elárulta továbbá, hogy Andrew jelenleg Draco Malfoy egyik spanyolországi vállalatának vezetője, s azért késett ennyit, mert egyenesen Spanyolországból jött. Az esküvőig hátralévő időt azonban itthon tölti, Angliában, a szülei kúriáján. Ennél többet nem volt hajlandó elárulni.

Tulajdonképpen a lényeget megtudtam. És nagyon nem örültem neki. Megértettem, hogy miért emlékeztetett engem annyira Kingre Malfoy. Hiszen a legjobb barátok! Két magas, szőke, vonzó és gazdag férfi. Tökéletesen összeillenek, végül is.

Elegem van! Az lesz a legjobb, ha sétálok egy kicsit a folyosón. Már kezdenek elgémberedni a lábaim.

***

- Én a maga helyében, Miss Potter, nem csatangolnék teljesen egyedül a sötét folyosókon! – szólalt meg mögöttem egy hang.

Megfordultam, és az arc gazdájára mosolyogtam. Az idősebb férfi lazán a falnak támaszkodott. Szőke haja finoman a szemébe hullott. Legalább annyira vonzó volt, mint a fia.

- Csak nem meg akar ijeszteni, Mr Malfoy? – kérdeztem, szemöldökömet felvonva.

- Távol álljon tőlem! – mosolyodott el ő is.

- Ha maga mondja! – vontam meg a vállam. – Mit akar? Azt hittem Andrewt mutatja be Marionnak.

- Már megtörtént. Csak azért vagyok itt, mert szeretnék önnek egy ajánlatot tenni. Az új magazinjáról lenne szó. Tegyük fel, hogy támogatnám pénzügyileg – válaszolta közönyösen.

- Valóban? – vontam fel a szemöldököm. – És cserébe mit kér?

Láttam, ahogy felvillan a tűz a szürke szemekben.

- Hagyja békén a fiamat. Szálljon ki az életéből.

- Már egyszer megmondtam, hogy köztem és a fia között nincs semmi!

Vagy legalábbis, eddig még nem volt.

- Ezt nem is mondtam. Csupán jobban érezném magam, ha nem találkoznának többet – villantak meg ismét a szürke szemek.

- Sajnálom, Mr Malfoy. De nem. Egyrészt, mert megígértem Marionnak, hogy én leszek a tanúja. Nem fogom cserbenhagyni – mondtam.

Másrészt pedig, meg akarom magamnak szerezni a fiát. És az nehéz lenne, ha többet nem találkoznánk.

- És mi a másik ok? – kérdezte összeszűkült szemekkel.

- Az maradjon az én titkom! – mosolyodtam el gúnyosan.

Hirtelen megragadta a karomat, és szorosan magához húzott. Az arcomba suttogta:

- Ne szórakozzon velem, Miss Potter, mert megbánja!

- Ezt mintha már lejátszottuk volna egyszer! – válaszoltam neki gúnyosan.

- Maga szeret játszani kisasszony. De a tűzzel nem szabadna játszania! – susogta, miközben egyik kezével finoman végigsimított a hátamon.

- Ha maga a tűz, akkor miért nem éget meg? – vigyorogtam rá pimaszul.

Csak nézett rám hidegen. Aztán egészen közel hajolt hozzám, és úgy vizslatott. Hirtelen megborzongtam. A hátamat simogató kezével közelebb vonta magához a fejemet, s már-már alig hallhatóan suttogott:

- Vigyázzon! – mondta, miközben végigsimított az ajkamon.

Eltávolodott, majd eltűnt a sötét folyóson. Én, pedig meg-megborzongva indultam vissza a hallba.

***

Mire visszaértem már Marion és Scorpius is ott volt. Andrew King és az esküvőszervezők már elmentek. Marion lelkesen ecsetelte, hogy milyen jó, hogy Andrew meg én már ismerjük egymást! Így majd lesz közös témánk is. Csendesen bólogattam. Láttam, hogy Scorpius egyszer sem pillant felénk. Ebből leszűrtem, hogy Andrew nem mesélt el semmit abból, ami köztünk történt. Sejtettem ugyanis, hogy ha elmesélte volna, akkor Scorpius nem lenne ilyen közönyös. Inkább gúnyos lenne, vagy lenéző. Persze, belegondolva, Andrew maga mondta anno, hogy az csak egy kis kaland volt, semmi több. Ezért valószínűleg nem nagyon fogja reklámozni.

Később aztán a Malfoy szülők kikísértek minket, mi pedig haza hoppanáltunk. Nem akartam a mai napon töprengeni. Nem akartam Scorpiuson töprengeni. Túl fáradt voltam. Azon morfondíroztam, hogy addig is, amíg legközelebb (szerencsére csak holnapután) - Marion kérésére - jelenésem lesz a Malfoy kúrián, van egy szabad napom. És történetesen holnap lesz Hugo jövendőbelijének, Lunának a leánybúcsúja. Úgy döntöttem, hogy elmegyek. És addig is, amíg ott leszek, legalább elfelejthetem Scorpiust és az esküvőjét, valamint Andrew Kinget is!