12.

Hermione alaposan kiöntötte a lelkét nekem – én ragaszkodtam hozzá, akkor is, ha többen hiányoltak minket az ebédről.
Csak késő délután mentünk ki a szobából, és addigra már Hermione is rendbejött. Rose szólt, hogy ők lemennek a partra, így aztán mi is követtük őket.
A part aznap nagyon forgalmas volt, az önbizalmam pedig mínuszba süllyedt, miután véletlenül ráléptem egy húsos banya kezére, és az fájdalmasan felnyögött.

- Ennyire dagadt lettem?! – fordultam Hermionéhez. – Te jó ég! Ha tényleg terhes vagyok…
- Miért baj az? – kérdezte szórakozottan Hermione. Azt hittem, megfogom, és beledugom a fejét a homokba.

Érdekes módon, Rose és a többiek Jannekééknél táboroztak le. Nem terveztem, hogy fürdök, de inkább rászántam magam, ugyanis kezdtem unni Janneke úr dicsérő szavait. Persze jól esett, de összehoztam a büszkeséget és a dagadtságot, és már semmi kedvem nem volt az egészhez.
Örömmel konstatáltam, hogy Albus feje már csak rózsaszínes, feltételeztem ugyanis, hogy az elején Hanne minden egyes kiejtett betűjétől elvörösödött. Ha ezt előre tudom, Felix Felicisben fürdetem…
Hanne csak mosolygott Albusra, aki ettől még inkább zavarba jött. Mondjuk, ha meg abbahagyná a vigyorgást, Al még jobban zavarba jönne.
James elgondolkodva ült a gyékényén. Ritka pillanat az ilyen… Le is ültem mellé, és a gondolatai felől érdeklődtem.

- Madeleine – mondta elhúzott szájjal.

Pedig pontosan tudja, hogy a francia lányokkal mennyire nem érdemes ujjat húznia. Példa erre két unokatestvére. Dominique-nak még pálcája sem volt, mikor néhány éve karácsonykor úgy elátkozta Jamest, hogy napokig beszélni sem tudott… Mindezt azért, mert James leöntötte valami lével Dominique ruháját.
Én magam nem voltam mérges, James akkor épp kamaszodott, és napokig képes lett volna megszakítás nélkül arról beszélni, hogy kinek, és miért húzta meg a haját a suliban… Billtől azonban szegény kislány életfogytig tartó szobafogságot kapott. Ha jól emlékszem valami ilyesmivel fenyegette. De nem is tehetett róla, csak mérges volt…

- Írtál már neki?
- Hagyd. Most gondolkodom.

Megvontam a vállam. Hagytam is, mert ilyesmi tényleg nagyon ritkán fordul elő nála.
Vonakodva váltam meg a strandruhámtól, mert még mindig azon rágódtam, hány tonnát szedhettem fel, mióta nem kviddicsezem. Ó, pedig mennyire szerencsés voltam!
Mire megvoltam mindennel, már mindenki a vízben volt (még James is felhagyott a gondolkodással), csak én és Hermione maradtunk kint. Magamban próbáltam dönteni, mi a rosszabb: Ha bemegyek a vízbe, és amíg végigverekedem magam az Astoria-féle nők napágyain, ők látják, hogy ráng a háj a hátsómon, vagy pedig itt maradok, és tűröm, hogy mindenki lássa az úszógumimat.

- Nem vagy kövér – jelentette ki Hermione. Te jó ég! Ez megtanult olvasni a gondolataimban!
- Tudod te, miféle kockázatokkal jár az, ha valaki túlsúlyos? – vágtam vissza. – Szívbaj, veseelégtelenség, és még sorolhatnám…
- Két dekától még senki nem kapott szívrohamot – felelte nyugodtan, és az orrára biggyesztette a napszemüvegét. A szemet forgatva dőltem hátra a gyékényen. A felhőtlen eget kémlelve tereltem a gondolataimat Scorpius és Lily ügyére. Mintha Merlin odafent tudta volna, hogy arra vagyok kíváncsi, hol van a lányom, Lily a lehető legfeltűnőbben felvisított, aztán fröcskölt. Gyanítottam, hogy éppenséggel Jamest próbálta belefojtani a tengerbe.

- Ginny, a gyerekeid ölik egymást – tájékoztatott Hermione. Csak lelegyintettem… Ő nem tudja, hogy mindig azt teszik?
Szóval Astoria segít. De mit? Lily egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki épp Scorpiusra gondol. Azzal volt elfoglalva, hogy a bátyja ne jusson levegőhöz. Persze annyira még nem erős, úgyhogy James feje újra felbukkant a vízből, és legyűrte Lilyt.
Astoria most akkor ahhoz ragaszkodik, hogy Lily és Scorpius összejöjjenek, vagy ahhoz, hogy… Mihez ragaszkodhatna még? És én mihez ragaszkodom? Azon kívül, hogy Lily legyen megint olyan édes kis hatéves, hosszú vörös copfokkal, mozgó tejfogakkal, és üvöltsön Harry versenyseprűjéért…
De ha ez már annyira kivitelezhetetlen, akkor másodsorban lehet az is, hogy neki és Scorpiusnak ne kelljen attól félnie, hogy a szüleik karóba húzzák őket, amiért gyengéd érzelmeket táplálnak…
Még mindig furcsa volt ebbe belegondolnom. Én 14 évesen úgy undorodtam Malfoytól, mint annak a rendje. Mondjuk…

- Duci Juci!

A le-lecsukódó szemhéjam felpattant, az agyam meg lázasan kattogni kezdett. Duci Juci? Egy dolog, hogy… De miért olyan ismerős?
Ülőhelyzetbe tornáztam magam a gyékényen, és nem törődve a hátammal, hátrakaptam a fejem, oda, ahonnan a hang jött.

- Ez nem lehet igaz! – sikkantottam. Hermione ijedten felült. Vicces volt, annyira hirtelen, hogy lerepült a szemüvege.

Mia Päkerinen állt ott, teljes életnagyságában. A nagyságot kiemelném, ugyanis 20 évesen 183 centi magas volt. Ugyanaz a régi mosoly… Felpattantam, és szorosan átöleltük egymást.

- Mi a francot keresel te itt? – kérdeztem, bár sugároztam a boldogságtól.
- A Minisztériumban mondták Darcynak, hogy jöjjön ide, mert családbarát, meg nemtudommi. Aztán idejöttünk egy hétre.
- Aiti anna meidän mennä jo!* - kiáltott egy lány Mia háta mögül.
- Darcy – tátogtam. – Darcy elvett?
- El - mosolygott Mia. – És ez a pokolfajzat itt a hátam mögött Liisa Darcy.
Mia maga elé tolta a rosszkedvű lányt
- Kusipää!…* - nyávogott. Nagyon hasonlított Miára. A szeme barnás zöld, az orra szeplős, a haja szőke, tépett, elöl egy rendkívül feltűnő, rágógumi rózsaszín tinccsel. Tonks jutott hirtelen az eszembe.

- No lám, a bagolycsaj?

Mia „üdvözlő” szavaiba én vörösödtem bele. Mindig bagolycsajnak hívta Hermionét…
- Hermione… Emlékszel még Miára?
- Persze, hogy emlékszem – mosolygott, majd ő is üdvözölte Miát.

- Minä käyn vitun kuumana!* – szólt megint Liisa.
- Amúgy – kezdte Mia – Nagyon jó bőrben vagy. Olvastam a kis balesetedről a Prófétában. Szívás – vigyorgott.
Ő már csak ilyen. De ezért szerettem meg.
- Ja… Hát ilyen az élet.
- Na és, hol van a kapocs-gyerek?

Mikor kiderült, hogy terhes vagyok Harrytől, Mia elnevezte kapocs-gyereknek Jamest.

- Várj egy pillanatot – mosolyodtam el – James, hoztam sütit!
20 másodperc sem telt belé, és az én drága fiam, már is ott állt, és a sütit kereste.

- Ó… Hello! – üdvözölte zavartan Miáékat.
- James, ő itt Mia Päkerinen, akiről annyit hallottál.
Nem figyeltem, de közben Lily is megjelent (gondolom azzal a szándékkal, hogy megtömi Jamest süteménnyel), és mikor észrevettem, láttam, hogy enyhe csodálattal néz Miára.
- Lily Potter – lökte félre Jamest, és a kezét nyújtotta Mia felé. Liisa és Lily meg pillanatok alatt összebarátkoztak.
- Mia, van kedved sétálni egyet a kikötőhöz? Rengeteg mesélnivalóm van.
Mia boldogan rábólintott az ötletre, és már Liisa sem vágott olyan savanyú képet. Végre elkezdett angolul beszélni, és szóba elegyedett Lilyvel.

- Kultaseni!* – szólt valaki a közelünkből, mire Mia forgatni kezdte a szemét.
- Csak egy bizonyos ajtó mögött vagyok az aranyod – morogta. Azt mondtam, hogy extra romantikus a csaj?
Hosszú hónapok, és átbeszélgetett éjszakák fő témája közeledett felénk. Alig változott valamit.
- Ginny! Hát ti hogyhogy…
- Jaj Darcy, majd máskor elmeséli, most sok fontos megbeszélnivalónk van – mondta Mia, csókot nyomott a férfi szájára, és maga után húzott.
- Liisa, itt maradsz! – kiáltotta, miután elindultunk.

***

Nagy vonalakban beszámoltam Miának az elbúcsúzásunk óta eltelt 15 év eseményeit, és ő is, hogy vele mi történt. Kihagyhatatlannak tartottam elmondani neki, hogy Lily kibe szerelmes.

- Harry gyermeke, meg a Malfoy magja?! – kiáltott fel először meglepetten. – Ez így… hú, van ízlése a lányodnak. Úgy értem… A múlt megismétli önmagát, nem igaz? – vigyorgott.
- Hagyjuk ezt, jó? Ma is Büszkeség és Balítéletet próbáltam olvasni, először te meg Darcy jutottatok eszembe, aztán Malfoy…
- Jól van, ne firtassuk a múltat!
- Mesélj Liisáról!
- Róla? Hmm… Elsőévesen kicsapták a Beauxbatons-ból. Elsőévesen érted? Mit csinálhat egy 11 éves kislány…
- Na de miért?
- Én már nem is tudom, mindenki mást mond. Szerintem csak pofára megy a dolog, és Liisa nem nyalt be semelyik tanárnak. Most Norvégiába jár de folyton sír, hogy vegyem ki onnan… De ez sajnos nem olyan egyszerű.
Bólintottam, és megörültem a gondolatnak, hogy Lilynél azért mégiscsak van rosszabb.

- Te figyelj, van egy ötletem. Ez még a bagolycsajnak, meg a kis bagolycsajnak is jót tenne. Este találkozzunk, és járjuk körbe a várost, csak mi lányok!
- Ez nagyon jó ötlet! De kérlek, hogy ne hívd őt Bagolycsajnak…
- Jól van, olyan hülye neve van, ki sem tudom mondani…

Boldogan konstatáltam, hogy Mia körülbelül semennyire sem tudott megkomolyodni.
De aggaszott, amit mondott. A múlt megismétli önmagát, Merlinkém…
Lily tényleg az anyukájára ütött.




1.* = Anyu, menjünk már!
2.* = Légyszi…
3.* = Melegem van!
4.* = Aranyom