Könyvsarok - Könyves és fanfic oldal

13.

A hangulat estére egész felszabadult lett. Ugyan egyáltalán nem örültek neki, hogy mi lányok lelépünk, de nem lehetett kifogásuk, mert mint az kiderült, Harry és Ron egész délután lófráltak, és mikor visszajöttek a szállodába, kipróbálták a teniszpályát. Tehát Lily a tulajdon apjának üvöltött az erkélyről, hogy hagyják már abba ezt a pattogást, mert szétmegy a feje.
Vacsora után felmentünk a szobánkba, és próbáltam volna átöltözni, ha Harry nem veti be a kiskutyás nézését.
Nagy nehézségek árán végül sikerült magamra öltenem az egyik kincsemet, egy Donna Karan blúz SZEMÉLYÉBEN. Még mindig nem gyúgyultam ki a szenvedélyes ruhaimádatomból…
A régi idők emlékére a kiengedett hajamat egy tupírfésű segítségével dobtam fel, a pálcámat meg a farzsebembe tettem – nézzék, aminek akarják. A lényeg, hogy megint majdnem 20 évesnek néztem ki. Merlinkém, de akkor még nem volt úszógumim, mert kviddicseztem… Nem kéne visszatérnem?

- Még pasizni is fogsz? – kérdezte Harry, mikor készültem elbúcsúzni tőle.
- Ki tudja – vigyorogtam.
- Olyan jó illatod van… - próbálkozott, de nem hagytam magam. Most mindennél fontosabb, hogy Lilyvel legyek.
Örömmel láttam, hogy a többiek a hallban, boldogan ismerkednek, és még a vacsoránál beavatott Astoria is szót ért Miával. Lily és Liisa meg már barátságkarkötőt hordtak. Gyorsan tud ő barátkozni, de nem akárkivel…
- Na végre, Gin – sóhajtott fel Mia, és közelebb lépett. – Nem vagyok oda az ötletért, hogy a holland kiscsaj velünk jöjjön. Úgy néz ki, mint aki 5 percen belül kijelenti, hogy álmos…
- Jaj Mia, akkor majd hazajön az anyukájával. Most mondjam azt nekik, hogy…
- Ó Ginny, isteni ez a blúz hol vetted? – örvendezett Astoria, és odatipegett hozzám a Prada topánkájával. Érdekes, mindig irigyeltem a hosszú lábai miatt, de Mia mellett ez fel sem tűnt.
- Na, induljunk! – toporzékolt izgatottan Rose.
A kis csapatunk nekilódult. Látszott, hogy errefelé az emberek inkább éjszaka élnek – pont, mint Sohóban. Mindenfelé emberek, mintha utcabál lenne.
Hermione, és Mrs Janneke vállalták a sereghajtók szerepét, a lányok középen mentek, míg én, Astoria és Mia az élen sutyorogtunk.

- Mi van Scorpiusszal? – érdeklődtem.
- Délután sikerült zavarba hoznom.
- Konkrétan? – kíváncsiskodott Mia.
- Elejtettem egy megjegyzést, miszerint nem értem mit evett azon a szőke libán. Ez a Lily legalább kviddicsezik. És sokkal helyesebb.
- Erre ő?
- Úgy elvörösödött, hogy csak néztem, és valami olyasmit motyogott, hogy nem érdekli.
- Tipikus Malfoy – forgatta a szemét Mia, mire „véletlenül” rátapostam a balerinacipős lábára. – Egyébként Ginny mesélte, hogy…
Ginny bevetette a sárkányos nézését, nem mesélt semmit. Mia elharapta a mondat végét, és úgy tett, mint aki addig is csak dúdolgatott. Astoria mindezt nem igazán fogta fel, csak a „tipikus Malfoy”-on nevetett.
- Tényleg kemény dió – hagyta helyben – de én nagyon örülnék, ha… Érted.
- Tudod, rájöttem, hogy nem nagyon kéne megtudniuk, hogy nekünk ez tetszik. Lily utálja, ha valakivel össze akarom terelni, és tuti, hogy ezt az egész helyzetet is valahogy így fogná fel.
Mia és Astoria bólogattak.
Ahogy haladtunk a belváros felé, kezdett előtérbe kerülni a korzikai éjszakai élet; fények, szórakozóhelyek, miniszoknyás grilltyúkok rózsaszín pórázzal a kezükben, előttük egy mikroszkópnyi csivavával, és az őket bámuló bulizó ifjúság.
- Liisa, ha ilyen leszel megverlek – jelentette ki Mia, mire Astoria és én nevetni kezdtünk, Lily és Liisa meg egyre csak olyanokat szajkóztak, hogy Merlin ments, meg hogy ők sokkal többre hivatottak az életben.
- Persze, gitárzúzásra, mi? – reagált Mia. – Hova menjünk?
- Én nem ragaszkodnék ezekhez a hangos helyekhez… - mondta Mrs Janneke.
- Megmondtam – sziszegett Mia.
- Jaj Helga, lazuljon már el egy kicsit! – dalolászott Hermione.
- Hilda…
- Akkor az! A lényeg hogy velem 39 évente történik ilyesmi, úgyhogy ma bulizni fogunk! – mondta, és nagy vigyorogva előresietett. A négy lány boldogan követte, míg mi szájunkat tátva néztük Hermionét.
- Ez szívott valamit?

***

Eleinte úgy tűnt, a nagy éjjeli lófrálás mégsem jön be. A szórakozóhelyek túl tömöttek voltak, Mrs Janneke pedig eleve nem akarta Hannét egy olyan helyen tudni (időközben inkább ránk hagyta Hannét, mondván ő nem bírja ezt. A kislány ellenben egész jól bírta…), az utcán túl sokat fütyültek Lilynek, ami engem nyugtalanított, ráadásul még Hermione felszabadult viselkedése is zavarba hozott. Lehet, hogy aztán mégis legurította azt a lángnyelv whiskyt?
- Vegyünk valami piát, és üvegezzünk a parton. – ajánlotta Lily.
- Ácsi, lányom megbeszéltük, hogy előttem nem bulizol.
Lily a szemét forgatva sóhajtott.
- Akkor majd ti megisszátok.
Csend. A lányok látszólag egyet értettek, én, Mia és Astoria azonban nem voltunk oda az ötletért.
- Vetkőzős póker? –vetette fel Liisa.
- Mennyibe kerül egy üveg Finlandia? – vágtam közbe. Bármit, csak vetkőzős pókert ne. – Szerintetek, azt lehet kapni egy éjjel-nappaliban?
Abban mind egyetértettünk, hogy a póker mégiscsak túlzás, így a többieknek sem volt választása. Pedig én aztán tudom, miféle szörnyű dolgokat tud kitalálni Lily… Kész túlélőtábor vele üvegezni.
De akár ki is használhatnánk az alkalmat. Ha ügyesek vagyunk, megtudhatunk dolgokat róla és Scorpiusról, anélkül, hogy gyanakodni kezdene.
Astoria vállalta, hogy bemegy a boltba az italért, ha már lángnyelv whiskyt úgysem kapnánk sehol.

- Anya – súgta Lily – nem mehetnénk a jachtra?
- Persze, az kéne még, hogy jól beleszédelegj a vízbe. Egyébként meg mit mondanánk Hermionénak, és Rose-nak?
- Most mit? Ők nem rágnának be…

***

Miért van az, hogy mindig, de tényleg mindig, ha Lily Luna Potter akar valamit, azt előbb vagy utóbb úgyis megkapja?!
Egy kis kört alkotva ültünk a jacht orránál, az ülőkék mellé telepedve. (Fentről ugyanis nem lehetett volna pörgetni az üveget.)
Ragaszkodtam hozzá, hogy Lily mellettem üljön, a balomon pedig Astoria terpeszkedett. A sor Hermionétól (aki a hírre, hogy a jacht igazából a miénk, csak szórakozottan annyit mondott: oké) indult volna, de nem akart inni, így aztán Hanne avatta fel az üveget.
Meglepett, hogy ennyire tudott bánni vele. Nemsokára kiderül, hogy nem is egy ártatlan kisangyal? Mindenesetre jól meghúzta.
Rose csak félénken kortyolt egyet (szerintem azt is kiköpte), Mia a tőle megszokott módon, Astoria az ő előkelősködő stílusában, én csak próbáltam ellazulni, Lily szájából jómagam vettem ki az üveget, Liisa pedig boldogan elfogyasztotta a maradékot.
- De most egy évig nem iszol semmit – mondtam Lilynek. – Sőt, soha többé nem ihatsz semmit. Vajsört sem! Töklevet fogsz inni, meg vizet.
- Jaj Ginny, lazulj már el… - szólt Hermione. – Majd a King’s Crosson, jó? – Egyébként, ha lenne veritaserumunk, sokkal viccesebb lenne az egész.

Liisa pörgetett először. Könyörögtem Merlinhez, hogy ne én legyek az áldozat… És a saját édesanyját kell kihívnia!
- Vastata tai uskalta?* – kérdezte gonoszan vigyorogva. Egyik üvegezésünk alkalmával Mia is finnül kérdezte, így tudtam, az utóbbi sokkal, de sokkal szörnyűbb…
- Merek – felelt Mia. Liisa még gonoszabban vigyorgott. – Hadd legyen neked gyereknap…
- Kiállsz a hajó végére, és melltartóban elénekelsz egy Celine Dion számot.
Cikibbet nem is mondhatott volna. Mia szemrebbenés nélkül teljesítette a feladatot, én azonban – énekesi vénáit ismerve – elmotyogtam egy disaudiót.
- Ez így nem jó, anya nem halljuk… - tiltakozott Lily.
- Inkább örülnél – vágott közbe Liisa.

A második pörgető Lily volt.
- Rosie! – kiáltott kárörvendően Hermione. – na, lássuk, mi sül ki ebből.
- Felelsz, vagy mersz?
- Felelek – vágta rá gondolkodás nélkül. Elég furcsa volt tőle. Mindig gondolkodik, mielőtt megszólal, ellenben az én forrófejű Lilymmel…
- Hmm – forgatta a szemét Lily – Mondd csak, Rosie, hányszor gondoltál már arra, hogy lefekszel Boid Finnegan-nel?
Ebbe a kérdésbe még én is belevörösödtem, nem beszélve Hermionéról, aki, felnyögött, amint ezt hallotta.
- Most számoljam meg? – kérdezte Rose zavartan mosolyogva.
- Jaj, pontosan tudod…
- Jólvan, jólvan, legalább… Izé, 60-szor.
- Micsoda? Vagyis te minden hatodik éjszakán vele álmodsz? Jézusom Rosie, miért nem mondtad, hogy beszélgessünk?
Rose kivételével – aki a tenyerébe temette vörösben égő arcát – mindenki felnyerített. Jaj, szegény… Aztán Hermione fejszámoló művész is lett időközben?
- Na jó, haladjunk – sürgettem a népet. – Én jövök.
Pörgettem… És az én áldozatom nem más, mint Hanne. Most mit tegyek? Szívassam meg? Merlinkém, segíts…
- Felelsz, vagy mersz?
- Felelek.
Most mit kérjek egy olyan lánytól, aki… Tényleg! Megkérdezem, mit gondol a hódolójáról.
- Mit gondolsz Alről?
Hanne csillogó szemmel válaszolt.
- Isteni srác! Olyan édes fülei vannak!
Olyan édes fülei vannak? Jó ég.
- És mikor elpirul… Csak ne lenne ilyen kis… Félős.
Nagyszerű! Akkor ezek után nem lesz nagyon gáz, ha megkérem, hogy hajtson rá Albusra. De nem mulasztottam el fejbevágni a pálcámmal Lilyt, aki épp Albust cikizte.
Astoria nem akart pörgetni; épp a tengerben gyönyörködött.
- Majd a végén…

Így Mia jött, és látszott, hogy a lányán akar bosszút állni. De… Engem sikerült megtalálnia.
- Felelsz, vagy mersz?
- Felelek…
- Nem jó anya, mindenki felel! – tiltakozott Lily. Most jól lelegyintettem, és várakozva néztem Miára. Aki túl veszélyesen mosolygott…
- Milyen gyakran…
- Nem, Mia mondtam, hogy ilyet ne kérdezz! Ezt nem mondom el.
- Nem is tudod, mit akarok kérdezni!
- Mondd – morogtam.
- Milyen gyakran szoktatok Pott…
- Megmondtam! – mérgelődtem, mire Lily tüntetően befogta a fülét. És most az egyszer nem is csodáltam. Nem, és nem! Ez az egy dolog, amiről nem vagyok hajlandó beszámolni.
- Akkor sajnos be kell, hogy dobjunk a tengerbe – mondta sajnálkozva Mia. Sárkányos nézés. – Hetente? – próbálkozott. Nem reagáltam. – Naponta..?
- Néha! – vágtam rá mérgesen.
- Konkrétan…? – csatlakozott Hermione. Hát ez hihetetlen! Nincs jobb témájuk…
- Egyszer-egyszer – ráztam a fejem.
- Átlagosan hányszor? – pislogott Astoria. Jaj, Merlinkém…
- Akkor erre felelj: Utoljára mikor?
Összeszorítottam a szám, és az eget kémleltem.
- Akkor sajnos be kell, hogy dobjunk a cápák közé – sóhajtott Liisa.
- MI?! – pattantam fel – Azt mondták itt nincsenek is cápák! Jólvan, jólvan, tegnap előtt!
A többiek (Lily hangosan dúdolgató személyét kivéve) elégedetten vigyorogtak, én meg legszívesebben mindegyiket egyenként átkoztam volna palacsintává.
- Légy boldog. Kérdezhettelek volna valaki másról is… - mondta Mia halkan.
- Ne merészeld. Az csak egy csók volt.
- Kettő.
- 5 év különbséggel.
- Akkor is.
- Fogd be!

- Hadd pörgessek! – szólt csillogó szemmel Astoria. – Kedvet kaptam.
Az üveg nyaka Lily felé mutatott. Végiggondoltam, milyen lehetőség ez most, és sokatmondóan néztem Astoriára.
- Felelsz, vagy mersz?
Lily szerintem mert volna, legalábbis a magabiztos pillantásaiból erre következtettem. Valószínűleg Astoria egy picike konfúziós bűbájjal elérte, hogy Lily felelni akarjon.
- Ó már – színészkedett – pedig olyan jó kis dolgot találtam ki neked… No de mindegy. Akkor… Jaj, sosem voltam jó a kérdésekben… Mondjuk, legyen… Járnál a fiammal?
Meg mertem volna esküdni, hogy Lily szívverése kimaradt néhány pillanatra.

Mire nem jó egy üveg Finlandia?