- Fluffy, ne nyávogj már annyit! - szóltam rá a macskámra, miközben kihúztam az egyik mélyebb fiókot, amiben tároltam az eledelét. - Mindjárt kapsz enni!
Csöngettek. Ránéztem az órára, majd magamra. Délelőtt háromnegyed kilenc volt, rajtam meg egy szál köntös éktelenkedett. Gyorsan kiszórtam Fluffy tálcába egy kis tápot, majd az ajtóhoz botorkáltam. Sietve kinyitottam, mire kit látok magam előtt?
- Hermione, téged meg mi lelt? - kérdezte Ron, miközben végig mért a szemeivel, majd megállapodott a feldúltságról árulkodó hajamon.
- Gyere be! - szóltam rá mérgesen, majd behúztam a lakásba.
Leültünk a bárpulthoz, egymással szemben, majd megkínáltam a frissen elkészített kávéval.
- Elmondanád végre - itt ivott egy kortyot -, hogy mi a bajod?
- Későn keltem. - Gondoltam, hogy ezzel nem fogja beérni, ezért folytattam: - Tegnap jött egy levél az igazgatótól, hogy készítsek el neki egy nagyon fontos irományt. Eléggé sokáig tartott megírni az ő igényeit figyelembe véve. Aznap vissza is küldtem a baglyával.
- Gonosz egy igazgató ez az igazgató - bólogatott Ron. - Ilyen dolgokkal zaklatni az alattval...
- Mit mondtál? - szakítottam félbe hirtelen támadt indulattal. - Alattvaló? Én? Előbb lépek a helyébe, mint hogy mi eljutunk ma az Odúba.
- Hú, tényleg! - csapott a pultra Ron. - Menjünk, anya már biztosan vár... Na, öltözz!
- Jól van, jól van! - forgattam körbe a szemeimet. - Ezek a férfiak...
- Mi van a férfiakkal? - kiabált az ajtóból Ron.
- Semmi, semmi - motyogtam, azzal gyorsan magamra varázsoltam egy tavaszi ruhát. Megfésülködtem, és kontyba fogtam a hajam.
- Gyönyörűen festesz! - dicsért meg mosolyogva Ron, majd magához ölelt az egyik karjával, és megcsókolt.
- Igyekeztem... - mondtam, majd megragadtam a karját, és kivonszoltam a lakásból. A folyosón elvégeztem egy pár muglibiztos varázslatot az ajtóra szegezett pálcával. Újra megfogtam a kezét, és dehoppanáltam Ronnal az Odúba.
Ahogy megérkeztünk, egyből kutyaugatást hallottam. Aztán feltűnt Jack, Ron gyönyörű border collie-ja.
- Ő itt Jack - mutatta be nekem a kutyáját. Leguggoltam hozzá, és megsimogattam.
- Nagyon szép állat - jegyeztem meg mosolyogva. - Bemegyünk?
- Persze. - Nem sokára megláttam Mrs. Weasleyt, aki - szokásához híven - szorgosan tett-vett a konyhában.
- Hermione, kis drágám! - üdvözölt, majd megölelt. - Régen nem láttalak.
- Én is régen láttam magát, Mrs. Weasley - feleltem. - Ginnyék itthon vannak?
- Igen, igen, azt hiszem, hogy a szobájában van Harryvel - mondta elgondolkodva. - De nem szeretnétek előbb enni valamit?
Ronra néztem kétkedve, mire megvonta a vállát.
- De igen, az jól esne - válaszoltam.
- Remek. Akkor üljetek asztalhoz. Készítettem valami nagyon finomat nektek - hadarta, miközben elhaladt a pultok felé.
- Anyukád tudja már, hogy együtt vagyunk? - suttogtam Ronhoz hajolva.
- Nem t'om. Ha még most nem is, majd rájön ő magától...
Ekkor visszatért Mrs. Weasley az asztalhoz, két karján két tálcával, amik tele voltak pakolva finomabbnál finomabb ételekkel. Lerakodott az asztalra mindent, miközben a szeme sarkából felénk sandított, majd zavartan pislogott párat mosolyogva.
- Látod? - kérdezte Ron halkan. - Máris sejt valamit. Biztosra veszem, hogy nem fogja kibírni, hogy szóvá ne tegye. Figyeld csak meg!
- Hermione! - kiáltott felénk Ginny, miközben Harry társaságában lejött a lépcsőn. - Hallottuk, hogy itt vagy.
Megölelt, majd leült mellém az egyik székre. Harry is ugyanígy tett, de ő azzal a különbséggel, hogy rajtam kívül Ront is üdvözölte. Mindenki vett magának a tálcáról valamilyen ételt, majd neki is látott az elfogyasztásának. Mrs. Weasley fáradtan huppant le az asztal végén lévő székre.
- És hogy s mint? - kérdezte Harry, miközben harapott egyet a dzsemes kenyeréből.
- Én jól vagyok, köszönöm - feleltem. - És te... ti Ginnyvel? Hogy álltok az esküvővel? - itt félve Mrs. Weasley felé pillantottam, tartva attól, hogy megvetően fel fog horkanni. Ugyan ez nem történt meg, mégis tiltakozva elfordult az asztaltól.
- Hát... öhm... tervezgetjük, de csak augusztusban lesz megtartva, ha minden jól megy - mondta Harry.
- Értem. És hol lesz?
- Valószínűleg Londonban. De még nem tudjuk, melyik templomban - sietett a válasszal Ginny. - HA mindenkinek jó lesz így...
Észre vettem, hogy végig az édesanyját nézi. Mrs. Weasley hajlandó volt ugyan erre a megnyomott "HA"-ra felénk pillantani, de továbbra sem bocsátkozott beszélgetésbe.
Harry ekkor vigyorogva hordozta végig rajtunk a tekintetét. Aztán felénk hajolt:
- El tudom képzelni, hogy ti hamarabb összeházasodtok, mint mi.
- Hogy micsoda? - hüldeztem. Vetettem egy pillantást Ron felé, aki szintén meglepődött képet vágott.
- Na, ki vele! Mikor lesz? - hadarta Harry.
- Semmi sem lesz - feleltem megbotránkozva. - Harry, Ron még... még... nem kérte meg a kezem. - Ezt úgy mondtam, hogy csak Harry hallhassa.
- Szerintem egyétek meg a kaját. Majd utána folytatjátok a... a... sugdolózásotokat - javasolta ingerülten Ron.
Ijedten elfordultam Harrytől, majd Ginnyhez szóltam:
- Nem szívesen fogadja a hírt, igaz? - böktem a fejemmel Mrs. Weasley felé.
- Hallani sem akar róla - sóhajtotta tenyerébe támasztott fejjel. - Azt mondja, hogy nagyon elhamarkodjuk.
- Tessék? Ginny, lassan huszonöt éves leszel! Mi ebben a korai? Ha nem most, akkor mikor?
- Nem tudom! - csattant fel. - Kérdezd meg őt!
- Szerintem itt nem is arról van szó, hogy nem egyezik bele - vélekedtem. - Sokkal inkább az az oka, hogy nem engeditek meg neki, hogy beleszóljon az előkészületekbe. Jól érzem?
- Igen - felelte megadottan Ginny. - Valóban volt erről szó, hogy segít kiválasztani a menyasszonyi ruhámat. De... de szerintem ez nagyon tolakodó.
- Csak segíteni próbált - nyugtatgattam. - Nem kellene emiatt akkora felhajtást csinálnod! Tudod jól, hogy anyukád mindenben szeret segíteni, ahol tud.
- Igen, igen... csak... - habozott a válasszal Ginny.
- Csak neked más az ízlésed. Ez érthető - bólogattam. - De legalább hallgasd meg, hogy mit tanácsol! Na?
- Jó, jó, igazad lehet - törődött bele egy halvány mosolyt erőltetve az arcára. - Majd megbeszélem vele.
- Helyes - mondtam elégedetten. - Hidd el, minden rendbe fog jönni, ha megbeszélitek. Nem úgy ismerem, mint aki a végsőkig harcol az ellenérvek mellett. Csak meg kell győznöd: ha kissé rámenősebben győzködöd, hogy neked a másik ruha tetszik, akkor el fogod érni, hogy beletörődjön a dologba.
- Mennyire igazad van! - csodálkozott Ginny. - Honnan ismered ennyire anyát? Csak nem vagy a rokona?
- Tudod, aki ügyvéd, az sokféle emberrel találkozik pályafutása során - feleltem.
- Hermione, gyere egy kicsit! - szólított meg Ron. - Ki az udvarra.
- Öhm... bocsánat, Ginny.
- Semmi baj, menj csak! - mondta, majd suttogva (hogy csak én halljam) folytatta: - Megyek, beszélek anyával.
Finoman elmosolyodtam, majd kimentem Ron után a kertbe.
- Igen? Miért hívtál ki? - faggattam karba tett kézzel.
- Ginny elmondta, hogy terhes Harrytől - mondta szárazon Ron. - Ez volt az, amit nem voltál hajlandó nekem elmondani, igaz?
- Igen. És akkor...? - játszottam az értetlenkedőt. - Te nem örülsz neki?
- De, de persze... - kezdte tépelődve. - Csak... csak rosszul esett, hogy nem tőled hallottam.
- Szerintem jobb volt ez így. Jobb, hogy Ginnytől tudod. - Ezután csönd borult a közöttünk lévő légtérre. - Mikor volt kivizsgáláson?
- Azt hiszem... olyan... két héttel ezelőtt... nem is emlékszem pontosan - hadarta megzavarodva Ron. - Figyelj csak, Hermione...
- Hm? - nyögtem türelmetlenül, miközben egyik lábamról a másikra álltam.
- Te... te... - hebegte.
- Én... mi?
- Te elmondanád nekem azt a tényt, ha terhes lennél? - sütötte le a szemeit.
- Micsoda? - hüledeztem. - Terhes? Mikor? Kitől?
Ron nem válaszolt, csak tördelte a kezeit.
- Figyelj! Ha tőled lennék terhes, biztosan elmondanám, hogy te vagy a gyermekem apja. Ez alapvető...
- Akkor jó...
És ekkor teljesen váratlanul kitört belőlem a nevetés. Fogalmam sem volt, hogy mi miatt... Illetve volt, csak...
- Mit nevetsz? - kérdezte meghökkenve Ron.
- Megirigyelted Harryt? - kérdeztem kis komolyságot erőltetve a hangomba, ami nem nagyon sikerült.
- Mi? Én? - hökkent meg. - De miért?
- Te is tudod, hogy miről beszélek - mondtam nagy komolyan.
- Öhm... hát... igen, azt hiszem... - itt újból lesütötte a szemeit. - De tudnod kell, hogy én... én... én nem szeretném, ha te... szóval ha te...
- Ha megsértődnék emiatt? - kérdeztem gyorsan.
- I-igen... Tudom, hogy ez tök abszurd, hogy én meg te... szóval... - dadogta vérvörös fülekkel.
- Értem én, mire akarsz kilyukadni - mentettem ki egy újabb hebegés-rohamból.
- Nem megyünk be? - váltott témát, bizonyára amiatt, nehogy megint egy kínos beszélgetésbe bonyolódjunk.
- Menjünk. - Azzal kézen fogott, és elindultunk vissza a házba.

*

A vacsora is viszonylag nyugalomban telt. Ginny és Mrs. Weasley kibékültek. Az utóbb említett lassan kezdett beletörődni lánya terhességébe. Hogy lassan nagymama lesz...
- Jó estét! - köszönt Mr. Weasley, miközben belépett az ajtón a konyhába. - Harry, Hermione! Szervusztok!
- Jó estét Mr. Weasley! - köszöntünk egyszerre.
- Mi járatban erre?
- Vendégségben vannak nálunk, Arthur - válaszolta meg a kérdést helyettünk Mrs. Weasley.
- Á, csakugyan? Ennek kifejezetten örülök.
Egymásra mosolyogtunk Harryvel.

- Ginny, siess már! Más is akar menni fürödni! - ripakodott rá húgára Ron.
- Ronald, hagyd már! - dorgáltam, miközben mellé léptem.
- Így van! Le lehet rólam szállni! - szűrődött ki halkan Ginny hangja a fürdőszobából. - Miért nem mentek fel a másodikra? Ott is van fürdőszoba!
- Ron, én felmegyek - szóltam. - Fel a másodikra.
- Menj csak, én kivárom a soromat... Ginny, igyekezz már!
A fejemet csóválva szedtem a lépcsőfokokat egészen a második emeletig. Ott beléptem a folyosóról nyíló fürdőszobába, ahol gyorsan le is zuhanyoztam.
Este van, és nem mentem haza... Tudom, hogy még nem tettem szóvá, de az a helyzet, hogy Mrs. Weasley ragaszkodott ahhoz, hogy itt maradjak náluk pár napra. A csomagjaimért haza kellett hoppanálnom, hiszen nem hoztam magammal még reggel. Igazi szabadság lesz ez a pár nap. Nincs munka, mindenki otthon marad, hála a főnököknek, akik kénytelenek lesznek nélkülözni pár napra alkalmazottjaikat.
Mit sem sejtve - egy szál törülközőben, meg a papucsomban - kikászálódtam az ajtón, hogy célba vegyem a vendégszobát, ami az én személyem számára lett kijelölve. Jó késő lehetett, hiszen már egy lámpa sem világított a házban. Úgy döntöttem, hogy nem kapcsolom fel a villanyt, így egészen veszélyes mutatvány volt lesomfordálni a lépcsőn. Léptek zaját hallottam az első emelet felől. Egyre csak erősödött, erősödött, míg végül...
- Au! - nyögtem, miközben feltápászkodtam a földről. Valaki erőteljesen fellökött, ahogy felért a másodikra.
Az idegen egy szót sem szólt, csak állt előttem, mint valami iszonyatosan magas szobor.
- Ki vagy? - kérdeztem, miközben kitapogattam a támadómat.
Nem érkezett válasz.
- Na jó, figyelj! Nagyon rossz vicc, amit most csinálsz. Kihasználod, hogy nincs nálam a pálcám, amivel megvilágíthatnálak. Hallod?
Az alak közelebb lépett hozzám. Én pedig csak hátráltam egy lépést.
- Kitalálom! Harry nem lehetsz, ő nem ilyen magas... Magas... Ron, ide figyelj, ez nem vicces!
Még mindig nem szólt egy szót sem.
- Tudom, hogy te vagy az... Lebuktál! Szólalj már meg! - veregettem meg az illető karját... Vagy valami olyasmit...
Nevetni kezdett. Na, egyből felismertem...
- Mi olyan vicces, he? Fellöksz, aztán még bocsánatot sem kérsz! Pimasz alak! Tudd meg, hogy ez nem volt vi... - hadartam, de nem tudtam befejezni, ugyanis egy szempillantás alatt magához húzott, szorosan átkarolt, és erőteljesen megcsókolt. Még pár másodpercig tűrtem azt, amit csinált... igen... amit csinált... aztán pedig megelégelve eltoltam magamtól.
- Na, most elbizonytalanodtam - mondtam tovább húzva ezt a nevetséges színjátékot. - Komolyan mondom, hogy el... Halvány fogalmam sincs, hogy ki lehet az, aki így tud csókolni... Adj pár percet, míg megszö... elmegyek, és kigondolom, hogy valójában ki vagy te!
Nem jutottam sokáig, ugyanis ő megragadta a karomat, és visszarántott magához, majd a fülembe suttogta:
- Tudom, hogy tudod, hogy ki vagyok. Ne játszd az értetlent, Hermione!
- Hát, csak gondoltam, gondolok egyet, és én is játszok veled egy kicsit, kedves álarcos valaki.
- Akkor megengeded, hogy elvigyelek valahová, kedves Granger kisasszony? - játszott tovább Ron.
- Igen, egy feltétellel! Ha ott, ahová maga visz, lesz villany vagy egy világító pálca - feleltem.
- Gyertya megfelel, hölgyem?
- Tökéletesen... Szóval valamiféle romantikus helyszínre fog vinni?
- Honnan találta ki?
- Felteszem, ismer, kedves... öhm.. uram... Hermione Granger vagyok, hajdani iskolaelső. Rémlik valami? Úgy hiszem, ismertem magát, míg nem lett ilyen magas... és sötét...
- Sötét? Vigyázzon a szájára, hölgyem! - ripakodott rám Ron.
- Maga is tudja, hogy nem az agyára értettem.
- Tudja, hogy én mit tudok?
- Nem, kedves uram.
- Azt, hogy maga most bizony le fog engem kísérni az első emeletre.
- Nem úgy volt, hogy maga fog levinni? - Alig, hogy ezt megkérdeztem, már fel is kapott a karjába. Vigyázva elindult velem a lépcsőn. Sikeresen megérkeztünk egy ajtó elé, ahová benyitottunk. Még mindig Ron karjaiban voltam. A gyertyák lángjának lusta lobogása végre megvilágította Ron arcát. És persze az enyémet. Egy perc sem telt bele, máris az ágyon feküdtünk. Sokat sejtető mosollyal fürkésztem Ron szemeit. Ő is így tett, de neki valami más csillogott a szemében... valami egyedi, amit nem ismertem fel. Egy darabig még ilyen tekintettel pásztázott, majd átváltott lelombozott, szomorkás pillantásokra.
- Mi baj van? - kérdeztem közelebb húzódva hozzá. Eközben nagyban simogattam a felkarját.
- Hermione - kezdte vontatottan -, ezt én nem értem...
- De hát micsodát?
- Mondd - kezdte szemlesütve -, miért pont én?
- Mi az, hogy miért pont te? - értetlenkedtem.
Ronon látszott, hogy nem bírja megfogalmazni megfelelően a mondanivalóját.
- F-figyelj, Hermione... Már régóta szerettem volna megkérdezni, hogy miért engem... miért... miért engem választottál? - nyögte ki végül.
Szánakozó, mégis somolygó ábrázattal mértem végig Ront, ahogy mellettem feküdt. Egy darabig azon voltam, hogy válaszolok neki, de aztán meggondoltam magam, és beszéd helyett a szájára tapasztottam a számat. Éreztem, hogy nem csókol vissza.
- Ron, mégis hogy jut ez most az eszedbe? - hüledeztem. - Azt hittem, egyértelmű, hogy miért szeretlek.
- Tudod, hogy az agyam nem lenne jó arra, hogy aranyból kiöntsék a mását - mondta Ron úgy, mintha valami kézenfekvő dolgot magyarázna nekem.
Erre elnevettem magam.
- Látod, hát ezért... Ezért szerettelek meg. A humorod és a szellemességed miatt. Mert mindig te voltál a társaság lelke. Lehet, hogy nem vagy egy géniusz, de legalább meg tudsz nevettetni - mosolyogtam rá.
- Én pedig azt hittem, hogy te valamikor egy professzorhoz mész feleségül, aki minden nap a laborjában kotyvaszt valamilyen varázsszert...
- Hát, tévedtél - feleltem vállvonogatva. - Nem csak az a fontos, ha valaki zseni... Legyen kedves, segítőkész és humoros. Egyébként is, ki beszélt párszaszóul, mikor tizenhét évesen lementünk újra a Titkok kamrájába? Úgy emlékszem, te voltál az... Hidd el, elégedett vagyok veled... nem csak a belsőddel - tettem hozzá kajánul, mikor végigsimítottam meztelen karján.
Ron arcán elégedett, végre őszinte mosoly jelent meg, ami azt jelentette számomra, hogy többé nem kell majd ilyen kissé gyerekes témákról beszélgetnünk...