Könyvsarok - Könyves és fanfic oldal

Még mindig a puszi hatása alatt álltam. Nem is akartam elhinni, hogy mi történik velem. Egyszerűen megbabonázott. Elvette a józan eszem. Foglyul ejtett, és még mindig nem enged el... Ez az érzés... Egyszerűen... Nem valóságos. Vissza kéne térnem a földi élethez. Nem mindig a mennyekben szárnyalni. Jaj, de nehéz... Istenem, segíts már!
Szomorúan kinyögtem egy "Akkor szia!"-t, majd éppen beléptem volna az ajtón, mikor egy erős kéz megragadta a karomat. Csak húzott és húzott. Aztán finoman nekilökött a falnak. Egyre csak közeledett... Átkarolta a derekamat, és csak úgy szó nélkül megcsókolt. Még csókolózni is elfelejtettem meglepődésemben. Kinyitott szemekkel tűrtem, hogy csókoljon. Legszívesebben ráparancsoltam volna, hogy engedjen el, hagyja abba. De még ehhez sem volt erőm. Eléggé furcsa szituáció volt itt a folyosón: hajnali kettőkor két varázslatoktól teli ember álldogál a folyosón, és szinte falja egymást. Improvizáció gyanánt átkaroltam a karjait (miközben szenvedélyesen csókolóztunk), majd bearaszoltam vele a lakásomba. Nekidőltem az ajtónak, mire az egy hangosabb csattanással bevágódott. Na, ez térített észhez minket. Szétrebbentünk, majd hátra néztem az ajtó felé. Aztán vissza Ronra. Féloldalas mosollyal álldogált előttem. Te jó ég! Milyen magas! Én meg, mint egy kerti törpe. Paff. Eszembe is jutottak az egyre jobban sajgó lábujjaim. Ugyanis végig kénytelen voltam lábujjhegyen állni, hogy elérjem az ajkait. Hogy lehet valaki ilyen égbekiáltóan óriási? Nem csak a magasságára gondolok. Ez a csók... jobb volt a délutáni teánál... Komolyan, legközelebb megkérem, hogy jöjjön csókolózni három órára. Majd megmondom neki, hogy teadélután van...
Lassan odasétáltam hozzá, majd megint kénytelen voltam lábujjaim hegyére támaszkodni. Így suttogtam a fülébe:
- Mit szólnál ahhoz, ha holnap este itt folytatnánk?
Éreztem, hogy kissé összerezzen. Ügyes vagy, Hermione... biztosan dolgozik... Én meg ilyen kaján dolgokkal zaklatom...
- R... rendben - felelte kissé félve. Mégis mitől fél? Tőlem? De hát már egyszer volt efféle kalandunk, vagy hogy is mondjam... Még hetedikben...

*

Másnap reggel bagolypostával küldtem neki egy levelet, amin ez állt:
Szereztem két jegyet a Globe színház enapi előadására.
Szeretném, ha elmennénk... Remélem, sikeresen rávettelek...
Este legyél itt nálam!

Hermione

Jut eszembe, ma délután sikeresen lebonyolítottuk a konferenciát. A Minisztériumnak sikerült dönteni arról, hogy mi legyen a Roxforttal, illetve az Azkabanból megszökött egykori tanárokkal. Végeredményként megjegyezték, hogy a mi feladatunk ezeket a dolgokat a kezünkbe venni. Mintha nem lett volna eddig is annyi dolgunk...
Fluffy beugrott a skótkocka-mintás fekhelyére. Ekkor megütötte a fülemet valami kopácsoló hang az ablaknál. Egy bagoly volt az. Ron baglya. Gyorsan kinyitottam az ablakot, majd lekötöztem a madár lábáról a levelét. Megírta, hogy szívesen eljön velem színházba. Na, egyből hanyatt dobtam magam az ablak alatt lévő kanapén. Hirtelen nagyon zavarni kezdett ez a rendetlenség a lakásomban. Tiszta por minden, nincs elmosogatva, a hálóban mindenhol ruhák hevernek, amik kimosásra várnak. Egyetlen pálcamozdulattal feltakarítottam a port az összes fellelhető zugból. Újabb pöccintéssel belerakosgattam a mosogatógépbe a tányérokat, poharakat, majd sikeresen kimostam a ruhákat is. Mindezt tíz perc alatt. Így bőven volt időm elkészülni estére. Miközben rendet tettem a bejárati ajtó melletti előszoba-szekrényen, belenéztem az azon elhelyezett tükörbe. Bárcsak ne néztem volna! Borzalmasan festettem. Látszott, hogy nem aludtam ki magam. Bár azért a csókért megérte... Igen, tegnap a szoba félhomályában nem lehetett észrevenni, hogy mennyire csapzott a hajam és ápolatlan a külsőm. Kellene egy tündér ide, aki rendbe tenne, mint a Hamupipőkében... - húztam el a számat. Bár cseppet sem hasonlítok e mesefigurára, hiszen nincs szőke hajam és kék szemem, attól még igenis segítségre szorulok. Mégis hogyan tudjak elkészülni két óra alatt a hajammal, a sminkemmel, és hogyan oldjam meg a ruha-problémát? Ajajaj, nagy a baj! Mint valami mérgezett egér, rohangáltam ide-oda a lakásban. Hol a konyhába siettem, hogy ellenőrizzem az éppen készülő Debodor frizuráló főzetet; hol pedig a ruhámat igazgattam. Az ébenfekete színű, hosszú, selymes anyagú volt, és remekül passzolt az alakomhoz. Kerítettem hozzá egy megfelelő táskát, amibe a pálcám is befér.

*

Csöngettek. Még egy utolsó pillantást vettetem az előszobai tükörben magamra, meg az elegáns kontyomra, majd kinyitottam az ajtót. Ron köszönés nélkül megcsókolt. Majdnem hátraestem a lendülettől.
- Ron, állj le! Nem kapok leve... gőt! - hadartam prüszkölve. Nevetve eltoltam magamtól.
- Bocs - szabadkozott. - Kissé heves voltam...
- Az nem kifejezés... Miféle titkokat tartogatsz még? - kérdeztem mosolyogva, miközben bezártam az ajtót.
- Ha elmondom - kezdte - akkor nem lesz meglepetés.
Újabb beszélgetésbe már csak az autóban bocsátkoztunk. Egész úton a hajamat dicsérte. Azt mondta, pontosan olyan, mint amilyen a negyedikben megrendezett karácsonyi bálon volt. Igen, ezt magam is tudtam. Megmondom őszintén, hogy kissé tartottam attól, hogy milyen emlékeket fog kihozni a frizurám. Az a bál nem volt épp a legnagyszerűbb...

*

Miután megvettük a jegyet, le is ültünk a helyünkre. Hamarosan el is kezdődött az előadás. Az Operaház fantomja című mű volt megtekintésünk tárgya. Nagyon tetszett, ahogy tették-vették magukat a színpadon a színészek. El is kezdtem azon gondolkodni, hogy vajon én miért nem lettem színésznő?
Álmodozásomból az előadás végét jelző tapsvihar zökkentett ki. Ron kissé megrázott; bizonyára észrevette, hogy elbóbiskoltam...
Mikor mindenki kihaladt a színházteremből, mi is utánuk siettünk. Egymás karjaiba feledkezve sétáltunk az aulába. Rengeteg ember álldogált ott, bizonyára olyanok is, akik egy következő előadásra várakoznak. Egy darabig magamba merülve lépdeltem Ron mellett. Aztán megütötte lehorgasztott fejemet egy előtte lévő cipő. Aztán felpillantottam a lábbeli tulajdonosára, mire Harry állt teljes egészében előttem.
- Nem láttátok... Ginnyt? - zihálta, miközben kapkodó pillantásokat mért a háta mögött rostokoló emberek felé.
- Nem - feleltük egyszerre.
- Miért, mi történt? Egyáltalán hogy kerültök ide? Nem is mondtátok... - faggatta Ron, de Harry a szavába vágott:
- Elvesztettük egymást. Rosszullétre hivatkozva eltűnt a tömegben... itt... valahol... - nézett körbe.
- Mi az, hogy rosszullétre? - hitetlenkedtem. - Harry, miért nem mentél vele?
- Nem tudom... Elragadta a tömeg...
- Várjatok itt egy kicsit! Nemsokára visszajövök - hadartam, majd elengedtem Ron derekát. Vonakodva, de ő is elengedte az enyémet.
- Hová mész? Hermione!
Azonban én már elvegyültem a tömegben. Egyenesen a női mosdó felé vettem az irányt. Ahogy sejtettem, Ginny ott guggolt kétrét görnyedve a helyiség egyik falához dőlve.
- Ginny! - szólítottam meg, miközben félve lehajoltam hozzá. - Figyelj rám! A rosszullétednek köze van Harryhez?
- Mi? - értetlenkedett, miközben bágyadt arccal felém pillantott.
Mivel egyre többen érdeklődtek a magába roskadó Ginny iránt, suttogva folytattam:
- Terhes vagy? - kérdeztem.
- Hogy micsoda? - rázta a fejét.
- Terhes vagy Harrytől? - ismételtem.
- Öhm... nem is tudom... - vonakodott. - Lehet...
- Mi az, hogy lehet? Ginny, ez nem játék! - háborogtam. - Ha rosszul vagy, menj, és vizsgáltasd ki magad!
- Vizsgáltassam ki magam? - hebegte. - És, ha tény az, hogy az vagyok? Terhes?
- Ne a tényekben vagy a megérzéseidben higgy, hanem az orvosok tudományában... legalábbis ebben az esetben!
- Hermione, mit tegyek? - nézett rám esdeklően. - Tanácstalan vagyok.
- Először is kelj fel innen! - adtam ki az instrukciót. - Aztán pedig visszamegyünk szépen Harryékhez. Keresett már téged...
- Igen? - csodálkozott. - Merre van?
- Nemsokára... - nyújtogattam a nyakamat, miközben a tömeg között lavíroztunk. - Igen, itt is lesznek...
- Ginny! - kiáltotta Harry, miközben megpillantott minket.
- Hol a ménkűben voltatok? - suttogta oda nekem Ron. - Min tanakodtatok?
- Majd Ginny elmondja neked, ha akarja! - vetettem oda neki.
- Jaj, Hermione! Nekem igazán elmondhatod... - sutyorogta somolyogva.
- Nem, nem és nem! - tiltakoztam. - Figyelj, Ron! Ha igaz bátyja vagy Ginnynek, biztosan megbízik benned annyira, hogy elmondja a dolgot.
- Jó, jó! - sóhajtott. - Sosem fogom ezt a női elmét megérteni. Pletykálnak, veszekednek... Tiszta zagyvaság...
- Mit... mondtál... te... te... szívd... azonnal... vissza! - parancsoltam szaggatottan, miközben minden szónak nyomatékául ott püföltem Ront, ahol csak értem.
- Hé! Hermione! - kiabált rám. - Állj le! Mindenki... minket... néz!
És valóban; a körülöttünk álló emberek mind minket pásztáztak furcsálódó pillantásaikkal. Gyorsan befejeztem, majd pironkodva úgy tettem, mint aki éppen most végez portalanítást Ron zakóján. Kissé erőteljesebben húztam végig a tenyerem rajta, hogy úgy tűnjön, az előbbi cselekvésem folytatása.
- Ginny, mi volt ez az előbb? - fordult barátnőjéhez Harry. - Elmagyaráznád végre?
- Harry... Ez itt nem a legalkalmasabb helyszín ahhoz, hogy elmondjam. Menjünk haza, majd otthon...!
- Figyelj, haver, mi megyünk! - szólt oda Harrynek Ron. - Nem akarunk zavarni!
Harry csak hümmögött egyet, majd egy ideges biccentéssel nyugtázta elmenetelünket.
- Ugye nincs komolyabb baja Ginnynek? - aggodalmaskodott Ron. - Ha van vele valami, arról nekem is tudnom kell!
- Nyugi, nincs komolyabb baja! - pillantottam rá, miközben beszálltam a kocsiba. - Hidd el, ezt jobb, ha a ő, a saját szemszögéből meséli el neked!

A felejthetetlen színházi látogatás