Könyvsarok - Könyves és fanfic oldal

14.

Óráknak tűntek azok a másodpercek. Ahogy megfigyeltem a többiek reakcióját, láttam, hogy Rose egész másképp néz Lilyre. Mintha gyanított volna valamit… Vagyis tényleg az iskolában kezdődött az egész.
- Még az kéne! – szólalt meg hirtelen. – Bocsi, Astoria, de nem képes megtanulni, hogy jobb dolog is van annál, mint hogy másokat szívasson, és undorodom attól, hogy azt képzeli magáról, ő a világ teteje, és folyton csak versenyezik Jamie-vel, aki pontosan olyan hülye, mint ő! Nem csodálom, hogy apa, meg a férjed utálták egymást! Én is utálom Scorpiust, úgy ahogy van, úgy ahogy leszáll a seprűjéről, és gúnyosan néz rám, mert megint sikerült majdnem lelöknie mindenkit… Ja, igen, ne higgyétek, hogy őt érdekli a cikesz! Á, dehogy, inkább csak az, hogy ne James fogja meg! Fúj, dehogy! Előbb smárolnék egy durrfarkú szurcsókkal…
Honnan is olyan ismerős nekem ez a szituáció…?
Vártam, hogy Astoria felháborodjon Lily kijelentésein, de csak mosolygott. Titokzatosan. Tudja az igazságot…
- Tényleg nincs benne semmi?
Lilynek talán ez már túl sok volt. Elgondolkodott, aztán segélykérőn nézett rám. De…
JAJ NE!
A fájós hátamat meghazudtolva pattantam fel, és karoltam át Lilyt. Mire a többiek felfogták mi van, Lily vacsorája már a Földközi-tengerben volt.
- Asszem jobb, ha megyünk – nyögte Lily, és közben az arca egyre zöldebb lett.
- Igaza van – helyeselt Astoria. De még mindig mosolygott. Miért teszi ez őt ennyire boldoggá…

A szemhéjam felpattant, mintha robbantottak volna mellettem. A plafont néztem. Ugyanaz a ruha volt rajtam, amiben este elindultam egy jó buli reményében, és később pátyolgattam Lilyt.
Kedd van. A híres kirándulás napja a valamilyen hegyekbe. Nagyszerű.
Nagy nehezen kikeltem az ágyból, és eltotyogtam a fürdőszobáig. Kinyitottam az ajtót, és csuktam is be, egy elásított ’ne haragudj’ kíséretében. De aztán megint kinyitottam, szó nélkül bementem, és hozzáláttam sikálni a fogamat.

- Fáj a fejem. A vodka épp most szállingózik ki belőle – mondtam, mikor megelégeltem Harry kérdő pillantgatásait.
- Mit…
- Lily elhányta magát, és üvegeztünk.
- Jaj, hallottam a régi üvegezéseitekről…
- Borzalmasak voltak… Te Harry, növessz kecskeszakállat. És vegyél egy új keretet. Olyan vastagot, mint amilyen annak a langyi munkatársadnak van.
- Miért, meguntál?
- Nem. Álnevet veszünk fel, és elköltözünk Afganisztánba.
- És miért?
- Rossz előérzetem van. Szerintem, ha majd megtudod, te is pontosan ezt fogod kérni tőlem. Hacsak nem Tibetbe szeretnél menni. De ott van még Irak…

A szerény köreinkből valók már rég elfogyasztották a reggelijüket (James ugye desszertet evett), mikor mi ketten leértünk. Egyedül engem ütött ki rendesen az a két deci vodka… Még Lily is, aki végighányta az estét, úgy ült a helyén, mintha valami svéd masszázsról érkezett volna. Az imádott idegenvezetőnk azzal az idegesítő akcentusával együtt épp akkor érkezett meg.
- Okkéj, okkéj, akkor má á busz viszi önöket á ’egyekbe, a’ol a nap nágy részét eltöltik majd.
- Miért nem megyünk zsupszkulccsal?- kérdezte Hugo.
- Pardon?!
Hurrá. Megint az egész étkező Potteréket nézi. Pedig Hugót még csak nem is én szültem…

Astoria meg a DRÁGA FÉRJE, és a gyermekük épp készültek elhagyni az étkezőt, én meg minden feltűnés nélkül utánuk siettem. A hallban sikerült utolérnem őket, mire Draco kérdőn nézett rám, Scorpius meg csak bambult előre, és körülbelül semmit nem sikerült felfognia, ami körülötte történt. Szóval bevágtam a bájvigyoromat, és éreztettem Mr Malfoyjal, hogy nem vagyok kíváncsi arra az álszent, kétszínű képére, és tovább is állt.
- Figyelj, gondolod, hogy Lily ezek után nem gyanakszik?
- Jaj Ginny, ne hülyéskedj, most egyelőre ott tart, hogy ő tartja titokban, és legmerészebb álmaiban sem gondolná, hogy épp mi titkolunk valamit… És, hogy pont ezt! – nevetett. – Jaj, lazíts már egy kicsit…
- Oké… Ne haragudj azért, amit tegnap mondott…
- Igazat mondott, és az igazságért sosem kérünk bocsánatot. Senkit sem szeretek jobban Scorpiusnál, de sajnos a férjemre ütött, akit szintúgy nagyon szeretek, de ez van. Most megyek, nemsokára találkozunk, szia!
És ellibegett. Elhatároztam magamban, hogy én soha nem akarom megérteni ezt a nőt.

***

Jó másfél órát buszoztunk, és a fülem teljesen bedugult, de megérte. Gyönyörű szép volt a hegyvidék, és ahogy a szerpentines úton mentünk felfelé, néha lehetett látni a tengert. Nagyon szép volt. Megálltunk egy tisztásnál, ahol sok volt a parkoló autó, és a turista.
Két embernek volt csak problémája.
Az egyik, mondanom sem kell, hogy Ronald Weasley, az már nem érdekelt, hogy mi a baja (talán nem volt elég szürke a busz…), de Draco Malfoyt majdnem seggbe rúgtam, amiért olyan beképzelt fejet vágott.
Méghogy ő lealacsonyodjon egy olyan dologhoz, mint a busz?! Könyörgöm, ő már csak emelkedni tud! Egyre inkább aggódtam amiatt, hogy nekem egy nap akár közöm is lehet ahhoz az emberhez.
Már épp elég közöm van hozzá, és ezt Mia minden adandó alkalommal az orrom alá dörgöli. De a második esetben még csak azt sem tudtam kivel smárolok, úgyhogy az nem számít.
De akkor is, jó ég, forgolódik a gyomrom, ha arra gondolok, hogy a kezei valamikor…
- Anya!
James. Ha valami hülyeséget mond, én komolyan mondom, hogy egy életre megcsomózom a nyelvét.
- Anyaa!
- Mivan?!
Két percig nem lehet gyönyörködni a tájban.
- Jössz egy kicsit?
James félénk volt. Még egyszer mondom, hogy James BÁTORTALAN, ÉS NEM BIZTOS ABBAN, AMIT MOND! Csodák is történnek ezen a világon.
- Persze – mondtam, és átöleltem. Szerencsétlen azt sem tudta fiú-e vagy lány. Mondjuk azt néha én sem tudom. Mindenesetre még jobban összeborzoltam a frizuráját, és egy cuppanóst nyomtam a homlokára.
- Apa, te is gyere – mondta.
Harry és én összenéztünk. Vigyorgott, mint a tejbe tök.
- Minek örülsz? – kérdeztem halkan, pedig én is legalább annyira mosolyogtam.
- Annak, hogy megint igazam van – vigyorgott – most jelenti be, hogy terhes…
- Nagyon vicces – forgattam a szemem. Bár az én agyamon és végigfutott ez a gondolat.
Mikor hallótávolságon kívül értünk a többiektől, James szembefordult velünk, megköszörülte a torkát és belekezdett a mondandójába.
- Anya, apa… Tudjátok, én nagyon szeretek a lányokkal lógni, mert… Mert olyan mások…
- Jaj ne, James langyi vagy? – csúszott ki a számon.
Szegény arcán tükröződött a felháborodás, de nem adott neki hangot. Inkább Harryhez fordult.
- Mennyi idő, amíg kimegy, vagy mit csinál a fejéből a vodka?
Na igen, büszke vagyok rá, hogy 17 lesz, és még nem rúgott be. És megint eszembejutott Lily, aki már 14 és fél évesen túl volt rajta…
- Ne haragudj, tudom, hogy nem vagy… Folytasd.
És próbáltam a nagy, komoly anyuka lenni, aki sosem tudtam.
- Szóval… Ti is tudjátok, hogy sok lány szerelmes belém, és én is voltam néhányba. De meguntam ezt az egészet, hogy James Potter a nagy nőcsábász, meg minden. És miután Lily kezdett meghülyülni, akkoriban kezdtem én is…
- Meghülyülni?
- Anya!
- Folytasd.
- Szóval, akkor kezdtem rájönni, mit jelent az a szó, hogy kihívás. Lily barátnői, Sam, Pixie, meg a többi, ők az igazi lányok, nem azok, akikkel összejöttem. De mint mondtam, Lily barátnői egyfolytában csak röhögnek rajtam, és mikor megpróbáltam flörtölni az egyikkel, a képembe mondta, hogy egy barom vagyok, és kopjak le.
- Bizony Jamie, jobb, ha még most megtanulod, hogy nagyot lehet esni onnan fentről. – bólogatott Harry.
- Rájöttem, hogy én márpedig meg fogok hódítani egy olyan lányt, aki nem adja magát!
- És a házi dolgozatot mikor fogod megírni?
Ginny Weasley, tartsd a pofád. Mit Weasley, légy Potter… A méltóságteljes Mrs Potter.
Nem megy.
Escada estélyiben?
Úgy már igen.
- Tegnap este vacsoránál rá is jöttem, személy szerint ki lesz az. – folytatta szemrebbenés nélkül, halál komolyan. Majd megfordult, és rámutatott egy szőke, furcsa pofákat vágó lányra. Szívdobbanásnyi szünet után rájöttem, hogy épp Draco Malfoyt utánozta. A nyakát nyújtogatta, felfelé nézett, és úgy tett, ahogy Astoria DRÁGA FÉRJE; idegesen söprögette le az ingjéről a rászálló mikroszkopikus méretű koszmolekulákat, vagyis nekem mindegy, hogy miket, de mindezt olyan élethűen tette, hogy feltört belőlem a vihogás.
- Jaj, James, ne értsd félre, nem azért… - hadartam, és jó szorosan átöleltem. – De hogy jöttél rá, hogy pont Liisa Darcyt kell meghódítanod?
James elvigyorodott, és pont úgy csillogott a szeme, mint amikor Harry visszaemlékezett a kettesben eltöltött meccs utáni ünneplésre a párizsi hotel jacuzzijában…
- Tegnap, vacsoránál egy csapat lány jött oda hozzám, beszélgettünk, erre odajött Lily meg Liisa, és ő folyton beleszólt abba, amit mondtam, végül teljesen lejáratott a francia lányok előtt, én meg rájöttem, hogy totál beleestem…
Ha hazaérünk, megkérdezem Ron Weasley pszichológusát, hogy nevezik azt, mikor valaki élvezi, ha bántják. Hoppá, Ron Weasleynek nincs pszichológusa. Sebaj, én fizetem neki abból a pénzből, amit eredetileg egy Chanel kabátra tettem félre.
- Jólvan, kicsi fiam, egészségedre – nevettem, és újfent megszorongattam. Az én félresikerült Jamie-m.
- De anya, én komolyan mondom! – tiltakozott.
- Figyelj, ő Päkerinen, és előbb rohan végig meztelenül az Oxford Streeten, minthogy kimondja: szeretlek.
- Akkor én megváltom a világot – jelentette ki, és kibontakozott az ölelésemből. – Na viszlát.

***

Csend. Szerelem. Kell ennél több?
Lily, Al, Jamie, Hanne, Liisa, és Rose együtt tűntek el, mélységes csendet hagyva maguk után ott, ahol letáboroztunk.
Ahogyan ezt tapasztaltam, úgy néztem Harryre, mint egy szerelmes tinilány.
- Gyere, fedezzük fel a természetet – búgta a fülembe.
Szorongattuk egymás kezét, akár 15 évesen. A nap besütött a fák leveli közt, és még szebbé tett mindent. Nekidöntöttem az egyik fa törzsének, megragadtam a gallérját, és letámadtam. Ó, anyám de jó volt…
Legalább tíz percig ölelkeztünk, és hülyeségekről sugdolóztunk. Például, hogy miért kék az ég.
Az ég talán pont azért kék, mert a velünk szemben levő fatörzsbe egy szív volt vésve. Nyomban el is csórtam volna az ötletet, és gigantikus szívet rajzoltam volna a mi fánkba is, belül egy szép nagy G-vel, és H-val, ha csak… Nem veszem észre, hogy a másik szívben egy nagy P, és egy nagy M látható.