Az emberek változnak. De a férfiak nem...
Ginny949 2008.08.27. 17:05
-
Amikor az első tanítási napon (mármint a téli szünet után) beléptem a Nagyterem ajtaján, James felállt és felém indult. Meglepett, mivel általában tudomást sem vesz rólam, kivéve ha a bájitaltan házijáról van szó, ami azért pofátlanság, végtére is a húga vagyok, vagy mi!
De James most nem a bájitaltan házija miatt jött. Hanem azért, hogy megmutassa anya levelét.
Még el sem kezdtem olvasni, máris megszólalt.
- Muriel néni feldobta a talpát – közölte, és egyáltalán nem látszott szomorúnak. Nem csoda, Muriel néni nem volt egy szeretnivaló személyiség... Különben is, már legalább 120 éves volt!
- Mikor lesz a temetés? – kérdeztem.
- Azt hittem, tudsz olvasni... – mondta flegmán.
- Szóval szombaton utazunk – mondtam a levél elolvasása után.
- Szombaton lett volna randim Linda McLyddal – morogta. – A legjobb csaj az egész suliban!
- Ahogy előtte Anne, Kimberly, Lisa, Kate, Betty, és Tina is, mi?
- Ne szólj bele a magánügyeimbe! – mondta sértetten. – Kate-ről nem állítottam ilyesmit.
Megforgattam a szemem, és ott hagytam. Bánom is én, kivel jár. Úgysem győzném fejben tartani...
Viszont lehetőségem nyílik rá, hogy beszéljek Hermionével és Ronnal, de leginkább Ronnal. Mármint a Rosie-Scorpius üggyel kapcsolatban. Scorppal azóta nem beszéltem. senkinek sem említettem azt a csókot a parkban, és szerintem ő sem, legalábbis nagyon remélem. Talán majd egyszer, ha hetedévesek leszünk, és örökre elmegyünk a Roxfortból. De kinek mondanám el? Lucy teljesen be lenne sózva, Roxy meg csak megvonná a vállát, hogy „te tudod”, Rose-nak végképp nem mondhatom el, Jamesről és Alról meg ne is beszéljünk.
Különben van egy olyan gyanúm, hogy Al szerelmes Nina Prescotte-ba. Ahányszor meglátja a csajt, a cipőjét kezdi bámulni, és elpirul. Amúgy Nina aranyos lány, meg szép is, derékig érő fekete haja van, és nagy kék szeme.
Huh, már csak ezt a hetet kell túlélni, és utazunk haza!
*
Jelentem, túléltük. Péntek van! Most a Kóbor Grimbuszon ülünk, mármint az egész Potter és/vagy Weasley família, inkább nem sorolnám.
Biztos szomorúnak kellene lennünk, végtére is temetésre megyünk, de nem vagyunk azok. A lányokkal majdnem röhögő görcsöt kaptunk az előbb, amikor James siránkozó hangon elmesélte, hogyan vágódott el élete aktuális „nagy szerelme” előtt.
Megpróbáltam Rose-t a Scorpius téma felé terelni, de ahányszor szóbahoztam, süketnek tettette magát. A harmadik sikertelen próbálkozásnál James oldalba bökött, hogy hagyjam abba. Ki vagyok én, hogy ellenszegüljek a nagy James Potter akaratának?
Meg is érkeztünk.
Lehuppantam az ágyamra, és körülnéztem a szobámban. Épp olyan volt, mint szeptember elsején, amikor utoljára láttam, de azért jó volt újra itthon lenni. Persze szeretek Roxfortban lenni, de mégis ez az első otthonom.
Lementem a konyhába, anya szokás szerint ott tett-vett.
- Remélem nem lesz túl hosszú gyászbeszéd – mondtam.
- Abban biztos lehetsz, ugyanis Ron mondja – nevetett anya.
- Mi van? – kérdeztem rendkívül kultúráltan.
- Muriel néni azt kérte a végrendeletében, hogy Ron mondja a gyászbeszédét. Sosem csípte, gondolom még halála után is ki akart szúrni vele. Ron se nagyon kedvelte. De hát ki szereti Muriel nénit?
- Hát én nem. Nem tiszteletlenség így beszélni egy halottról?
- Normális esetben az, de Muriel néni nem tartozik a normális csoportba – somolygott.
- Értem... – mondtam, és arra gondoltam, hogy ha most a néni figyelne minket a másvilágról, azt mondaná: „Mindig mondtam, hogy Ginerva túl szeszélyes, nem tiszteli a rokonait. A lánya sem különb, épp olyan ostoba fruska, mint az anyja volt...” Apa lépett be a konyhába.
- Mi lesz a vacsora? – Tipikus férfi...
- Mit főztél? – kérdezte anya nevetve. – Spagetti – tette hozzá. Kíváncsi vagyok, apa milyen hisztit csinálna, ha egyszer tényleg neki kellene főzni. Először romhalmazzá változtatná a konyhát, azután rendelne pizzát. A férfiak már csak ilyenek...
Vége a temetésnek. Ron nagy keservesen átküzdötte magát a beszédén, ami Muriel néni nem létező jó tulajdonságait taglalta. Nem volt valami izgalmas, Allal végig azzal szórakoztunk, ki tud nagyobbat rúgni a másik lábába. James érdekesebb tevékenységet választott egy véla unokatesó fenekét bámulta, a többiek meg szimplán unatkoztak, ásítoztak, vagy egyéb hasznos tevékenységgel foglalták el magukat.
A tor eseménytelenül zajlott, mellesleg az Odúban tartottuk. Valamilyen rejtélyes okból senki nem volt szomorú, sőt úgy tűnt, mindenki nagyon vidám. A hangulat inkább esküvői volt, mint temetési. Szegény Muriel néni, ha ezt látná!
Rose elég levertnek tűnt. Megpróbáltam vele beszélni, de makacsul ellenáll. Már egészen feladtam a próbálkozást, mondván, hogyan tudnám meggyőzni Ront, ha még Rose-zal sem bírok el? Aztán mikor Ron kiment levegőzni, utána mentem.
- Ó, szia Lily! – köszönt vidáman.
- Jól sikerült a gyászbeszéd – mosolyogtam.
- Öregem, még soha nem hazudtam ennyit egyszerre – nevetett. Itt egy kis hallgatás állt be.
- Képzeld el – törtem meg a csendet -, a múltkori kviddics meccsen furcsa dolog történt.
- Igen?
- Igen. Rose nem mesélte?
- Nem. Mi történt?
- A mardekárosok nekünk szurkoltak. – Hallgattunk.
- Nézd Lily, ha akarsz valamit mondani, bökd ki, nem harapom le a fejed.
- Rosie-ról és Scorpius Malfoyról van szó.
- Már te is kezded? – kérdezte ingerülten. – Megmondtam, hogy nem tűröm el, hogy a lányom egy Malfoyjal járjon!
- De Scorpius nem olyan, amilyennek gondolod. Ő más! A legjobb ember, akivel valaha találkoztam – jelentettem ki, és határozottan a szemébe néztem.
Ron felhorkant, és ekkor egy furcsa dolog történt. Egy bagoly szállt el felettünk, Ron fejére pottyantva egy levelet, amin cikornyás zöld pecsét volt, egy nagy „M” betűvel. Ron kibontotta, a boríték pedig a földre hullott. Megnéztem a feladót, és majdnem hanyatt estem: Draco Malfoy.
Ron arcán végbement egy teljes érzelemskála. Először csodálkozó, aztán mérges, végül meglepett arcot vágott.
- Elolvashatom? – kérdeztem pofátlanul.
- Nem.
- Miért? – kérdeztem, de elengedte a füle mellett. Valahová a semmibe nézett.
- Mond meg Rose-nak, hogy áldásomat adom rá, meg Scorpiusra. És hogy nekem csak azt számít, hogy ő boldog legyen.
Nem ismerem Mr. Malfoyt, és fogalmam sincs, mit írhatott abba a levélbe de abban a pillanatban nagyon hálás voltam neki.
|